Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Szentendre, 2017. szeptember 17.
1Móz 28,10-22
EÉK 47, 9, 362, 311, 12
Bence Áron
Kedves szentendrei gyülekezet!
Prédikációs alapigénk Jákóbról, a zsidó nép névadó ősatyjáról szól. Bizonyára sokan ismerjük ezt a történetet. Jákób, a csaló, aki tisztességtelen úton beelőz és megszerzi ikerbátyja, Ézsau elől az atyai áldást, menekülőben van. A palesztin hegyvidéken és a sivatagon át Háránba tart, anyai nagybátyjához, hogy ott vészelje át bátyja dühének tombolását. Jákób, a csaló, menekül a bosszú elől, nincs neki semmije, csak egy ellopott áldása. Jól szemlélteti ezt a földönfutó voltot ez a mostani történet is, amelyben – valljuk be, igencsak valószerűtlen módon – főhősünk egy rideg követ használ vánkosul, mikor a dombok között meglepi őt az éjjel. Álmában csodálatos jelenést lát: a híres lajtorján ott korzóznak az angyalok, a tetején pedig maga a teremtő Isten tűnik fel, és megismétli az Ábrahámnak és Izsáknak, azaz Jákób nagypapájának és papájának adott ígéretet.
Bizonyára sokan ismerjük ezt a történetet. Számtalan festmény, grafika és zenemű készült Jákób álmáról. Kicsit talán túl sok is. Be kell vallanom, nem nagyon örültem, amikor kiderült, hogy erről az igeszakaszról kell majd beszélnem. Elsőre elcsépelt jelenetnek tűnt a számomra, amihez félresikeredett, realista, huszadik század eleji templomfreskókat, vagy nagy csinnadrattával előadott spirituálékat kapcsoltam. Jákób egy kövön alszik, de álmában csillogó, mennyei világba nyer bepillantást, hallja a szárnyak és a fehér ruhák suhogását a kristályfokokon. És akkor mi van, mi hasznunk belőle? Körülbelül olyan öncélúnak láttam ezt a jelenetet, mint az Üdvhadsereg vidám indulóját egy fagyos, téli aluljáróban, vagy mint a kis gyufaárus lány történetének végkifejletét.
Ahogy aztán tovább ízlelgettem a történetet, rájöttem, hogy egy másik dolog még inkább zavar a mennybe vezető lajtorjánál. S ez nem más, mint Jákób reakciója az álomra. Úgy tűnik ugyanis, hogy a főhősünk, felocsúdva első ijedtségéből, alkudozni kezd még az Istennel is. Azt mondja, hogy ha Isten megőrzi őt menekülésében, megtartja és hazahozza szüleihez, akkor behódol neki. Akkor elfogadja Istenének. Mintha Istennek szüksége volna egy csaló földönfutó imádatára. Mintha Istent meg lehetne vesztegetni.
Naivnak tűnik Jákób fogadalma, s mégis, nagyon is reális emberi fogadalom. Hiszen a történet szerint Jákób még csak egy kamasz, aki mostanáig a szülői sátrak oltalmában élt, amolyan anyámasszony katonájaként. Ez a mostani az első önálló útja. Külső és belső térben egyaránt. Elszakad a szüleitől, nekivág a vadonnak. De elindul egy hosszú, lelki útra is, amely önmaga és Istene megismeréséhez vezet majd.
Jákób fogadalmában az infantilis hit jellemzőjét ismerhetjük fel. Ha megadod, Istenem, amit kérek tőled, akkor dicsérni foglak téged, áldozok az ügyedre, akármi legyen is az. Ha áldozok az ügyedre, és betartom, amit kérsz tőlem, akkor szükségszerűen meg kell segítened engem. James Fowler, amerikai metodista teológus hitfejlődési rendszerében ez a második szint, az ún. "mitikus-betű szerinti szakasz". Ezen a szinten az ember ok-okozati stabilitást feltételez a világban, Istent pedig úgy képzeli el, mint aki mindig, konzekvensen megjutalmaz a jó cselekedetekért, s megbüntet a rosszakért. Fowler szerint ez a szakasz kb. 8 éves kortól kamaszkorig tart, de megjegyzi, hogy sokan életük végéig ragaszkodnak ehhez a világképhez. Ha végignézünk a különféle, nagyon is népszerű kisegyházak és szekták során, láthatjuk, hogy bizony sokan vágyakoznak ez után az infantilis, de biztonságosan konzekvens teológia után. Luther ezt a teológiát a dicsőség teológiájának nevezi, és messzemenőkig elhatárolódik tőle.
Jákób azonban csak egy kamasz, első útjának első éjszakáján. Jó emberismerő lehetett az, aki történetét írta, hiszen ez a hitbéli naivitás jól passzol főhősünk élethelyzetéhez. Emlékszem, mi is kamaszok voltunk, mikor egy baráti együttléten észrevettük, hogy a hangoztatottan ateista társunk eltűnt a körünkből. Később kiderült, hogy feldúlt lelkiállapotában az éjszakai utcákat járta, s a budavári evangélikus templom oszlopai közt megállapodva alkut kötött Istennel, hogy hívő lesz, csak adja neki oda a hőn áhított lányt. Talán saját múltúnkból is felhozhatunk efféle történeteket. Istenem, ha most megsegítesz...! Csak jussak ki ebből a helyzetből, s én isten bizony...! Ha én ezt most túlélem, esküszöm...! Jákób családjának történetében máskor is előkerül ez a mentalitás, legközelebb akkor, amikor Jákób feleségei versengenek egymással, hogy kinek mennyi gyereke lesz.
Hátborzongató olvasni ezt a részt, hogyan küzdenek ezek az asszonyok Jákób megbecsüléséért, hogyan igyekeznek újra meg újra a maguk oldalára állítani Istent, minden szülésben isteni legitimációt vélelmezve, minden szülésben annak jelét látva, hogy Isten velük van. Pedig a Biblia más irataiból, a Törvényből és a zsoltárokból tudjuk, hogy Isten nemcsak a sokgyermekes anyukák Istene, sőt. Isten ott áll azoknak a pártján, akiknek csak nagyon hosszú idő múltán, vagy egyáltalán nem lehet gyerekük. Ha ezeknek a külső, anyagi dolgoknak olyan jelentőséget tulajdonítunk, amelyen az Istenbe vetett bizalmunk forog kockán, ha az áldozatunk sikerességét Káin módjára mi magunk akarjuk értékelni, abból nagy bajok lehetnek.
A hálaadás más lapra tartozik. Hálát adni jó, hiszen azt tudatosítja bennünk, hogy az elért sikerek, a megszerzett javak ajándékok, amikhez Isten jóindulata nélkül aligha jutottunk volna. A köszönetmondás helyünkre rak minket. Mintha az a jó, ami velünk esett, a hálaadás után válna igazán valósággá a számunkra. Mint ahogy a leprás köszönetet mondott a Gyógyítónak, és így teljesen, belső életére nézve is meggyógyult, megtartatott a valóban élők sorában.
Jákób azonban üzletelni próbál a teremtő Istennel. Azzal az Úrral, aki ott áll a lépcső tetején, és áldását szórja erre a szegény, csaló földönfutóra.
Ahogy egyre több ideig gyürkőzöm ezzel a történettel, egyre világosabbá válik a számomra, hogy ez a Jákób álma sztori szándékosan íródott ilyen giccsesre, éterire, nehezen megközelíthetőre. Hiszen maga Jákób sem tud vele mit kezdeni! Sőt, a kritikus olvasó sem tud igazából dűlőre jutni rajta. Mintha csak főhősünk önigazolásaként állna itt ez a kozmetikázott álom, amivel legitimálni próbálja a testvérétől ellopott áldást. Ez a gyanúnk még inkább helytállónak bizonyul, ha végigolvassuk Jákób történetét, s eljutunk a Jabbók folyónál zajló tusakodáshoz, amikor a felnőtt, férfivá érett ősatya megküzd azzal a titokzatos, égi alakkal, s egyúttal saját múltjával, kétségeivel, bűntudatával. Csak ekkor, évtizedekkel a lajtorjás álom után lesz végre békesség Jákób belsejében. Csak ekkor hiszi el igazán, hogy Isten valóban meg akarja áldani őt.
És addig? Ezzel a történettel mi lesz? Mi lesz a mai nap evangéliuma?
Maga a giccses álom. Az, hogy megnyílik az ég, a létra leszáll az angyalokkal, hogy köztünk van az Isten. Az Emberfia a sötétségbe jött, hogy közösségvállalásával igazi gyógyulást adjon nekünk.
Jákób, Izrael ősatyja egy csaló, és még jó ideig csaló is marad. Küzdelmei folytatódnak, olykor őt magát is rászedik és csalással károsítják meg. Micsoda hallatlan önkritika és alázat kell ahhoz, hogy egy nép a saját ősét csalónak nevezze! Főhősünk azonban nemcsak bűnös, de leleplezett bűnös is. Kitaszított, vagyontalan földönfutó, aki kövek között vackolja el magát éjszakára, s aki nemcsak a hideg miatt, de üldözőitől való félelmében is időnként össze-összekoccantja a fogát. Ezt a szerencsétlen, leleplezett bűnöst ragyogja be a mennyei fény. Ez a bűntudattól hajtott csaló kapja meg a minden képzeletet meghaladó áldást. Mert ilyen az Isten.
Az ember pedig zavartan riad fel. Ó, én ezt nem tudtam! Én ezt nem érdemlem! Félelmetes vagy, Istenem, hiszen leszálltál az életem legridegebb sivatagaiba, hogy megvigasztalj engem! Hogy meggyógyítsad bizalmatlan bensőmet. Hogy önmagad add táplálékul a kenyérben és borban. Félelmetes vagy, mert a bűneim miatt reménytelen egy alak vagyok, előtted mégis igazként állhatok meg.
És amire az értelem még nem képes, megteszi a kéz, az ég felé fordított kövön olaj folyik le. "Bétel" azt jelenti: Isten háza. A kérlelhetetlen tér a meglátogatás helyévé válik.