Veni sancte tanévnyitó istentisztelet
Szentendre, 2017. szeptember 3.
1Móz 22,25-27
EÉK 229, 296, Zarándokének, 312, 11, 553
Horváth-Hegyi Olivér
Fidget Spinner
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
"Valami véget ér, kezdődik más talán…" - énekeltük a főénekben. Új tanév, új munkaév küszöbéhez érkeztünk. A kis elsősök az ovis évek után először ismerkednek az iskolával, az új iskolába, új osztályba kerülők új barátságokat kötnek. Egy új egyetem már élethivatást is jelenthet, egy új munkahely iskolában, közszolgálatban, egy multinál, vállalkozásban, egy új, ígéretes beosztás a régi munkahelyen kihívásért és becsületes munkáért kiált. Egy baba várása, vagy születése új távlatokat nyit a családi életben, egy beteg családtag még nagyobb áldozatot, még mélyebb imádságokot jelent. Nyáron többeteknél döntés született költözésről, lakásfelújításról, döntések a máshogy szeretném végezni, mint eddig elhatározásról.
Egy gyülekezeti közösségben az a szép, hogy megszámlálhatatlan élethelyzetben, mégis együtt, egy nagy családot alkotva indulunk új évünk elején együtt Isten nevében. Ez a krisztusi létforma egyik feledhetetlen erőforrása. Olyanok vagyunk, mint a tanév végén futótűzként divatba jött, és ikonná vált pörgettyű, a fidget spinner. Álló helyzetben semmi izgalmasat nem látunk, de ha a csapágygolyókat egy mozdulattal mozgásba hozzuk, gyönyörű látvánnyá lesznek, a pörgettyű egy dinamikus korong képét mutatja. (pörgetés)
A mi tengelyünk Krisztus, aki körül forog gondolatunk, életünk lényege, terveink és jövőnk. A Szentlélek hoz mozgásba minket és teszi gyülekezetünket, tesz minket dinamikussá. (pörgetés) Mindaddig pörgünk, és szép látvány vagyunk, amíg a Lélek új meg új erővel lendületbe hozza hitünket, keresztény életünket. Azonban a pörgettyűvel ellentétben A Szentlélek nem megy ki a divatból, sőt divatőrület sem lesz. A Lélek csendesen végzi munkáját, amíg a világ világ, meg még, az után is, ugyanakkor mindig látványos, hisz változást hoz.
Ezt értette meg Jákób is, amikor a Jabbók-gázlóhoz érkezett, hogy húsz! éve nem látott testvérével, Ézsauval - akitől csalással vette meg az áldást - kibéküljön és akivel újat kezdjen. Tehát Jákób egy új kezdet küszöbén állt. Egy új, rendezett családi viszonyra, új, rendezett gazdasági alapokra, ha tetszik új munkahelyre, új életmódra vágyott lelkiismerete szabadságában. Már többször megtapasztalta, hogy Isten a "Megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el." (Ézs 42,3), de most valami mást is meg kellett értenie. Isten áldását nem lehet megvásárolni. Isten áldását nem lehet automatikusan kapni. Isten áldása egyedül Istentől függ. Nem lehet az élet útját úgy járni, hogy én gazdálkodom az áldással.
Egy nagy küzdelemről olvasunk. Jákób birkózik a múltjával. Birkózik a bűneivel, az önzésével, nagyravágyásával, szürke vállalkozásával. Birkózik, mert úgy tűnik, addig nem kap áldását, míg múltja nincs rendezve. Mintha megragadná Istent és nem engedné el: "Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem." (27b) Az Ószövetség embere tisztában van azzal, hogy áldás nélkül esélytelen. Ha Isten nincs vele, az életének sincs értelme. Ha Isten vele van, bármit, de tényleg bármit túlél. "Amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testnek vet, az a testből arat majd pusztulást (más fordításban saját húsából arat romlást), aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet." (Gal 6,7-8) Jákóbnak mindene megvolt, de a "Veni Sancte" imádságát eddig zárójelbe tette. A "valami véget ér, kezdődik más talán" reménykedése olyan erős lett, hogy egyedül akar lenni (előre küldi családtagjait, jószágait, szolgálóit) és egész lényével vágyakozik Isten el nem múló jelenlétére. Hát ezért birkózik Jákób.
A mi Jabbók-gázlónk másik oldalán a tanév, a munkaév áll, amelyben találkozunk a régi osztálytársakkal, tanárokkal, a korai keléssel, a kötelességgel, a tanulással, a külön órákkal. Gyülekezetünk éve is ott van a túloldalon. Vár ránk egy új lelkész új lendülete, a hitoktatóink, vasárnapi iskola-vezetők gyermekszolgálata, Reformáció 500-ik évfordulójának gazdag programja, a szeptember 16-i városmissziós napunk, az október 31-i orgona-Luther tér-Luther dombormű szentelése, de az egyházunk egészében 6 évenként esedékes általános tisztújítás is ebben a munkaévben történik. Akár diákként, akár szülőként, nagyszülőként, akár gyülekezetünk tagjaként ott állunk és ki így, ki úgy, de birkózunk a múlttal, hogy jövőnk ne test szerint, hanem Lélek szerint épüljön, azaz a kereteken fölül emelkedve magától Istentől kérjünk olyan jelenlétet, aminek erőterében minden egészen más.
Mi úgy mondjuk áldott. Mert legyen az a mateklecke felett töltött este, két óra közötti szünet, hajnali kelés, vagy egy ifi-konfis óra, üzleti tárgyalás, otthonra maradt esti munka, HR-es kérdések, vagy épp túlóra, Isten jelenlétével van áldás rajta.
Már a kezdő énekben kértük, hogy a mi fidget spinnerünket pörgesse meg a Lélek. Ugye szeretnénk Krisztus körül forogni, ugye szeretnénk ugyanabból az áldásból élni? Hát kezdjük a tanévet Isten Szentlelkének segítségül hívásával! Mivel mással kezdhetnénk?
Ámen.