Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap
Szentendre, 2017. július 16.
Jn 10,1-5/
EÉK 42, 8, 357, 306, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Álom és sokac bab
Tegnap azt álmodtam, hogy kistestvérem született. Édesanyám épp hazahozta a kisbabát, aki fehér pólyában volt, békésen aludt és Édesanyámmal arról beszélgettünk, hogy az úton fájhatott a baba hasa, mert sírt, ezért hát legyek hozzá türelmes. Álmomban azt is éreztem, hogy az újszülöttet a kisebb testvéreim még nem vehetik a kezükbe, rám viszont sok feladat jut. Sőt, Édesanyám úgy beszélt velem, mint akinek gondoskodnia kell a babáról, én pedig úgy kérdeztem tőle és hallgattam őt, mint felelősségteljes nagytestvér, aki "átveszi" a kicsit, így a kisbaba egészen közel kerültem hozzá. Amikor felkeltem ezzel az újszülött élményemmel hívtam fel Édesanyámat...
A tavaszi és nyár eleji időszak minden lelkész életében extrán terhelt. Húsvét után már pünkösd felé nézünk, szervezzük a nyári gyermektáborokat, előkészítjük a szeptemberi teendőket, de előtte a gyülekezet évzárását, ráadásul Reformáció 500-ik évében számos rendezvény sorakozik előttünk, tehát a tanév végére minden összesűrűsödött. Az egy héttel ezelőtti gregorián koncerttel, mint utolsó nagy programmal lekerekedett a gyülekezeti munkaévem, azóta minden szabad percem a három gyereké és Jankáé, félgőzzel dolgozom. Az elmúlt hónapjaim egyik imádsága épp ezért az volt, hogy ha szerdára (júl.19.) várt babánk megszületik, addigra legyek kész a fogadására érzelmileg és spirituálisan, fizikailag és biológiailag egyaránt. Az említett hónapokban azonban döntenem kellett. Vagy a hivatásom teendőire és családomra koncentrálok, vagy foglalkozom a negyedik gyermekünk érkezésével.
Előbbit választottam. És belemerülve a látható, étethető, lelkigondozható, szervezhető, prédikálható, látogatható valóságba, Isten egy másik hangon szólított meg és végzett el bennem egy csodálatos folyamatot, amire - ezek szerint Isten által is jóváhagyott figyelemlekötés miatt – nem kerülhetett sor. Nekem hónapok alatt nem volt időm, gondom erre, neki néhány percnyi álom elegendő volt.
Jézus jó pásztor példázatában a pásztor minden juhának ismeri a hangját. De nem csak a hangját, hanem a fülét is. Tudja, kihez, hogy szóljon, melyik juh, milyen hangon érti meg pásztorát. Ismeretről beszél, kölcsönös megismerésről, ahol juh és pásztora jól értik, ezért megértik egymást.
Néhány hete egyik barátomat megcsípte egy méhecske. Nagyon fájt neki, elkezdett bosszankodni, dühös lett, majd egyik pillanatról a másikra azt érezte, hogy nem érdemes dühöngeni. A düh sok energiát vesz el, ráadásul legtöbb esetben értelmetlen. Elhatározta, hogy ezt a csípést senkivel nem osztja meg, senki ne sajnálja őt, és senki előtt ne kezdődjön el dühösködése, mert az sehová sem vezet. Igen, nekem elmondta, de csak azért, hogy valakivel mégis megossza ezt a számára is meglepő belső reakciót. Isten ismeri az övéit, ért a nyelvükön. Egy méhecske által szólt: ne sajnáltasd magad, nincs neked arra szükséged. Ez adott erőt ahhoz a napjához, győzött a kesergés felett.
Az ószövetség egyik legnagyobb prófétája, Sámuel kisfiú korától megértette Isten szavát. Ő félálomba hallotta nevét: "Sámuel, Sámuel!" Miután Éli főpap ráébresztette arra, hogy ez Isten hangja, egész életének vezérmondata ez lett: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád." (1Sám 3,1-10) Kéred el Istentől ezt a vezérmondatot! Isten sokféleképpen szól övéihez.
Amikor Jézus nyájról beszél, közösségről is beszél. A juhok együtt vannak, egy a pásztoruk, de van idő, amit a báránykák nem közvetlenül a pásztorral töltenek. A gyülekezetben igen nagy lelki haszna van annak, ha ezeket az isteni hangokat, megértéseket megosztjuk egymással. Amikor találkozik egyik család a másikkal, testvér a testvérrel, lehet főzési, kertészkedési tanácsot kérni, gyermeknevelésről, munkáról beszélni, de ne mulasszuk el elmondani, hogyan szólított meg Isten az elmúlt időszakban. Amikor felhívok egy idős asszonytestvért, el szokta mondani az Útmutató aznapi, vagy előző napi igéjének életére vonatkozó értelmét. Ilyenkor a lelkész boldog. Nem ő prédikál, bátorít hanem neki prédikálnak és őt bátorítják. Engem nagyon erősít, ha Isten másoknak mondott dolgairól hallok.
A Zsidókhoz írt levél írója arra kér, hogy "Még jobban figyeljünk a Jézustól hallottakra, hogy valamiféleképp el ne sodródjunk." (Zsid 2,1) Sokkal könnyebb megmaradni a kísértések között, ha látom, nem csak velem beszélget az Úr.
A minap valaki megosztotta velem, hogy az udvarlójában egyre több kivetnivalót talál, nem tudja, meddig tart a kapcsolat, de már azt is szégyelli, hogy mindezt elmondta nekem, mert olyan ez neki, mintha kibeszélné barátját. Sokszor láttam már, hogy bizonyos belső, intim gondolatokat, érzéseket, magán jellegű történéseket érdemes megosztani egy bizalmunkba fogadott testvérrel, aki tud titkot tartani, értő füllel hallgat minket, és legfőképp olyan, aki tud értünk, és a történetünkben szereplőkért őszintén imádkozni. Isten így is szólhat hozzánk. Isten mindenütt jelen van, Isten hangja mindenben ott van. Hallom-é?
Miért olyan fontos, hogy halljuk Isten hangját? Ezt Jézus egy jól érthető példázatban mondta el az embereknek. Kősziklára épített házhoz hasonlította azt az embert, aki hallgatja és cselekszi azt, amit ő mond, ezzel szemben bolondnak mondja azt, aki ugyan hallja, de nem cselekszi meg, amit ő mond. A példázat szerint az ilyen ember élete egy-egy megrázkódtatástól úgy dől össze, mint a homokra épített ház. (Mt 7,24-27)
A római levél eleje a természetes észnek és szívbe írt törvénynek nevezi a lelkiismeretet. (Rm 2,11-16) Ezek a pogányok lehetőségei, akik nem hallottak és nem is fognak hallani Jézusról. Nekünk pásztorunk van. Jó pásztorunk, akinek "hangját halljátok meg ne keményítsétek szíveteket!" (Zsid 3,7)
A mohácson élő szerbeknek van egy régi, mezőkön dolgozó emberektől áthagyományozott ételük, a sokac bab. Az egytálétel lényege, hogy egy nagy füles korsóhoz hasonló un. vászonfazékba rétegesen teszik a babot, füstölt-és marhahúst, a zöldségeket és felöntik vízzel. A vászonfazekat közvetlen a kis lánggal égő tűz mellé teszik és 5-6 órára otthagyják. A fazekat egyfelől érő hő végig alulról fölfelé körmozgásban tartja annak tartalmát, így kevergetni sem kell.
Az én éltemet is ilyennek látom az álom után. Isten egyetlen pontját érintette, kisbabánk várásának élményét, de ezzel az egész életemet érintette. Csodálatosnak tartom, ami velem történt. Régen éltem meg ilyen közelről Isten gondoskodását. Amit én nem tudtam elvégezni magamban, elvégezte helyettem, ahogy a magától fővő sokac bab várta a szőlőkben délig szorgalmasan dolgozó parasztembereket. Ilyenkor értem meg a bölcs Salamon király zsoltárját: "Akit az Isten szeret, annak álmában is ad eleget." (Zsolt 127,2)
Mindaz, amiről eddig szó volt a példákban életünk apró-cseprő ügyei. A jó pásztor ennél lényegesen többet szeretne nekünk elmondani álmunkba, éber állapotunkban egyaránt. Hangja magához hív. Hitre hív, az örök életre hív, a szeretet útjára hív minket. Nem meglepő, hogy időzítése mindig tökéletes. Figyeljük meg, mit mikor mond nekünk és lássuk be: képtelenek vagyunk mindenre. De ő ezt kipótolja. Minél több hibánk van, annál több munkáját érezzük rajtunk, hangját annál gyakrabban halljuk. Álmodjatok szépeket, halljatok nagy dolgokat, fületek legyen figyelmes hangjára!
Ámen.