Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap
Szentendre, 2017. július 9.
Lk 6,36-42/
EÉK 67, 8, 474, 360, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Ítélet helyett
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
A szeretetnek etikája van. Akkor tudunk együtt élni, ha ezt betartjuk. A szeretet etikájának megszegése szétzülleszt, ugyanakkor a szeretet etikájának gyakorlása megóvja az emberi közösségeket.
Ennek az etikának passzív formája az irgalom. Az irgalom nem más, mint amikor jogos és jogszerű reakciókat, amely egyben bírálat, fölülír a szeretet. Az irgalom csak a legnagyobb emberek állandó erénye.
Jézus látja a széthulló közösségeket, ahol a hétköznapi emberek, mint amilyenek mi vagyunk, folytonos ítélkezéssel kiirtják maguk közül az elfogadás és szívesség, a jóhiszeműség és a megértés csíráját is. Ahol mindezek hiányoznak, lehetetlenné válik a kapcsolat működése. Akkor tudunk egymással kapcsolatban maradni, ha a szeretetből elágazó előbb említett viszonyulások szünet nélkül léteznek bennünk. Akkor kezd helyreállni egy család élete, ha ezek kiáltó hiánya halló fülekre talál. Ez azonban ateistának és hívőnek egyaránt emberfeletti teljesítmény, így az újratervezés és kivitelezés fázisaiban az emberfeletti kihagyhatatlan.
József történetének vége kiváló bibliai példa erre. Nem csak a család újraegyesítésének megindító története ez, hanem a nagylelkűség isteni leképezése egy megbántott, vérig sértett férfi lelkében. A hosszú és izgalmas történet végén József testvérei bosszút vártak. Jog-és törvényszerű megtorolását mindannak, amit testvérük ellen elkövettek. Egy rúgást, erőfitogtatást, hatalomgyakorlást. A fölény kihasználását, a gyengébb eltiprását. De József megváltozott. Isten úgy kanyarintotta az életét, hogy büszkesége eltűnt, amihez persze szüksége volt az egyiptomiak elismerésére, a megbecsülés jó érzésére. József nagyvonalúsága mögött azonban nem csak magasrangú pozíciója húzódott meg. Józsefnek hiányai voltak. Édesapja, édesanyja, azok, akikkel felnőtt, akikhez vér szerint tartozott, akikkel egy nyelvet beszélt, akiket évek óta nem látott űrt hagytak maguk után. Ezt az űrt sem sikerei, sem vagyona, sem egy másik világ nem töltötte be.
József kényszerű menekülése valóban kényszer volt. Még ha életszínvonala magasan családja fölé kerekedett is, mégsem volt kerek az élete. Felismerve élete ürességét és az ebből fakadó, talán soha be nem vallott fájdalmát ítéletének gyökere, a jóvátétel eszébe sem jut. A múlt heti bibliai táborunkba aranymondásként megtanultuk még a legkisebbekkel is: "Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt." Az igehely könnyen megjegyezhető: 1Móz 5,20.
Lehet, hogy nekünk is erre van szükségünk? Felismerni, hogy akit elítélünk, akinek szemébe meglátjuk a legapróbb szálkányi hiányosságot, arra szükségünk van? Nagy kudarc elveszíteni valakit, akinek szálkáját folyton emlegetjük, tévedéseit orra alá dörgöljük, holott, az ő személyének értéke, csak azzal, hogy létezik, él, tudok vele beszélgetni, hozzá tartozom, felbecsülhetetlen. Ezek a veszteségek végzetesek lehetnek.
A mennyei Atya is tisztában van ezzel. Ha irgalmatlanul elkezdene bennünket ítélni, akkor végünk lenne. Mindannyiunkban találna olyan gondolatot, mindannyian teszünk olyat, amiért örökre elvethetne magától. De nem teszi. Sőt! Jézus azt tanítja, hogy "Legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas." (36.v.) Istenhez hasonlóvá kell válnunk. Mindannyiunk feladata ez. Jézus ebben nem csak kezdeményező, segítő, hanem tevékeny részese is a bennünk lévő ítéletmentes gondolkodásnak.
Nem szoktam idézni a dalai lámát, de a héten kezembe került egy új könyve, olvasgatni kezdtem és találtam egy-két jó gondolatot, amit akármelyik keresztény tanító is mondhatott volna. Az 56 éve menekülésben, indiai száműzetésben lévő, a kínai vezetők által üldözött lelki ember szavai ezek: "Számomra nem léteznek ellenségek, csak olyan emberek, akiket még nem ismerek."
Isten által egyik legmeghatározóbb felismerésünk, ha az embertársban észrevesszük magát Istent. Ezt az Istent azonban rengeteg réteg takarja el. Mindaz, ami nem Istentől való bennünk. Ha ezt meglátom, a rétegek alatt feltűnik az ember. Páltól olvastuk, hogy "Ez a világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését." (Rm 8,20). Ennek a nyomorult világnak erre van szüksége. Olyanokra, akik egy hagyatéki tárgyaláson nem esnek egymás torkának, akik a dugóban nem hajtanak végre ítéletet, leszorítva a másikat az útról, akik munkatársuk hibáját nem arra használják, hogy kirúgassák, akik nem nézik, mit tesz a másik és nem mérik ahhoz, amit maguk tesznek, akik a gyengéket nem lenézik, hanem megtalálják a helyüket.
A gyülekezet az imént úgy készült az igehirdetésre, hogy Isten elkezdett dolgozni rajtunk: "Nincs, ami megújíthat / Se mást, sem tégedet, / Csak a Krisztusból tűző, / Forró, hű szeretet." (EÉK 474,4)
Egyre inkább tapasztalom, hogy ennek a szeretetnek a gyakorlása egy gyülekezetben, de még gyülekezeten kívül is meglepő visszhangra talál. "Amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek." (38.v.) Az indulat viszont-indulatot szül, az ítélkezés viszont-ítélkezést. Jézus mondja, ne menjünk el igazsága mellett, mert amit ő mond nemcsak megszívlelendő, hanem igaz: "Bocsássatok meg és nektek is megbocsáttatik". (37.v.)
Könnyed nyári vasárnapunk üzenete ezekből a gondolatokból indul ki. Te, kedves igehallgató, mit viszel ma magaddal?
Ámen.