Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2017. június 25.
1Jn 3,13-18/
EÉK 331, 7, 446, 455, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Kintsugi
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Ki hinné, hogy egy törött edény megragasztva értékesebb lehet, mint új korában? Pedig Japánban így gondolják. Ez azért van, mert a japánok, ha eltörnek egy szép vázát, akkor nem esnek kétségbe, sőt, egy pillanatig sem gondolkoznak azon, hogy szemétbe dobják, hanem fogják a kedves, értékes kerámia darabkáit és aranytartalmú ragasztóval javítják meg, amitől még értékesebbé válik a tárgy. Ez a 15. században elterjedt művészeti technika a kintsugi.
A japán filozófia szerint a kintsugi művészete olyan, mint az élet. Az igazi életben természetes az életút változása, amely törésekkel jár, és ennak elfogadása. A kettétört élet nem kevésbé értékes élet, a darabokra tört élet nem megjavíthatatlan élet. A kintsugi épp ezt bizonyítja. Nem azt állítja, hogy egy összetört élet az összeillesztés után szebb lesz, mint volt, de azt igen, hogy máshogy értékes. Ezt a változást mindenképp érdemes elfogadni és a régi-új élettel együtt tovább haladni. Ehhez az összeillesztéshez szeretnék némi segítséget adni az evangélium hirdetésével úgy, ahogy nekem is adta a Lélek.
János apostol múlt vasárnapi igénkhez hasonlóan most is az igazi emberszeretetről beszél. Múlt héten azzal fejeződött be a prédikáció, hogy a keresztények logója a szeretet megélése okán akár lehetne az Isten tenyerén ölelkező pálcikaemberek sillabusza. Isten jelei vagyunk, eredendően jelzések abból, ami a tökéletes szeretet. Ám ha ezt szeretet híján, még inkább a híján való szeretetünk miatt nem tudjuk jelezni, elveszítettük eredeti jelentésünket.
János apostol mai témája múlt heti igeversekhez (1Jn 4,16b-21) képest lélekháborító. Erős kifejezésit hallgatva nagyokat nyelünk. "Gyűlöl titeket a világ." "Aki gyűlöli testvérét, az embergyilkos." "Az embergyilkosnak nincs örök élete." "Aki bezárja szívét a másik ember előtt, abban nincs meg az Isten szeretete." Kemény szavak ezek még egy borongós nyári vasárnap délelőtt, ugye?
Onnan érdemes indulnunk, hogy megkeressük a szeretetlenség, vagy mai szóhasználatunkat újra idézve az embergyűlölet gyökerét. Talán zavar bennünket ez a szó, gyűlölet, de a Biblia így nevezi azt, amikor valakit nem tudunk szeretni. Egészen a bűnesetig vezet minket vissza a Szentírás, ahol az ember Istennek kezdte érezni magát azzal, hogy a jó és rossz tudása a birtokába került. Ezt addig csak Isten tudta, akinek szeretetét nem torzított el ez a tudás, hogy ti. közelről ismerte a gonoszt, de az ember nem tudott ellenállni ennek a közelről megismert és vágyakat ébresztő gonosznak, hiszen nem Isten az ember, hogy elég ereje legyen nemet mondani a kísértőnek, és a teremtmény Istenképe éppúgy elromlott, mint emberképe. Most ez utóbbival szeretnénk foglalkozni.
A bűneset előtt az ember Istennel élt közösségben, és tudta: Isten Isten, én pedig ember vagyok. A bűneset után Isten szeretete egy opció maradt, emellett az ember önmagát isteninek kezdte gondolni. Ezzel egyidőben embertársa hirtelen akadály, ellenség, vetélytárs lett, de attól sem rettent meg, hogy embertársát eszköznek, vagy portékának használja. A tárgyiasított embertárssal már majdnem mindent meg lehet tenni, hiszen az innentől kezdve nem valaki, hanem valamivé zsugorodott, ahogyan Kain szemében Ábel.
János apostol Jézus tanítványaként jól emlékezhetett azokra a tanításokra, ahol Jézus egyszerűen nem engedte, hogy az embert tárgyiasítsák. Például a bűnös asszony történetére (Lk 7,36-50). Jézus az utca férfiaiból élő asszonynak megbocsátotta bűneit. Nem azért, mert betérve hozzá lábát könnyével öntözte, illatos, drága kenettel kente meg, és hajával törölte, hanem mert az a nő megbánta, amit tett. Egy összetört élet ott, a farizeus házában (!) újra kerek, egész, és értékes lehetett, mert Jézus megbocsátó közelsége megváltoztatta az utcalány életfelfogását. De az apostol ismerhette a megbocsátás mértékéről szóló gonosz szolga példázatát (Mt 18,21.35) is, akinek borzalmasan nagy tartozását, tízezer tálentumot, ma úgy mondanánk, milliárdokat ugyan elengedte ura, de ő maga a pitiáner száz dénárt (mondjuk néhány ezer forintot) nem volt hajlandó elengedni adós szolgájának. Ha Jézus megbocsát minden gazemberséget, akkor mi miért nem tudunk megbocsátani a másik embernek ehhez képet apróságokat?
Említhetnénk a tékozló fiú példázatát, ahol az idősebb, otthon maradó fiú nem tudta megbocsátani fiatalabb testvérének tékozló életét, sőt apja pazar megbocsátó és visszafogadó szeretetét sem.
A bűnbeesés óta bűnre hajlamos, kísérthető és kísértésbe eső, csábítható emberek vagyunk, akik tökéletlenül tartjuk a kapcsolatot embertársainkkal, tökéletlen a házasságunk, tökéletlen gyermekeinkkel való kapcsolatunk. Jézus ezt a tökéletlenségünket szeretné realizálni bennünk, majd a tökéletlenségünkből fakadó bűnöket úgy szeretné rendezni, hogy megbocsát és megbocsátásra hív minket. Ahhoz, hogy szeressük testvérünket, meg kell tudnunk bocsátani neki.
Egy gyülekezet sem azért Istennek kedves közösség, mert ott senki sem vált el, senki sem bántja meg a másikat, senki sem viselkedik Krisztushoz méltatlanul. A nagy vacsora példázatában (Lk 14,15-24) csupa olyan ember kerül a mennyországban megterített asztalhoz, aki szegény, nyomorék, sánta és vak. És itt ne csak a fogyatékkel élő, megváltozott munkaképességű emberekre gondoljunk, akik a perifériáén vannak. Hanem azokra, akik annak ellenére, hogy vakok voltak meglátni saját hibájukat, belebuktak erkölcstelenségükbe, szegények voltak a szeretet adásában, nyomorékok voltak a emberségükben elfogadták Jézus hívását. "Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám és élni fogtok!" (Ézs 55,3) A gyülekezet, amikor összegyülekezik az ige hallgatására, elfogadja a meghívást. És bár legyünk tetőtől talpig bűnösök, repedezett életű emberek, csonka-bonka családban élők, Jézus igéjének erejével összerak minket. Nem egymást foltozgatjuk, hanem a Mester javítja ki csorbáinkat.
A kintsugi eredetét még nem meséltem el. A 15. században élt egy Ashikaga Yoshimasa nevű sógun, akinek kedvenc teáscsészéje eltört. Szolgáját arra kérte, hogy javíttassa meg, de lehetőleg legyen még szebb, mint volt. A csésze készítője annyit tudott tenni, hogy aprólékos mestermunkával fémkapcsokkal fogta egybe az eltört csészét, de az nem nyerte el a sógun tetszését. A japán mesterek ekkor találták ki a magas aranytartalmú ragasztó-festék anyagát, amit a törés mentén gyönyörűen megcsiszoltak.
A kintsugi új értéket teremt. Az összetört javítás után másképp lesz becses. A keresztény ember aranytartalmú ragasztója, a megbocsátás. A megbocsátás újjáalkothatja kapcsolatainkat. Vannak olyan szomszédi, családi összezörrenések, amelyek ripityára törik a kapcsolatot. A felek némaságba burkolóznak, napokig, sőt évekig nem szólnak egymáshoz, pereskedésig fajul a helyzet, zsarolással, fenyegetőzéssel koptatják egymás idegeit és közben mindannyian tönkremennek. "Aki gyűlöli testvérét, embergyilkos." Jézus ennek véget akar vetni.
A héten (feleségem) Janka családjával közös nyári "családi lazulásunk" alkalmával megmártóztunk a gödi Dunában. Fülöp (4,5) karúszó nélkül úszkált a derékig érő vízben, amikor erőteljesen rászóltam: Fülöp, azonnal vedd fel a karúszódat! Lógó orral kijött a vízből és elém állt. Soha nem felejtem el; felnézett rám és férfiúi komolysággal mondta: Bocsánat Édesapa! Édesapa, ugye nem haragszol rám?
A gyermek gyermekei, amilyenné Jézus szerint nekünk is lennünk kell, nem viseli el, ha haragszanak rá. Nincs olyan kapcsolat, amit ne erősítene az őszinte bocsánat kérés és a megbocsátás. Gondolj most arra, akinek nem tudsz, vagy nem akarsz megbocsájtani. Akivel haragban vagy, akire neheztelsz. Aki iránt érzett dühöd miatt nem marad meg benned az isteni szeretet. Aki miatt távol kerültél az örök élettől, akit szinte megöl mérged, akit büntetsz némaságoddal.
Az apostol azt kéri, hogy "Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan." (18.v.) A valóságos szeretet a megbocsátással kezdődik. Megbocsátok annak, aki gyűlöl engem, megbocsátok annak, aki szükséget szenved, megbocsátok annak, akit megvádoltam önsorsrontásáért. Ha ezt Krisztussal és Krisztusért leküzdve az ellenérzéseimet megteszem, embertársammal együtt olyanok leszünk, mint a kintsugival helyrehozott edényke. Isten szemében még szebb és még értékesebb, mint volt.
Ámen.