Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2017. április 30.
/Jn 10,11-16
EÉK 401, 6, 261, 334, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Jó pásztor

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Az elmúlt hétvégén Salzburg egyik keresztény kiállítótermében láttam egy három stációból álló installációt. Sokat időztem a szoborcsoportok előtt. Az első stáció egyszerű volt: Jézus a kereszten, a kereszt előtt - nekünk háttal - két lehajtott fejű, szomorú alakkal. Nagypénteki árnyjáték-passiónk jutott eszembe, ahol Szontágh Bálint konfirmandus kereszten maradt, mi pedig ezzel a szívfacsaró jelenettel mentünk ki a templomajtón. Léptem egyet. A második stáció a nyitott sziklasír sziluettjét, és az elhengerített követ ábrázolta, amint a két alak - újfent nekünk háttal - csüggeteg áll, megroskadt térddel. A jelent címe akár ez is lehetett volna: Nincs. Eltűnt. Ha a test sincs már, mi maradt hát e világnak a Megváltóból? És léptem még egyet. A harmadik stáció két teljesen reményvesztett, a földre, könyökére, arcára boruló, az érzékelhető világtól elhatárolódó alakot jelenített meg, kettejük közt két kezét magasba nyújtó, tekintetét az égre szegező, örömtől kicsattanó Jézussal
A vakság-valóság kontraszt ijesztő volt. Micsoda háromszög! - gondoltam magamban. Én is ilyen volnék? A horizontális síkba roskadó? Csak az érdekel, amit láthatnék, de még azt sem látom? A háromszög jobb és bal pontja egyenesen taszított, a csúcsa, az az egyszerre misztikus és valóságos, természetesen feltámadt Jézus megfogalmazás salzburgi utam legmaradandóbb emlékképe.
Amióta ezt először észrevettük, és önsajnálatunkból felemelkedve megpillantottuk és felismertük az örömtől sugárzó, hovatovább táncoló Jézust, egészen bizonyosak voltunk afelől, hogy "Az Úr szeretetével tele van a föld." (Zsolt 33,5) Ezt a szeretetet János evangélista a jó pásztor szeretetével azonosítja.

A néhány hete hazánkba és gyülekezetünkbe is ellátogató finn érsektől, Kari Makinentől egy (Evangélikus Életben is olvasható) interjúban azt kérdezték: "Mi az egyház üzenete a ma embere számára?". Érsek úr így kezdte válaszát: "Isten nem hagyta magára az embert." Ez egy jó üzenet. Szüksége van a magára maradt Európának, magára maradt országunknak, magára maradt kereszténységnek az ilyen szavakra. Isten nem hagyott magunkra.

Jó pásztor vasárnapjának örömhíre, hogy a jó pásztor sohasem hagyja magára nyáját. Azon gondolkodtam, talán ezért is érdemes Jézus nyájának juhocskái közé tartozni. Ha ő az én pásztorom, akkor ő vezet engem, ő véd meg, ő gondoskodik rólam. "Elhagynak emberek, mit árt, ha ő veled, töröld le könnyedet, Jézus szeret." (EÉK 389,2)
"A béres azért fut el, mert béres és nem törődik a juhokkal." (13.v.) Jézust még nem láttam futni. Ő akkor is marad, és jót áll értem, ha megfeszül. Ő akkor sem menekül, ha az ördög minden angyalával rátámad. Ha másért nem, miattad marad. Egyszer már kiállt és megküzdött érted. Életébe került. Ő erre azt mondja: megérte. Megérte meghalnom, hogy te életben maradj. De milyen idegen nekünk ez az áldozatkészség! Sokat kell még barátkoznunk ezzel a mentalitással. Ezért is gyűlünk össze vasárnaponként és hétközi csoportjainkban, ezért van óvodánk, ezért vállalunk ennyi hittanost.

A te világod, az én világom ugyanis teli van béresekkel. Olykor még a családban is csak érdekből tartanak kapcsolatot egymással generációk, vagy házastársak. A béres mindig valamit kap. Ez teszi őt béressé. Béressé válik a gyermek, ha már csak enni és aludni jár haza, meg némi zsebpénzért; béres lesz a családfenntartó, aki a színlelt jó családi élet miatt marad a családja mellett; béres a kitartott feleség; béres az unoka, aki a nagyszülők szeretetét, gondozását kizárólag egy fél házért adja; béres a barát, aki addig barát, amíg jól jár a barátsággal; béres a lelkész, ha megélhetése miatt választ pályát, gyülekezetet; béres a presbiter, ha a befolyás, az egyházi karrier miatt vállal presbiterséget; béres az egyház, ha nem Krisztusnak, hanem a világi hatalomnak engedelmeskedik inkább. A béres nem küzd, a béres annál kényelmesebb. Az elköteleződést nemigen ismerő béres könnyen elmegy, könnyen lemond, könnyen feladja a rábízottakat, mert a béres könnyelmű.

Jézus, a jó pásztor lebeszél minket a bérességről. Pásztorokat akar faragni belőlünk. Családunk biztos kezű, biztos hitű pásztorát, barátunk pásztorolását bízza ránk, pásztori hűségre tanít. Jézus, a jó pásztor lebeszél minket a tévelygésről. Lebeszél minket a hűtlenségről. Ne tévelyegj! - szól ránk. Térj meg lelked pásztorához és gondviselőjéhez! (1Pt 2,21b)

Az előző évek egyik felnőtt konfirmandusa van előttem, aki a salzburgi installáció harmadik stációjának földre rogyott alakjához hasonlított. Isten meglátogatásának, a Feltámadott Krisztus hiánya kivéste a szívéből a maradék kis hitet, amit nagyszüleinek köszönhetően született meg benne. Régóta nem érezte, hogy itt van Isten köztünk. Nem hitt a feltámadásban, csalódott az egyházban, amit Krisztussal azonosított. Elkezdett templomba járni és az egyik vasárnap valaki közülünk kedvesen ráköszönt: Isten hozta közöttünk! Ez volt a kulcsmondat. Rájött arra, hogy nem csak ő kereste Istent, hanem leginkább ő kerete ezt a testvérünket. Ő hozta a gyülekezetbe, hogy találkozzon a feltámadott Krisztussal. Maga a Jó pásztor vette kezébe, használt fel szavakat, embereket, egy gyülekezetet a megszólításra. A jó pásztor eszközarzenálja hatalmas. Ez a testvérünk akkor megtudta, hogy az Úr az ő Istene. (Ez 34,30a).
Ezért vállal ma is szolgálatot közöttünk. Isten eszköze akar lenni, a jó pásztor szolgáló báránykája.

Ahogyan a padokon kiosztott szóróanyag is hirdeti, nem csak jó pásztor vasárnapja, hanem a hivatás vasárnapja is van. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és egyházunk által kibocsájtott egyházi hivatásra hívó füzetecske az Elhívottak imádságát adja elénk, ami így kezdődik: "Uram, amikor céltalanul jártam-keltem, és azt hittem, teljesen mindegy, mit teszek, te megüzented nekem, hogy szeretsz ..."

Isten sokféleképpen üzen. Múlt héten, Fehérvasárnap nekem egy salzburgi úton üzent, ahová a Cantate kórussal mentem, hogy a dómban énekeljek, de én némán, hangszálgyulladással küzdve a templompadban hallgattam a kórust. Szép kis négy nap - gondoltam magamban. Aztán jött Jézus a feltámadott örömében ragyogó kis vasdarabban, ott a harmadik stációban és én 2017-ben Húsvét utáni keresztény lettem.

Isten sokféleképpen üzen. Két hónap múlva Dani Bence testvérünk felvételizik a hittudományi egyetem lelkész-teológus szakára, ma-holnap hárman fejezik be a hitoktatói képzést. De nem lesz mindenkiből lelkész, teológus, hitoktató, vagy kántor. Mégis felelősségünk van a fiatalok és idősebb testvérek elhívásában. Egyrészt imádsággal kérni az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba, mert "a munka sok, a munkás oly kevés." Másrészt meglátni, kiben van olyan karizma, amely az egyházi szolgálatra alkalmassá teszi őt Isten kegyelméből. De még mielőtt ezt megtennénk, adjunk hálát azokért a lelkészekért, hitoktatókért, Urunkat szolgáló szülőkért és nagyszülőkért, egy barátért, akik meghallották a Jó pásztor hangját és ezen a hangon szólítottak meg minket is, akik már itt vagyunk, az ő nyájába.
Ámen.