Húsvét 2. napja
Szentendre, 2017. április 17.
/Apcsel 10,34-43
EÉK 217, 6, 388, 311, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Húsvéti változás
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Feltámadott Krisztusban!
Nagypénteken a gyülekezet néma csendben, többen feketébe öltözve úgy ment haza templomunkból, hogy a konfirmandusok árnyjáték passiójának végén Jézus a kereszten maradt. A megtört krisztusi test sziluettjének képisége megdöbbentő volt. A passió rendezése tudatos volt, mindannyian hátat fordítottunk a megfeszítettnek és elhagytuk őt. Ilyen az ember. Hátat fordít annak, aki minket a világon mindennél jobban szeret. De a feltámadott Krisztussal találkozott asszonyokban és férfiakban valami megváltozott. Soha nem voltak olyanok, mint régen. Dolgaik sorrendje totálisan felcserélődött.
Ma már az üres sírból tekintünk ki. Isten valóságosan megmutatta hatalmát, Egyszülöttje az élők között van. Ezt a hatalmas szeretetet ünnepeljük Húsvét két napján és ne feledkezzünk meg róla, hogy aztán minden vasárnap. Ez a szeretetnek életre kelt bennünk addig nem tapasztalt vágyakat.
A nagytekintélyű, hitében sokféleképp megpróbált Péter apostol ban például az a vágy tör elő, hogy mindenkinek el kell mondania Jézus történetét. Mai igénk egy igehirdetés. Péter a megfeszítettről prédikál Joppéban, az itáliai csapat századosának, Kornéliusznak otthonában. Péter legnagyobb felismerése Isten mindenkit befogadó természete. "Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten." (34.v.)
Nem minden megtérő emberből lesz apostol, nem minden újjászületett gyülekezeti tag indul el az Evangélikus Hittudományi Egyetem felé, nem mindenkiből lesz hitoktató, bár közösségünkből egyre többen kapnak ilyen elhívást.
Nagypénteken az említett árnyjáték passió istentisztelet után, ami nem szokásom, most kimentem a templom elé, hogy ott köszönjek el a népes gyülekezettől. A távoli sarkon megpillantottam egy felnőtt keresztségre és konfirmációra készülő édesanyát kislányával, kismotorral. Bár nagy volt köztünk a távolság, tekintetében, "ottálltában" egy be nem teljesedett történet rajzolódott ki. Egy olyan néhány hónapja megtért felnőtt csalódottsága és tehetetlensége jött elém, aki a bárcsak veletek lehettem volna érzéssel küzdött. Valószínű zajosabb kislánya miatt nem mert bejönni a templomba, nehogy megzavarja nagypéntek csendes áhítatát, de a nagypénteki események átélésének fizikai közelsége odacsalogatta. A vérfolyásos asszonyra, a sziroföníciai asszonyra és Zákeusra gondoltam. Egyikőjüknek elég volt Jézus köntösének szélét megérinteni a gyógyuláshoz, másikuk az asztalról lehulló morzsáról beszélt, ami a kutyáknak jut, Zákeus pedig egy fügefára mászik, csakhogy valamicskét elcsípjen Jézusból.
Hármukban a közös a mégsem és mégis kettőssége. Mégsem szólítom meg a Mestert női bajommal, pogányként mégsem vagyok elég a választott néphez képest, mégsem vagyok elég becsületes, elég színvonalas Jézushoz – mégis odalépek mögé és megérintem, mégis kérek tőle, mégis figyelem minden mozdulatát.
Ezzel a mégsem és mégis ellentétpárral küzdött Péter apostol is: szabad-e neki Jézust hirdetni az illegális pogányoknak, lehet-e Jézus a más színű, más nyelvű nagyon bűnösöké? Ma ezt a dilemmát a muszlim-keresztény, a gazdag nagyvállalkozó és a mélyszegénységben élő hajléktalan, az ilyen politikát és az olyan politikát vallók, az egyházba beleszületettek és az egyházhoz most csatlakozók feszültségében találjuk. Lehet-e az általam rossznak, bűnösnek, kárhozatosnak, igaztalannak, hazugnak ítélt réteg felé evangéliumot hirdetni a bűnbocsánat örömével?
"Isten szeretete nem megtalálja, hanem megmenti azt, ami számára méltó, az ember szeretete viszont abból fakad, hogy valamit szeretetre méltónak talált." – írja a reformátor (Heidelbergi disputáció). Ez Isten és ember logikája közötti nagy különbség. Isten számára méltó volt Kornéliusz és háza népe, a két említett asszony és Zákeus; de Isten számára méltó egy elvált édesanya, egy megbukott diák, egy elhelyezkedni nem képes munkanélküli, egy vágott arcú bűnöző arra, hogy megmentse. A húsvéti sírból kilépve arra döbbenünk rá, hogy Isten bűnöktől megváltó munkája minden emberre kiterjed.
Az emmausi úton haladó, épp Jézus rendkívüli történetét ecsetelő tanítványok esete számomra ma arról szól, hogy Jézus tanítványaként sokszor nem is sejtjük, kinek beszélünk a megfeszítettről. Hol van ma Jézus? Találkozunk-e vele? Mi vajon felismerjük őt a másik emberben, vagy vakok vagyunk, mint az emmausi tanítványok?
A múlt héten került ki a hajléktalanok padja alkotás a budapesti Horváth Mihály térre, amelyen egy ember fekszik, átlyukasztott lábfejekkel. Az eseményen Lackfy János Hajlékkészítés zsoltára című verse is elhangzott, amiből néhány sort idézek: "Csak egy kicsit lennél esendőbb, / csak egy kicsit gondolnál a látszatra, / meg az illendősségre, de nem, / fütyülsz az egész renomédra, / amit olya kínkeservesen építgettünk / évezredeken át kártyalapokból. / És odadőlsz az utcapadra, a koszba a hajléktalan mellé."
A feltámadott Krisztus azt akarja, hogy az emberi szeretet számára méltatlanok is meghallják az evangéliumot.
Péter apostol felismerte, hogy nem személyválogató az Isten. Húsvét második ünnepén már nem a nagypénteki hátat fordító gyülekezet menjen haza, hanem a kifelé menet, talán épp a mi templomunk padján ücsörgő hajlék nélkül élők felé is forduló gyülekezet, akiknek krisztusi lelkületét Húsvét öröme formálja.
Ámen.