Böjt 2. vasárnapja
Szentendre, 2017. március 12.
/Mt 15,21-28
EÉK 81, 3, 196, 188, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Kinek az asztala?
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Jézus szerette népét. Szerette a többi népet is, de mindközül saját népét szerette a legjobban. Úgy is tekintett rájuk, mint Atyjának gyermekeire, mint az ő nagy földi családjára. A pogányokról is tudott, hiszen ott élt közöttük. Jeruzsálem lakossága vegyes volt, de Jézus gyermekként Názáretben is találkozhatott népén kívüli, más bőrszínű, nyelvű és más eredetű emberekkel. Hiszen még mielőtt Isten népe a 40 éves pusztai vándorlás után letelepedett volna a gyümölcsökben és erős városokban gazdag Jordán menti vidéken, az őslakos kánaáni népcsoport már ott volt. Így Jézus nagy családja egy néphez érkezett, amely körül volt véve más népekkel, ráadásul Izrael a filiszteusokkal egy időben telepedett le a Földközi-tenger partján.
Jézus tehát pontosan tudta, mit jelent másokkal együtt élni és küldetésében pontosan megélte, mit jelent népének régi szövetségébe érkezni, akik már évszázadok óta várták a Messiást és mit jelent a pogányok közé érkezni, akik senki sem vártak.
Nem tudjuk, milyen ismeretei voltak a kánaáni asszonynak Jézusról. Felnőtt konfirmáción biztosan nem vett részt, de a tanítványok szavából világosan kiderül, hogy kívülálló volt ő a javából. Egy idegen. A kánaáni asszony mégis magáénak mondhatott valamit, amit sokan még a választott népből sem mondhattak magukénak. Ennek felfedezése a történet első fordulópontja, amire senki sem gondolt.
Ma is vannak idegenek a gyülekezetben, akik nem az evangélikusok nagy családjába tartoznak, más gyökerekkel érkeznek. Nem születik mindenki evangélikusnak, de még kereszténynek sem. A mi gyülekezetünk különösen színes, felekezeti hátterek kavalkádja van itt. A nálunk található Jézus mindenkié. De nem csak ő, hanem minden, ami általa teremtődik ebben a közösségben. Ezt leginkább az szentendrei ősgyülekezethez tartozók segíthetik, akik nem elküldik, hanem szeretettel fogadják a hozzánk betérőt, legyen az egy óvodánkból érkező család, egy ideköltöző házaspár, vagy épp itt házasodó fiatalok.
A tanítványok nem így gondolták. A Jézus nyugalmára érzékeny belső kör szemében kellemetlenkedő, levakarhatatlan, már-már erőszakos, - olvassuk - kiabáló asszonyság Jézust nevén nevezi. Az mondja: "Uram, Dávid Fia." (21.v.) Ez Jézus messiási megszólítása. Messiás, azt jelenti Krisztus, ami felkentet jelent. Felkenni a királyokat szokták. Jézus az igazi király, a mennyei, aki uralkodni jött a világ felett. Az emberektől csak töviskoronát és nádpálcát kapott. Sokan gúnyt űztek belőle. Istenből űztek gúnyt. Szemrebbenés nélkül feszítették keresztre a királyt. Mégis azt mondjuk, mert ez az igazság: Jézus így vált ennek a kozmosznak az igazi királyává. Ez volt az ára bűneink bocsánatának. Meghalt értünk, hogy hatalmas Istenként győzzön a gonosz felelett, a mi gonoszunk felett, az én gonoszom felett. Ez a szeretet győzte le a Sátánt, mi Sátánunkat, az én Sátánomat. Ki gondolta volna, hogy ez meg fog történni és így fog történni?
A kánaáni asszony minden bizonnyal nem azt látta maga előtt, ám még mielőtt megszólalt, hitte, hogy akit megszólít Isten földre érkező egyetlen Fia. Senkinek sem járt ez a cím: "Uram, Dávid Fia.", egyedül Isten földi megjelenésének. A kánaáni asszony nem volt közömbös Jézus iránt.
Ez mutatkozik meg kérésében is. Megható, hogy kérésében nem lánya gyógyulását kéri, hanem a gonosz lélek kiűzését, amely gyötri szeme fényét.
Történetünk második fordulópontjához értünk.
Köztudott, hogy a kóser ételek akár tárolása, akár elfogyasztása igen magas követelmények szerint történik. Egy zsidó család hűtőjében a mai napig patika tisztaság van, a főzőkonyhában és az étkező asztalon végképp patyolat rend honol. Semmiféle tisztátalant nem tűrnek el, erős vallási meggyőződésük több ezer éves hagyomány.
Jézus a kánaáni asszonnyal egy asztalról beszélget, amely feltehetően ételekkel gazdagon megrakott asztal, amelyet körbe ülnek a család gyermekei, de ebbe a képbe valahogy odakeveredik egy kutya, pontosabb fordításban egy kiskutya, aki még földre lehulló, morzsákat is elcsíphet. Ez egy mai családnál nem téma, (van, ahol a kutyusnak az asztalon terítenek meg), azonban egy Jézus korabeli, tradicionális, tisztaságorientált zsidó családi étkezésnél ez elképzelhetetlen. Tovább gondolva, ez egy pogány család asztala sem lehet, mert egy pogány család asztalánál nem ülhetnek Isten gyermekei, márpedig Jézustól ezt olvassuk: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kutyáknak." (26.v.) Milyen próba volt ez az asszony számára. Jézus szembesíti a tradícióval, tegyük hozzá annak tudatában, hogy a beszélgetés hamarosan feloldódik valami nagyszerű fordulatban. Ha nem egy zsidó család és nem egy pogány ház asztaláról beszélgetnek, akkor ez kinek az asztala?
Ez a kérdés sokakban felmerül ma is. Odaülhetek én a megtért keresztényekhez? Vagyok én olyan mély hitű, hogy úrvacsorai közösségben lehetek a régi evangélikus, mélyen hívő családokkal? Mikor érem fel a tiszteletben álló hívőket? Hol vagyok én a bizonyságtévőkhöz képest? És a kitűnően imádkozókhoz, vagy a nagy adományokat adókhoz képest? És míg valaki erről gondolkodik, el kell, hogy jusson az igazi célig. Nekünk nem az a mércénk, hogy milyen hívő keresztények életéhez hasonló életet élünk. Nem az emberek ilyen-olyan magasra tett lécét kell megugranunk ahhoz, hogy Isten családjába tartozzunk. A mérce kontúrja a kánaáni asszony történetének végén kezd láthatóvá válni.
Jézus látszólagos elutasítása nem tántorítja el az asszonyt. A történet a pogány asszony válasza miatt kerülhetett be az evangéliumokba. "Hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak." (27.v.)
Ez az asztal, Isten asztala. Isten asztalánál mindenkinek van helye. És itt tényleg mindenkire lehet gondolni. Ehhez az asztalhoz egyetlen feltétel kapcsolódik. Hidd el, hogy van asztal. Van egy asztal, ahová te is tartozhatsz, mert neked is meg van terítve. Ezt az asztalt ma is körbetérdeljük. Ott van a helyed. Bűnösen; mint a tékozló fiú, sok mocskot megjárva, a távolból érkezve; ennél az asztalnál ott a helyed a gonosztól gyötört családtagoddal a szívedben; ennél az asztalnál kétségeidnek, gyengeségeidnek is van helye. Ez az asztal víg-asztal és mar-asztal. Isten asztalánál nem csak jóllakunk, hanem minden fontos áldásban részesülünk, amire szükségünk van. Ez az asztal összeköt, ez az asztal közösséget teremt. Békességet teremt a családban, békességet teremt bennem.
Akkor hát "a kutyák is esznek a fiak asztaláról, ha leesik a morzsa?" (étkezés előtti gyermekénekünk). Nem egészen. Az evangéliumi történetben többről van szó. Pontosabban másról. Jézus odaültette az asszonyt és lányát, ahol ő maga ül az asztalfőn. Ezentúl állandó vendégei lehettek. "Nagy a te hited, legyen úgy, ahogy kívánod." (28.v.) A kapernaumi százados történetében, szintén látva egy pogány belső életét, hasonlót mond Jézus: "Bizony mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben." (Mt 8,10) A Jézushoz térő, bűneivel tisztában lévő, amiatt bánkódó, egészséges hitű ember Isten jelenlétében azt éli át, hogy bár "kutyaként jött, Isten gyermekeként tér haza." (Jorsits Attaila)
Ámen.