Hatvanad vasárnap
Szentendre, 2017. február 19.
/1Kor 12,1-10/
EÉK 279, 3, 258, 306, 13

Horváth-Hegyi Olivér

Erőtlenség által

Keresztény Gyülekezet, Testvérim az Úr Jézus Krisztusban!

Böjthöz közeledve az egyház Isten igéjének útjáról és az ige által elvégzett munkáról szól. Valami megnyugtató békesség önt el, amikor az ézsaiási igével találkozom. Isten igéje olyan, mint az eső és a hó, amely lehull az égből és megöntözi a földet, így sohasem tér vissza Istenhez üresen, hanem véghezviszi, amit akar, eléri célját, amiért küldi. Egy-egy jó igemagyarázat meghallgatása után szoktam így érezni magam. Ilyenkor kiállok a mezőre, széttárom a karomat, föltekintek az égre és hagyom, hogy megöntözzön Isten igéje. A megvető példázatában szereplő szörnyű helyek: fojtogató tövisek, poros útfél, kemény szikla, veszélyes madarak mellett ott van a jó föld, ahol a kecsegtető termés akár százszoros is lehet. Isten igéje százszorosan tesz jót velünk, ha befogadjuk és megtartjuk. Micsoda pazar gondolkodás! Micsoda lehetőség!

Pál apostol szívében nem volt ott mindig Isten igéje. Megtérése előtt ő volt az a Saul, aki véresen komolyan vette a keresztények üldözését. Ökölbe szorult a keze, ha valaki kiejtette Krisztus nevét. Inkvizítor farizeusként mindig ott lihegett a keresztény hívők nyakában és kegyetlen fortélyokkal, ármányokkal, máskor nyíltan üldözte őket. Tövis volt ő, aki vérbe fojtotta a hitet, károgó madár, aki családok életéből lopta el Jézust megfélemlítéssel és zsarolással, kemény szikla, aki kíméletlen ridegséggel gyűlölte a keresztényeket. Pál fordulása valóban nem mindennapi.
Talán épp ezért a hihetetlen változásért, talán féltékenység miatt apostoli tekintélyét néhányan alá akarták ásni Korinthusban, hogy a gyülekezetet az apostol ellen fordítsák. Bár minden idők legnagyobb keresztény misszióját folytatta, munkáját nagy eredményekkel végezte, hamis vádakkal illették, megrágalmazták, hitelességét kétségbe vonták, mindeközben vádlói magukat feldicsérték. Pálnak hamar felismerte, hogy rosszindulatú ellenfeleit saját pályájukon kell legyőznie, a dicsekvőket dicsekvéssel, ám ha lelkipásztori, egyházszervezői munkájának eredményességéről kell beszélnie, félő, hogy rögvest az ő személye kerül előtérbe Isten helyett. Ennek a dicsekvésnek sem haszna, sem gyülekezetet építő hatása sincs. Ezért masszív helytállása, kitartó, szívós munkája helyett rátér egy rendkívüli élmény elmesélésére, amelyben ő már nem, mint közreműködő, hanem mint valami mennyei élményben részesülő volt jelen. Isten közvetlen közelébe került anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést is megtett volna.

Tegnap családommal családlátogatáson voltunk. Kis óvodásunk és elsős hittanosunk fél éve költözött Szentendrére. Míg mi felnőttek beszélgettünk, az öt gyermek óriási játékba merült. Látogatásunk végén Csanit kértem, hogy menjen fel az emeletre és hívja le a többieket, hogy énekkel, imádsággal köszönjünk el egymástól. Csani sietve felment és elkiabálta magát: "Mindenki jöjjön le, mert nemsokára indul haza a szent család!" Ennek a hétnek a legvidámabb mondatát hallottuk és sokáig nevettünk. Nevetés közben elgondolkodtam. Egy kis 8 éves ilyen szavakkal illeti a lelkészcsaládot? És még kit? Valószínű senkit. Az abszurd helyzet egyszerre töltött el jól eső érzéssel és félelemmel. Vajon Csani mikor fog túllátni hitoktatóján, Jankán és lelkészén, rajtam? Mennyi mindent kell még neki elmondani Jézusról, hogy egyedül ő maradjon szent számára? És amikor lehull szeméről a lepel, hogy a lelkészcsalád egyáltalán nem szent, lesz-e benne elég krisztus ismeret és iránta lángoló szeretet, hogy ne csalódjon?

Pál apostol helyzetét hasonlónak látom. Ő is Krisztusra akar mutatni dicsekvés helyett. Dicsekszik, de azzal mennyire rá van szorulva Isten kegyelmére. Ott van az a tövis, a testében, amely számunkra ismeretlen betegsége, talán pszichoszomatikus lelki fájdalma állandó fájdalmat okoz. Erőtlen és gyenge, mégis ekkor erős. Mert eljutott hozzá a személyes mennyei üzenet: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz."

Pál nem a maga erejével végzi munkáját, hanem máséval.
Te kinek az erejével küzdöd meg küzdelmeidet? Tudsz-e erős lenni, hogy Krisztus felerősödhessen benned? Házasság hetének záró napja van. Férfiként vállalod-e határaidat, végességedet? Félre tudod-e tenni büszkeségedet? Sok incidenst megspórolhatnánk, ha Pálhoz hasonlóan életünk java-részét meghagynánk Isten kegyelmének és családfőként ő és nem más lenne a tanácsadónk. És nőként meg tudod-e élni gyengeségedet? Akkor, amikor lassan mindenki elvárja tőletek, hogy férfi módján gondolkozzatok, teljesítsetek, dolgozzatok, tudsz-e nő maradni? Tudod-e Isten kegyeleméből nevelni gyermekeidet, feleség szerepeidet megélni? Tudsz-e úgy erős lenni férjed mellett, hogy nem te irányítasz? Tudunk-e Isten kegyelméből teremtettségünkből fakadó személyiségek maradni? Házaspárként rá tudjátok-e magatokat, a másikat, törékeny kapcsolatotokat bízni Istenre? Megannyi kérdés mind ugyanarról szól.

Idén 10 éve, hogy Dr. Fabiny Tamás püspök úr lelkésziktatásom alkalmával az általam már többször emlegetett áldást mondta itt az oltár előtt: "Isten adjon neked elég kudarcot, hogy ne bízd el magad és ő adjon neked elegendő sikerélményt, hogy erőd legyen a szolgálatodhoz." Hetente, naponta eszembe jut. Akkor is, amikor nehéz, akkor is, amikor valaki a szent családot látja bennünk.

Az igehirdetés végén szeretném, ha nem Pál apostol szavai, nem is a lelkész mondata, hanem a te saját mondatod lenne ez: Elég nekem a te kegyelmed, mert a te erőd az én erőtlenségim által ér célhoz.
Ámen.