Karácsony ünnepe
Szentendre, 2016. december 25.
/Mik 5,1-4/
EÉK 150, 1, 161, 168, 11
Kórus: Jöjj, Isten népe, áldjuk őt (Nikolaus Herman, Johann Herman) Ó, fényes hajnalcsillagom (J.S.Bach)
Horváth-Hegyi Olivér
Szív fehéren, feketén
Ünneplő Gyülekezet, Testvérim a Testté lett Igében!
Néhány napja a szokásos reggeli ádventi csendes percek után a templomban felejtettem magam. Az első sorban ültem és a gyülekezet által feldíszített karácsonyfát nézegettem. Közben gondolataim is kalandoztak, amikor egyszer csak megakadt a szemem egy szívecskén. Ügyes kezek készítették mindösszesen filcből és cérnából. De ez a szív más volt, mint a többi. Alakra gyönyörű szabályos, de a színe nagyon karácsonyiatlan volt. Nem fehér vagy, piros, hanem zöld, vagy kék helyett fekete. Egy fél pillanatra bosszankodtam a helytelen színválasztáson: Miért rontja el valaki ennek a pompás fának az idilli megjelenését? És egyébiránt ádventi kézműveskedésen ki készít fekete szívet? De ezekkel a kérdésekkel nem sokáig foglalkoztam. A fekete szív ugyanis karácsony szerves része. Otthagytam és várom, hogy mindenki megkeresse.
Mikeás próféta, mint minden tisztességes próféta a népet feketére szennyezett szíve miatt nyüstöli. Persze ez a népnek ugyanúgy rosszul esik, mint a karácsonyfán függő fekete szív. Semmibe vették Istent, ezért először gondolataik, aztán cselekedeteik egyre sötétebbek lettek, végül a legsötétebb, ami csak létezik, amit szóvá is tesz Mikeás. Figyelmezteti őket, majd mint új perspektívát felvillantva, egy karikacsapásra elkezd beszélni a béke korszakáról, amely az efrátai "Betlehemben kibimbódzó ződ ágból" hajt majd ki.
Kizökkent a világ. A zökkenést túlélte. De nem mindenki. Csak azok élik túl a kizökkent világ sérüléseit, akik a betlehemben született nyájába tartoznak. Ugyanis a Mennyei Atya Egyetlene "a nyáj elé áll és legelteti az Úr hatalmával." (3.v.)
Ez a gyülekezet és minden keresztény hívő ember tudja, különösen így karácsony táján, hogy Isten Fia a Békeség Fejedelme. Akkor miért nem ő ül családjaink asztalfőjén és miért nem neki engedünk át minden hatalomgyakorlást? Ha a békesség uralkodna legalább a keresztény családokban, akkor ennek a városnak és környékének világhírűnek kellene lennie. De nem ő ül az asztalfőn. A Békesség Fejedelme vagy egy üresen hagyott székre le-le ül, amikor azt megengedjük neki, vagy a folyósón várja, mikor bocsátjuk be. Helyette mások ülnek asztalainknál. Az önzés, féltékenység, fáradtság, stressz, kívánság és mámor nagy urai, aki uralják beszélgetéseinket. Minden templomba járó keresztény tudja, hogy tiszta szívvel élni valami csudajó! Mégis az ördög ott van közöttünk és ecsettel a kezében festeget. Színei mintha a szivárvány minden színében játszanának, de valójában egyetlen színt használ. Ez nyugtalanságra ad okot, tovább lüktet a világ nyughatatlan ütőere.
Azt is tudja minden úrvacsorázó, hogy Jézus bűnbánatra, megbékélésre és megbocsájtásra hív minket asztalához, akkor mondjátok meg testvéreim, miért érzik sokan, hogy szívük szürke maradt, ezért békétlenkednek, forgolódnak, keresik a helyüket?
Mikeás próféta azt vetíti a nép elé, hogy ha majd karácsonykor megszületik az uralkodó, "akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig. Ez lesz a békesség." (3-4.v.)
Én ezt a békességet megtaláltam ebben a gyülekezetben és a családomban. Az én szívem karácsonyfáján is ott éktelenkedik a fekete szív, de mellette ott van a születés fehér szíve és az értem hozott áldozat pirosló szíve is. Ebben a gyülekezetben békességre lelek minden egyes Istenhez forduló testvéremben. Mindenkiben, akin érzem Krisztus szeretetét, márpedig annak illata, formája, hangja, tapintása van! Békességet sugároztok magatokból, szavatok szelíd, megbocsájtó, jószándékú. Örültök, ha itt vagytok, ha elmegyek hozzátok, ha összetalálkozunk az utcasarkon, vagy ha meglátjátok az autómat integettek. Békességem van a családomban. Az olykor hangos három gyermek és egy csendes feleség nyugodtan él a parókián. Szeretetben vagyunk körülvéve, a szerető Isten kering a levegőben és keresztül-kasul jár át minket, ahol csak ér.
Karácsonykor hasonlót tapasztalok. Sőt, már ádventben is érezhető a gyülekezet készülődése, komolysága és csendes vidámsága. "Bent magános, árva gyertya ég, kívül leskelődik a sötét." – írja a költő. A gyülekezeten, a hívő emberek közösségén kívül leselkedik valami taszító, bent, az anyaszentegyházban ég egy árva, de óriási erőt képező gyertya, a hit. Ahogyan nép játékok alkalmával itt-ott még látjuk, a betlemehi jelentnél nem kisdedet találunk, amely bepólyálva fekszik a jászolban, hanem egy gyertyát. A hívő közösség karácsonyában is ez a többlet. A hit az isteni gyermek csodájában.
Minden évben van két december 24-e délutáni látogatónk. Egy gyülekezeti testvér nagyon kedves csomagot ad be a kinyíló ajtón fél 2 körül, egy másik 2 körül érkezik, a pomázi plébános, Ferenc atya, aki csak éjféli misét tart, így be is jön és nálunk tölt hosszabb-rövidebb időt. Tegnap fél 3 tájban mondott egy mondatot, amit nálam is hagyott: Az engem mindennél jobban szerető Istent tudom-e mindennél jobban szeretni?
Ezt szeretném most nektek ajándékként továbbadni a békesség és nyugalom keresése és megtalálása közben, hogy 2016 karácsonyának is legyen egy megjegyezhető és Reformáció 500. évfordulója évében, 2017 minden napján tudjátok kérdezni magatoktól, szeretteitektől: Az engem mindennél jobban szerető Istent tudom-e mindennél jobban szeretni?
Ámen.