Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap - Időközi választási közgyűlés
Szentendre, 2016. október 23.
/Jn 15,16/
EÉK 476, 10, 472, 467, 293, Himnusz
Horváth-Hegyi Olivér
Isten választ, mi csak döntünk
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Gyermekkori szép emlékem, amikor református Édesapám a református istentisztelet vége felé egyedüli emberként feláll, kimegy az úr asztalához (oltár) és a palástos lelkésznek segédkezve fogja az úrvacsorai kelyhet és az úrvacsoravételre érkezőknek odanyújtja a borban valóságosan jelen lévő Krisztus vérét. Ezt kisgyermekként nem tudtam volna ilyen szépen elmondani. Én csak annyit éreztem, de ezt sokszor, hogy majd felnőttként a legnagyobb méltóság, amit el lehet érni, hogy a lelkész mellett, én is foghatom a kelyhet, amit szent áhítattal fogad a gyülekezet. Számomra ez a mennyország földi megjelenése volt, a szolgálatok csúcsa, elképesztően nagy megtiszteltetés. Édesapám ilyenkor (is) óriás volt a szememben!
Szolgálatok a gyülekezetben. Ahogyan János az evangéliumban írja, gyümölcstermés a gyülekezetben. Egy életképes, működő gyülekezetben a gyümölcsök teremnek és meg is maradnak. Lehet, hogy idővel a feladatok változnak, ahogyan egy egyházközség élete is változik, de érdemes megszívlelni, hogy mindenkinek van valamilyen szolgálata és nincs méltatlan szolgálat!
Emlékszünk arra pillanatra, amikor egy vezető, egy általunk nagyra tartott ember odalépett hozzánk és felkért egy munkára, vagy új állást ajánlott? A fontos vagyok, én kellek oda, szükség van rám, jó munkaerőnek látnak felismerés önbizalmat ad, értékesnek érezzük magunkat, rengeteget jelent a továbbiakban. Ha egy ilyen megkeresés jól sikerül, szárnyakat kapunk, a főnök elvárásainak igyekszünk eleget tenni, jól jár velünk egy cég, egy team, egy projekt. Ez azonban eltörpül, ha maga Isten szólít meg minket. Isten háza és Krisztus gyülekezete körül tevékenykedni azt jelenti, hogy Isten beavat a tervébe, bevon az ő nagy ügyébe és munkatársaként köszönt. Gondoljunk csak bele! Milyen megtisztelő, hogy Isten munkatársának választ! Velem akar dolgozni! Fontos vagyok, én kellek neki, szükség van rám, jó munkaerőnek lát engem.
Mózes apósa, Jetró, ahogy olvastuk, jól látta vejének vesztét. A közösségben nem elég egy ember munkája. Mózes egyetlen feladatra vágyott: a nép ügyeit Isten elé vinni. Imádkozni a népért, megbeszélni Istennel a mindennapokat, elkérni az erőt és ezt közvetíteni a közösség felé. Ugyanakkor az ügyes-bajos dolgok nem maradhattak megoldatlanok, de Mózes nem volt elég mindehhez. Ahogyan baptista testvéreink a mai napig használják, elöljárókat nevezett ki. Mindenki Isten gépezetének működtetésébe állt be, csak a feladatok voltak mások.
Az Újszövetségben az ún. pásztorlevelekben, a gyülekezeti élettel kapcsolatos leírásokban olvasunk elöljárókról. A bibliai görög, ahogy hallottuk, episzkoposznak, felügyelőnek, felvigyázónak nevezi őket. Jézus mennybemenetele után életképtelen lett volna az egyház, ha csak apostolok maradnak szolgálatban. Ugyanaz történt, mint Mózes történetében. Az apostolok mellé olyan megbecsült embereket állítottak, akik egy-egy közösség imádságából születtek meg. Nem szimpátia alapján, nem kapcsolati tőkét felhasználva, nem klikkek jelöltjeinek megversenyeztetésével, nem is önjelöltek megszavazásával. Amikor Jézus barátainak nevezi azokat, akik azt teszik, amit a szeretet parancsolatával parancsol, ezt is mondja: "Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek és gyümölcsötök megmaradjon." (Jn 15,16)
Isten a mi gyülekezetünket sem vezeti másképp. Kiválaszt embereket és nekünk az a feladatunk, hogy erre hangolódva döntsünk és megbízatásokat adjunk át.
2000 éve az ősgyülekezetben az első presbiterválasztás utáni beiktatásról ezt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvben: "Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek." (Apcsel 14,23)
Ne egyszerűen önkéntes munkának, ne az ő közel került a tűzhöz helyzetnek lássátok gyülekezetünk megválasztásra kerülő tisztségviselőit, hanem Isten szolgáinak, akik bízom benne, hogy Sámuellel együtt tudják, akarják és fogják mondani: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád." (1Sám 3,10b)
A gyülekezetünkben szolgálatot vállalók megválasztásánál az elmúlt hetekben egyetlen mérvadó szempontot kellett figyelembe venni: a gyülekezet "jó bizonyságot téve egy-egy testvérről, akik telve vannak a Lélekkel és bölcsességgel" (Apcsel 6,3b) Istennel beszélgetve hozzon döntést.
Péter levelében külön szól a presbiterekhez: "A közöttetek lévő presbitereket tehát kérem, ... legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak." (1Pt 5,1-3)
Egy megválasztott elöljárót becsüljön meg a gyülekezet. Egy megválasztott elöljáró szolgáljon rá erre a megbecsülésre. Ezt együtt kell tanulgatnunk, hiszen alapvetően, a többséget tekintve egy friss közösség vagyunk - senki ne sértődjön meg -, még kamaszkorban. A legtöbben csak néhány éve járnak ide, gyermekeink lehetnek majd az érett, kipróbált gyülekezeti-baráti-testvéri közösség nagy nyertesei. Ezért sem mindegy, hogy a mi közösségünk milyen irányokat vesz a közeljövőben. A presbitériumnak, a közöttünk szolgálóknak óriási felelősségük van. Pál azt írja a korinthusiaknak, hogy "a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon." (1Kor 4,2) Hűség a szolgálatot vállalóktól és - tegyük hozzá - hűség, kitartásra buzdítás, melléjük állás az őket megválasztóktól.
Salamon király, amikor Isten elhívta őt a kormányzásra, kérhetett bármit. Nem három kívánsága lehetett, hanem csak egy, de az akármi. Salamon ezt kérte: "Adj azért szolgádnak engedelmes (bölcs) szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve jó és rossz között." (1Kir 3,9)
A mai napon a helyes megfogalmazás tehát, hogy Isten választ és a közgyűlés dönt. Ha ez így lesz, gyümölcsöző emberek gyümölcsöző gyülekezete maradunk, leszünk!
Ámen.