Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap
Szentendre, 2016. október 2.
/Mt 9,1-8/
EÉK 291, 9, 413, 304, 13

Horváth-Hegyi Olivér

Megbocsájtott bűn

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Lelkészi szolgálatom minden területén Istenre hagyatkozom, legyen az lelkigondozás, gyülekezetszervezés, családlátogatás, hittan óra, felügyelőválasztás vagy orgonaépítés, mégis van egy állandóan visszatérő mondat, aminek kimondása a totális ráhagyatkozás legerősebb kiszolgáltatottságát éri el nálam. Ez a mondat nekem is, és tudom, hogy a gyülekezetnek is tételmondat. Van, aki ezért jár a gyülekezetbe. Kéthetente, vagy egyéni gyónás után szoktam mondani, áldásra emelt kézzel vagy fejre helyezett kézrátétellel. Lelkésszé szentelésem óta mondhatom. Az oldás és kötés hatalmáról van szó, amely az apostoli hivatás része. Jézus apostolaira bízta a bűnök megtartásának, vagy feloldozásának hatalmát. "Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azokak, akikéit megtartjátok, megtartatnak." - mondja Jézus. Az úrvacsorai liturgiából mindenkinek ismerősen csengő, súlyos terhektől megszabadító feloldozása szabadságot jelent:
"Hirdetem bűneid bocsánatát, hogy oldozva legyen a földön és a mennyben az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!". Nem a felszentelt lelkész bocsátja meg a bűnöket. A mi dolgunk hirdetni a bűnbocsánatot azoknak, akik bűneiket szívből és igazán megbánták.

Mai evangéliumi történetünkben Jézus egy gutaütött, vagyis agyvérzéses, stroke-os beteggel találkozik. Talán értjük ezt a helyzetet. Az agyvérzés bénulással jár. Az ilyen beteget forgatni, etetni, mosdatni kell a hozzátartozóknak, nővéreknek, akár évekig. Gyakran halljuk, hogy az ilyen betegnek megváltás a halál. Jézus másképp tekint a hozzá, feltehetően hordágyon vitt betegre. Megváltását nem a halálban látja, hanem bűnei bocsánatában.
A zsidó jogászok jól értik a helyzetet és - helyesen - váltig állítják, hogy egyedül Isten bocsájthatja meg a bűnöket, minden más próbálkozás blaszfémia, vagyis istenkáromlás. Ők nem hitték el, hogy Jézus Isten Fia és ezt megteheti, mi hisszük és tudjuk, hogy ő a Krisztus, akinek kizárólagos privilégiuma a bűnök megbocsátása.
Pál apostol is próbálkozik a megértetéssel: "Öltsétek fel az új embert!" (Ef 4,24a) De hogy vegyem magamra az újat, ha még mindig hozzám tapad a régi?

Mózest, miután összetöri a kőtáblákat, új megfaragására kéri az Úr. Amikor ez elkészül, Mózes arra kéri az Urat, hogy ha megnyerte jóindulatát, járjon közöttük az Úr. (2Móz 34,8-9) Mózes világosan látja, hogy csak akkor bocsájtja meg vétkeiket és akkor gyakorol kegyelmet Isten ezer íziglen, ha ő közöttük jár.
A hozzánk tapadt bűnöket csak úgy tudja elvenni Krisztus, ha közöttünk van. Közöttünk nem lehet csak úgy, a térben, mert ő hitünk által jelenik meg - bennünk. Akiben ott jár-kel Jézus, akinek fejében ott kószálnak Jézus szavai, Isten igéi, akinek gondolataiban jelen van az élő Isten Fiával, Krisztussal, ott a régi ember, az óember elűzetik, mint az ördög, és többé - ahogyan Luthertől megtanultuk - nem lovagol a keresztény ember hátán. "Álljatok ellen az ördögnek és elfut tőletek." (Jak 4,7) Űzzétek ki a démonokat és elfutnak tőletek! De vajmi kevés az ember ahhoz, hogy ezt a nagy feladatot egyedül tegye meg. Mert hiába mondanád azt az ördögnek, hogy takarodj, hacsak nem Krisztus nevében teszed, nem fog az mozdulni onnan. A bűn sem távozik, ha az akár lelkész, akár hívő ember mondja magától. Mi Jézus nevében űzünk ördögöket, Jézus nevében bocsátunk meg bűnöket!

Kányádi Sándor erdélyi magyar költőnk Szelíd fohászában megbánja bűneit és élete utáni állapotára kéri a Megváltó jelenlétét: "tudom sokat eltékozoltam abból mit rám bíztál, sokat, de azért ne tagadd meg tőlem holtomban se áldásodat".

Sok szenvedő embert láttam már, akik nem bírták elviselni bűneiket, mégis derekasan cipelték, majd beleszakadtak. Aztán láttam őket könnyes szemmel, letérdelve az oltárnál, a lelkészi hivatalban, ahogy összeroskadnak és mint a hordágyról levett agyvérzéses beteg, ott voltak előttem magatehetetlenül. Mi, lelkészek annyit tudunk tenni, hogy bűneitek felett együtt sírunk veletek, és hirdetjük nektek azt a szabadságot, ami lelketeket könnyűvé teszi. Mert akinek bűnei megbocsáttatnak, az hasonlóan a bénához, felkel és jár. Járja a megszabadult ember útját, feje kitisztul, szemei ragyogóak lesznek, lehorgasztott feje előre tekint, démonai messze mennek, és új emberként találkozik családtagjaival.
"Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek." (8.v.) Ezt is szoktam látni. Először tartózkodás és gyanakvás övezi a bűnbocsánatból új életet kapó testvért, aztán látva, hogy ez nem ámítás, csalfa, vak remény, Isten felé fordulnak, ahonnan érkezett a segítség.

Ady Endre is reménykedik "Pokollal lelkem alig rokon, / Mennyet várok nagy mámorokon." (Pap vagyok én). Hogy lesz-e mámor, azt nem tudom, de azt a tegnapi esküvőn is láttam, történetesen az autópálya dugójába reked és kis híján esküvőjét lekéső vőlegényen, hogy akit Istent keresőként, Istent tapogatózóként megérint az Ő békességének a Lelke, nem tud szabadulni a vágytól, hogy ebből még több kell. És ez a vőlegény még nem is tudja, hogy ennél sokszorta nagyobb békesség az, amikor az elrontott életet igazítja ki irgalmas bocsánatával, minden értelmet meghaladó békességet adva.

Hamarosan részesülünk az úrvacsora szentségéből és előtte közös gyónásra, majd feloldozásra kerül sor. Mit fogsz letenni az Úr elé? Mitől szeretnél megszabadulni?
Ámen.