Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap
Szentendre, 2016. szeptember 11.
/Lk 7,11-17/
EÉK 284, 10, 296, 355, 332, 293

Horváth-Hegyi Olivér

A halál két arca

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Történetünkben két tömeg találkozik. Az egyik szívében túlcsordul a lelkesedés és az izgalom, szökdelnek, csacsognak, ütemesen, egészséges lélekkel haladnak az újabb (értsd jól!) isteni kalandok felé. A másik tömeg szívében túlcsordul a levertség és a szomorú beletörődés, ólomsúlyú lábakkal vánszorognak némán, megbetegedett lélekkel menetelnek a sötét sír felé. A két tömeg egymással szembe megy. Az egyikben már ott van Jézus, a másikban még nincs.
Egészen drámai lehetett, amikor ez a két tömeg összetalálkozott. A hatás egyértelmű. A veszteséggel küzdők siratóéneke elnyomja az örvendezők hangját. Milyen törvényszerű! Aki szomorkás, hamar elkedvetleníti a boldogokat. Aki elveszíti egyensúlyát, magával rántja a harmonikus lelki állapotban lévőt. A két tömeg egy pillanatra egybeolvad és ugyanazt a rossz érzést érzik. Ezt leginkább az özvegyasszony lelkivilágából értjük meg, akiben most nihil, összezsugorodott énkép, a semmi üres érzése hatalmasodott el. De ezen Jézus fordítani tud, fordítani akar, és fordítani is fog!

Luther szerint két istenség létezik. Az egyik azzal foglalkozik, ami kicsi, a világ számára elhanyagolható, amiket más nem vesz észre, és ha találkozik valakivel, aki büszkeségétől elvakulva önmaga stabilitásával dicsekszik, azt összetöri, hogy aztán a semmiből fel tudja építeni a valamit. Isten személyiségéhez tartozik az, amit Pál apostol a Rómabeliekhez írott levélben így fogalmaz meg: létre hívja a nem létezőket. (Rm4,17) Ez történt a naini ifjú esetében. Ő már nem létezett. De nem csak ő, hanem édesanyja is azt élhette át, hogy már nem is létezik, élete véget ért, mi értelme lenne tovább élni?

Dino Buzatti olasz írónak van egy története, ami egy beteg és orvos barátjának találkozásáról szól. A beteg értetlenül fogadja a diagnózist: "Akarod tudni mi történt veled? ... Meghaltál. .... - Nem értelek. Találtál valamit? ... Gyógyíthatatlan betegséget? - Csudát betegséget. Nem azt mondtam, hogy meg kell halnod. Csak azt, hogy meghaltál."
Ezek után az orvos arról kezd beszélni, mit jelent hazugságban élni, a valóságot letagadni, kimagyarázni és beleolvadni egy olyan világba, amiben sem valódi érzések, sem valódi szavak nincsenek, mert valaki úgy akarja túlélni önmagát, környezetét, hogy mindent másképp lát, ahogyan az van és közben ő maga halott lesz.
Ilyen értelemben a naini ifjú történetében két halottunk van. Az édesanya, a már özvegy végképp elveszett. Helyzete ugyanúgy siralmas, mint fiáé. Jézus ekkor lép oda hozzá és ekkor döbbenti rá őt és a két tömeget, hogy a valóság, az igazság az, hogy nem csak a biológiai halálból, de a lelki, szellemi halálból, életünket átszövő hazugságainkból is fel tud minket támasztani.

Jézus csodái sohasem öncélúak. Miután feltámasztotta az ifjút, nem köszön el a földbe gyökerezett lábú sokaságtól, és folytatja útját. Még valakit fel kell támasztania. Odafordul ahhoz, aki a legnagyobb fájdalommal küzd, aki élete értelmét, özvegyasszonyként jövője zálogát, egzisztenciája biztosítóját kíséri, azt, aki már koporsóban van és Jézus, az immár élőt odaadja neki. Ezzel Lukács evangélista meghaladja a történet csoda részét és rámutat az ajándékra. Az érzelmileg halott asszony életre kel. Jézus gondoskodása megindító. Olyan valamit adott neki, ami tovább segíti őt, ami kézzel fogható, átölelhető.
Furcsállhatjuk, hogy ebben a történetben senki sem kérte Jézustól, hogy tegyen valamit. Igen, ennek a történetnek nincs előzménye. Jézus nem ismeri a gyászoló édesanyát, sem a halott fiút, talán senkit sem látott még a gyászmenetből. Hitükre sem kérdez rá: "Asszony, hiszed-e, hogy fel tudom támasztani a te fiadat?" Egyszerűen megmutatja hatalmát.

Luther felismeréséhez visszatérve: a semmiből valamit létrehozó istenség, a krisztusi hatalom mellett van egy másik istenség. Ez a másik nagyhatalom sohasem tud adni a sajátjából, mert nem teremtő hatalom és csak azt használja, ami készen van. Ahogyan Jn 14,30-ban olvassuk, e világ istene, fejedelme, az ördög és az övéi folyton folyvást önmagukkal, eredményeikkel, javaikkal dicsekszenek, "ám ha kiderül, hogy ez mégsem az övék, és bajba jutnak, akkor látszik: semmirekellő, legyőzött fickók, akik fabatkát sem érnek.".
E gondolat szerint csak annak van értéke és kizárólag az maradandó, ami Istentől van, és amire sohasem úgy tekintek, mint saját tulajdonra, vagy szerzeményre.

Mai történetünkben két ember és egy Nainból kifelé vonuló tömeg tört össze, semmisült meg, amelynek olyan ereje volt, hogy egy másik csoportot is lehangolt. Az ördög egy pillanat alatt duplázta meg a szomorúak számát. Ám amikor Jézus megérkezett a semmiből, új embereket támasztott fel és az ördög munkáját csakhamar lerontotta.
Történetünk tanulsága, hogy a hívő keresztény ember bármilyen kutyaszorítóba kerül, mindig számoljon azzal, hogy olyan Istenünk van, aki a "semmivel, a semmikkel törődik". "Az emberiségnek nagyon fáj, ha szembekötősdit kell játszani, ha csak arra támaszkodhat, amit nem lát, vagy amit el sem tud képzelni." (Luther)

Hit nélkül halottak vagyunk. Bánatunkban, gödör élményeink szívszorító helyzeteiben Jézus megpillant bennünket, a semmikké letteket és odajön hozzánk A végtelen történet itt kezdődik. Ámen.
Ámen.