Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Szentendre, 2016. július 10.
/Róm 6,19-23/
EÉK 49, 7, 380, 357, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Érett szabadság
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
"Isten sötétségből világosságra hív". Ez a témája júliusi vasárnapjainknak. Aki múlt héten itt volt istentiszteleten, emlékezhet arra, hogy a most felolvasott igét megelőző néhány versről szólt az igehirdetés, amelyben nagy hangsúlyt kapott a keresztség, mint az új élet origója. Igen, a keresztséggel kezdődik az igazi új.
A keresztségben már számunkra is, akik részesei vagyunk egy ilyen ünnepnek, felismerhető az a név, amely nem csak anyakönyvben és személyi igazolványban, hanem a mennyben is fel van írva.
Isten név szerint ismer bennünket. "Kereszt-nevünk" hozzátartozásunk jele. Személyes Istenünk van, aki az eredendő és egyéb bűnök sötétjéből világosságra hív.
Ma az új életben járás felé vezet minket Pál apostol felismerése. Új életben járni szabadság. Ritkán idézzük az evangélikus egyház hitvallását, az Ágostai Hitvallást, nem is biztos, hogy mindenki könyvespolcán megtalálható, pedig érdemes beszerezni és speciális nyári kikapcsolódásként olvasgatni. Sok okos és érdekes teológiai gondolat van benne. Ha fellapozzuk a 18. cikknél, akaratról és hitről a következőket találjuk:
"Az emberi akaratnak van annyi szabadsága, hogy becsületes világi életet tudjon folytatni és választani tudjon olyan dolgok közül, amelyek az értelem hatáskörébe tartoznak. De arra nincs ereje, hogy a Szentlélek nélkül megvalósítsa az Isten színe előtt érvényes ... lelki igazságot."
Tegnap csak telefonon tudtam beszélni Sereginé Székács Csilla felügyelő asszonnyal, akiről sokan tudják, hogy emberi számítás szerint élete végéhez érkezett. Isten számolhat másképp is, nem Isten az ember, hogy mindent tudjon. Hosszabb telefonbeszélgetésünk végén kérdeztem Csillától, hogy mit üzen a gyülekezetnek. Rekedtes hangján határozottan mondta: "Mondd meg nekik, hogy szeretem őket. Sokat gondolok rájuk. Főleg azokra, akik istentiszteletre járnak." Élete vége felé családja, az elrendezett ügyek, nagy beszélgetések után az egyetlen témája, ami gondolatvilágát meghatározza ez a gyülekezet. Aztán azt is megkérdeztem tőle, hogy miért imádkozzunk. "Békés, csendes halálért." - válaszolta. Az értelem hatáskörébe tartozik felügyelőként vezetni a presbitériumot, közgyűlést, összefogni a gyülekezetet, felügyelni a gyülekezet békéjét, közösséget szervezni, de hasonlóan az értelemhez és akarathoz tartozik gondoskodni egy családról, széppé és tartalmassá tenni a hétköznapokat, ellátni feladatainkat.
Ugyanez a test, ez a személy képes az akaraton és értelmi képességeken túl az Isten színe előtti lelki, a legfőbb igazsághoz eljutni, amit a hitben fedezünk fel és tapasztalunk meg, de csak a Szentlélek által. Emberileg erőtlenek vagyunk, akik képtelenek vagyunk elmenni, elengedve mindazt, ami körülvesz minket. Valaki minél inkább szolgája a bűnnek, ami között a hitetlenség a legnagyobb, annál közelebb van a lelki halálhoz. Ezért is tartom fontosnak az úrvacsorát, a lelkigondozói beszélgetésekben feltárt bűnöket és Jézusnak erre adott válaszát: megbocsátottam. Mert akik Isten kegyelmi logikája szerint megszabadultak a hitetlenségtől, szent életet tudnak élni, aminek vége az örök élet – írja az apostol. De itt nem áll meg, hanem a 6. fejezet utolsó versében még konkrétabban fogalmaz: "A bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." Békében, csendesen elmenni csak az tud, aki az érett szabadság ajándékát megkapta.
Paul Tillich német evangélikus teológus szerint "a törvénytől való szabadság erő." Aki nem a törvénynek, a parancsolatoknak akar megfelelni mindenáron, hanem beengedi élete legmélyebb zugaiba és bugyraiba Jézust, már nincs a törvény hatalma alá vetve. A megszentelődés folyamata ez, ahol az "érett szabadság" (Tillich) a törvény feletti létben új törvényt alkalmaz, amelyben nincsen tisztátalanság és törvénytelenség, mert Istenből való. Az érett szabadságnak nem szabad átcsapnia sem önkénybe, sem fölényeskedésbe, sem szabadelvűségbe, sem nagyvonalú bűnismeretbe. Az érett szabadság nem az ember akaratából és értelméből táplálkozik, hanem a Krisztusban megélt szabadságból, ami krisztusi életformába visz át anélkül, hogy azt valaki teherként, megoldhatatlan feladatként, teljesíthetetlen követelményként érezné.
Ebben az érett szabadságban tett csodát Jézus és osztotta szét Jézus a kenyeret és a halat négyezer embernek. Szabad volt a bűntől, a törvénytől, az Atyával pedig örök szintézisben volt. Ilyenképpen ezt a csodát azért lehet megemlíteni, mert a jézusi szabadságból sokan részesültek, akik jelen voltak. Nem lehet elégszer hangsúlyoznunk, hogy jelen kell lennünk. Akik jelen vannak, maguknak teremtenek esélyt arra, ami a 357-es énekünk első és utolsó sorában jut szép kifejezésre: "Jézus boldogságom, közeledbe vágyom, te vagy öröm ... Te vagy fénylő napvilágom, Jézus boldogságom.". van, aki egészen közel ért ehhez a fénylő napvilághoz, de tudjuk, tükör által most még homályosan látunk és csak akkor fogunk színről színre látni mindent, ha átléptük ennek és annak az életnek közös küszöbét.
Hogy is olvastuk az Útmutató heti igéjét? "Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (Ef 2,19)
Ámen.