Szentháromság ünnepe
Szentendre, 2016. május 22.
/Jn 3,1-11/
EÉK 41, 7, 250, 253, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Egynek lenni az eggyel

Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úrban!

Ma egy összegző igehirdetést szeretnék tartani, mégsem hittanórát. Ádventtől kezdve végigjártuk Jézus földi útját. Mindhárom nagy üdvtörténeti eseménynél két napot időztünk. Karácsony, Húsvét és Pünkösd, a születéstől, halálon át a feltámadáson keresztül a Szentlélek kitöltetéséig bemutatta Jézus vállalásait: földi önkorlátozását, földi elítélését és megbüntetését, újraéledését, és azt, hogy nem maradhat itt közöttünk, mert kettejük lelke, a Szentlélek lényegesen hatékonyabb munkát tud kifejteni, mint ő. Mostanra gyönyörűen bennünk van üdvösségünk titkának kibontása.

Szentháromság ünnepe olyan, mint az iskolai tankönyv fejezeteinek végén található összefoglalás. Visszatekint, összegez, emlékeztet, mélyíti az ismeretet, segít a csomópontok átfogó átlátásában, magunkévá tételében.
Ünnepünk egy őszinte beszélgetést kínál fel nekünk. Jézushoz ellátogat az egzisztenciális kérdésekkel foglalkozó érett idős ember, történetesen egy farizeus, Nikodémus, aki jó 50-60 éves rabbinikus tanulmányát, Jézus megváltói munkáját és hitét próbálja összekapcsolni. Tulajdonképpen nekünk is ugyanez a feladatunk. Amit Istenről megtanultunk gyermekkorunk hittanóráin, kedves lelkész néniktől, vagy lelkész bácsinktól, amit hallottunk szüleinktől, vagy az ő szüleiktől, amit mi magunk tapasztaltunk hozzátéve hitünket, azt a bizonyos egzisztenciális kérdést fel kell tennünk: hogyan történik az újrakezdés Istennél.

Nikodémusnak nem volt olyan könnyű Jézushoz menni. Farizeus társai elítélő tekintetét ő sem szerette volna magára vonni, így az éj leple alatt megy el Jézushoz. Tulajdonképpen nem is tudja, mit kérdezzen. Egy-egy lelkigyakorlaton szoktam azt a feladatot adni, hogy egy 10 perces elmélyülést segítő rákészülés után imádságunkban kérdezhetünk valamit Jézustól. Legutóbb múlt héten a fiatal konfirmandusokkal Szécsényben imádkoztunk így. Többen el szokták mondani, hogy nem tudnak mit kérdezni Jézustól, de még mondani sem semmit. Pedig bátran kérdezhetünk tőle, de én is sokszor megtapasztaltam, hogy nem voltak szavaim, de Bibliámat olvasgatva előkerültek személyes érzéseim és aztán a kérdések.
Nikodémus már az elején elárulja nekünk, hogy tudja Jézus eredetét. Ezzel elismeri származását, vagyis Atyai házból jövetelét.

A tanítvány Fülöpről olvassuk, hogy arra kéri Jézust, mutassa meg nekik az Atyát, a mi fogalmaink szerint Istent. "Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp?" - válaszol csalódottan a Mester és hozzáteszi: "Aki engem látott, látta az Atyát." A farizeus Nikodémus ennyivel több a barátnál, Fülöpnél. Nem szükséges a felséges istent látnunk, mert akár Jézust szemléljük, akár a Szentlélek munkáját érezzük, ti. hiszek, már Isten társaságában vagyunk.
A szó az újjászületés felé terelődik. Jézusnak nem fontos témája az Atyával való kapcsolata, nem fejtegeti Nikodémusnak, hogyan élnek ők hárman a mennyben, így gyorsan ugrik egyet és a lényegre mutat: Szükséges újjászületni. Nikodémus gyermekded kérdésétől, - ti. az édesanya újra meg fog szülni - Jézus a Lélektől való születéshez érkezik meg.

Foglaljuk össze. Az Atyaistent senki sem látta, nem is találkozott vele egy-két ószövetségi különös helyzetet kivéve, mert dicsősége, szentsége, tisztasága a földi testünk számára - talán a bűn miatt - kibírhatatlan, meghalnánk tőle. Ehhez hozzá is lehet szokni, el lehet fogadni, de lehet ezt egy hiányként, igazságtalanságként is felfogni. Bárhogy teszünk, Az Atyaisten szeretetével mindannyian találkozhatunk. Ennek a szeretetnek a manifesztálódása, inkarnációja Jézus. Őt küldi az Atya, méghozzá egy halálosan komoly feladattal, amit jól ismerünk. Miután Jézus elvégezte a rábízottakat elmegy és újabb isteni személy látogat el hozzánk, aki hitet ébreszt, mennyei ajándékokat ad, vezet minket, tehát a kapocs Isten és ember között.

Az Atyának és a Fiúnak a Lelkével akkor szoktam találkozni, amikor lemondok akaratomról, lemondok magamról és rászánom magamat, hogy az örök igazság vezessen, amely messze más, mint én. Az én gondolataim csalatkoznak, megérzéseim rosszak lehetnek, gondolkodásom iránya helytelen, hitem ki van téve ezer és ezer elbizonytalanító hatásnak. Az Atyaisten tudom és hiszem, hogy életemet adta, gyermekeink életét adta és ezeket fent is tartja. Tudom és hiszem, hogy Jézus a számomra érthető Isten. Gyengeségem, Istentől elmaradozó, leszakadó életem miatt kaptam Jézust, akinek szavait iszom. Szeretem Jézus személyét, teljesen más logikával működik, mint én, próbálom magamévá tenni valóságos emberként elém élt megoldásait. Ezért tartom fontosnak, hogy annak idején lelkészeim sok igét, szüleim, gyülekezetem sok éneket megtanított, amit azóta kívülről fújok és a Szentlélek eszembe juttatja, amikor szükségem van rá.
Igen, a Szentlélek, aki előtt a legnehezebb megállnom, hogy nem én akarjak én lenni, hanem bennem a Krisztus lakjék. A Szentlélek az atyai gondolkodás és a jézusi magatartás egyszerre. Kettejük Lelke által kerülhetek hozzájuk közel, különben "kikutathatatlanok útjai." (Rm 11,33)

Tudom, hogy ez a Lélek oda fúj, ahová akar, de én újra meg újra kiállok a szélbe és várom, hogy engem is átfújjon. Olyankor jó nekem és jó a környezetemnek. Olyankor érzem, hogy ők hárman egyek és én ezzel az eggyel lehetek egy.
Ámen.