Húsvét ünnepe utáni 6. (Exaudi) vasárnap
Szentendre, 2016. május 8.
/1Pt 4,7-11/
EÉK 52, 5, 321, 226, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Gyülekezetünk élete
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Láthatóan evangélikus.
Egyházunk hetek óta ezzel a szlogennel próbálja felhívni az adózók figyelmét az adóból felajánlható 2x1%-ra. A láthatóan evangélikus szókapcsolat legfeljebb 500 éves, - bár tegyük hozzá, hogy Luther Márton nem (a helytelenül róla elnevezett) lutheránus egyházat akarta láthatóvá tenni, hanem Krisztust az egyházban - a láthatóan keresztyén viszont Krisztus földi látogatásával egyidős. Láthatóan, tehát nem föld alá rejtve, hanem ahogyan a szerzetes rendek népszerűsítését célzó plakátok is ügyesen megragadták a szerzetesi élet lényegét a "Rendben vagyok. Földön járok, égre nézek" szlogennel. De hasonló tudatosságot, láthatóságot kíván megerősíteni a július elején hazánkban megrendezésre kerülő Közép-Európai Keresztény Találkozó bibliai mottója: A föld sója. "Ti vagytok a föld sója."
Mennybemenetel ünnepe után tudjuk, hogy a Szentháromság története tovább folytatódik és a Szentlélek láthatóan színre lép, mégis megkísért bennünket a gondolat, hogy vajon Jézus felhők fölé emelkedésével nem hagyta-e magára a világot?
Péter apostol ezt cáfolja levelében. Mert magára maradhat-e az az egyház, aki Krisztusban él és mozog? Magára maradhat-e az az egyház, aki Krisztus követőjeként isteni ajándékokkal él és mozog, szeret és szolgál? Magára maradhat-e az az egyház, aki hasonlóan Sík Sándorhoz, mai zsoltárunk, a 27-ik parafrázisának szavaival azt kéri: "Hozzád kiáltok, én Uram! / Én kősziklám, ne légy hozzám siket!"
Nehezen elképzelhető hogy magunkra maradtunk volna, mint ahogyan az is nehezen képzelhető el, hogy egy elhagyott egyház képes fennmaradni. Pünkösdre készülve, a fölfelé kiáltás és a meghallás vasárnapján erősödjünk meg abban, hogy Jézus szavaira visszagondolva a Pártfogó velünk van, Krisztus egyháza az üldözés ellenére sem fog megszűnni, a kereszténységet nem lehet csak úgy eltörölni, hitünket képtelenség akár tűzzel, vassal, terrorral kiirtani, mert Jézus nagy parancsolatát, a szeretet törvényét nem ember kodifikálta és léptette hatályba, hanem - a jeremiási ige gondolatát idézve - maga Isten mondta erről: "belsejükbe helyezem, szívükbe írom be." (Jer 31,33b)
Ebből a belsőbe helyezett isteni szóból ered mindaz, amiről Péter apostol ír - tegyük hozzá, az utolsó időket nagyon közelre váró gyülekezeteknek.
Érdekes végiggondolni, hogy ösztönösen mik lennének azok az intézkedések, amelyeket az igazi világvége közeledtével megtennénk. Minden bizonnyal sokan élelmiszert halmoznának fel, hogy bespájzoljanak családjuknak, meleg ruhákat és takarókat gyűjtenének, gyógyszereket halmoznának fel, a nagyvárosokat elhagynák, mint ahogyan sok mozifilm ezt a mintát kínálja.
Péter apostol idejében tényleg világvége hangulat volt, ám ebben a levélben nem az előbb említetteket olvassuk.
Az apostol "bespájzolása" más fókuszt kínál.
Amíg valóságosan el nem érkezik a világ vége, egymás segítésére, egymásnak való szolgálatra hív minket.
Luther Exaudi vasárnapján egy prédikációjában így ír: "Először bizonyosodjék meg szívünk, hogy kegyelmes Istenünk van, aztán legyünk képesek segíteni másokat könyörületességgel." (Jer örvendjünk keresztények)
Egymás segítése. Rövid igénkben az egymás szó háromszor fordul elő. Most nem a kitekintés, a világgal való törődés, hanem a belső körben lévők kapcsolata kerül eligazításra. A keresztyének egymás között legyenek kitartóak a szeretetben. Valószínű, nem véletlen, hogy Péter magával a gyülekezettel foglalkozik. Jól csak úgy tud működni a rendszeresen találkozó közösség, ha az aprópénzre váltott szeretet láthatóan keresztyén és képes a Krisztustól elráncigáló erők ellenére is befogadó maradni.
Igénk ezt három jól megfogalmazott magatartásformával illusztrálja.
Az első ez a kitartó, feltételek nélküli, nem ijedős és nem mimóza szeretet. Ez a szeretet képes eltakarni minket. Aki így szeret, láthatatlanná válik az óembere, úgy, ahogyan azt valamelyik istentisztelet után egy fiatalember mondta nekem, miután valami rá nem jellemző jót tett: Olivér, azt tudod, hogy ez nem én voltam. Én ilyet magamtól nem tennék. De megtette és szeretetből tette meg. Ez "a szeretet sok bűnt elfedez, eltakar, eltűntet." (8b)
A második a szeretetnek egy speciális formája, a vendégszeretet. Megosztom azt, ami nem az enyém, csak épp most én használom. Több olyan keresztény emberrel találkoztam, akik pénzükre így tekintenek. Most épp én kaptam, de ezt te is használhatod, ha neked van rá szükséged, mert nekem épp nem kell. Aztán ha majd én szorulok meg, nem esek kétségbe, majd érkezik a segítség. A vendégszeretet is valami ilyen. Megosztom az otthonomat, az asztalomat, a vendégszobámat, a privát szférámat, mert te testvérem vagy Krisztusban és nem azt számolgatom, hogy nekem ez mennyibe került. Vendégül látom azt, aki nem barátom, de ugyannak a gyülekezetek a tagja. Van, aki ezt úgy teszi meg, hogy elutazik egy évre külföldre és lakását nem kiadja, hanem ellenérték nélkül odaadja valakinek, akiben megbízik, és akinek szüksége van rá. Más vendégül látja ebédre vagy vacsorára azt a testvért, akinek minden bizonnyal jól esik leülni egy szerető család asztalához és együtt lenni.
Megint mások nyitott szívvel fogadják azt a testvért, aki egyszer csak betoppan, és nem az alkalmatlan időről és az illetlen viselkedésről, hanem a neki most erre volt szüksége hozzáállásról tanúskodnak. Mindezek az elmúlt egy évben valóságosan is megtörténtek, történnek a gyülekezetünkben.
Végül a harmadik téma, amit legutóbbi családi körünkön beszélgettünk végig: a kegyelmi ajándékok, a "khariszmák" használata. A karizmák kifejezetten olyan értékek, amelyek hitet erősítenek. Isten ezeket ránk, sáfárokra, az ő "vagyonának kezelőire" bízza. A vagyonkezelő feladata a vagyon megőrzésén túl a vagyon gyarapítása. Az ige szerint Isten vagyonát az igehirdetéssel és egymás szolgálatával lehet növelni. Egy gyülekezetben Isten bőséggel osztja ezeket. Az ige hirdetése, vagy másképp fordítva "az isteni mondásoknak a szólása" nem lelkészi privilégium. Nem kell hozzá szószék és teológus diploma, csupán egy túlcsordult szív. A másik karizma a diakónia. Istentől kapott erővel, lelkesedéssel, jókedvvel előkészíteni a szeretetvendégséget, ahogyan azt ma reggel 9-kor olyan jó volt épp így megtapasztalni Grétánál. Istentől kapott figyelemmel és pontossággal szervezni a június 4-i Ökumenikus Családi Napot és ugyanígy jelen lenni, akár végigdolgozva a napot a Skanzenben.
Istentől kapott örömmel kézműveskedni, főzni, hámozni, altatni a Skanzen táborban. Istentől kapott lendülettel elmenni a kórházba és meglátogatni egy megműtött testvért a gyülekezetből. Istentől kapott szemfülességgel észrevenni a templomunkba újonnan betérőt, azt, hogy ha egy idős testvérnek nincs autója hazamenni, ha valakinek elfogyott a tűzifája, ha az oltárt a mi kertünkből hozott virág is díszítheti. S mindezt tenni, tenni és tenni lankadatlanul az ő dicsőségére és dicséretére, ahol nem az "én" a kiemelt és csodált, hanem az, aki mindezt munkálja bennünk. Láthatóan keresztyén evangélikusnak lenni és maradni az Istentől kapott kegyelmi ajándékokkal lehet.
Ha ez így van, Krisztust látják, ami egyben cél és küldetés.
Ámen.