Húsvét ünnepe utáni 1. (fehér) vasárnap
Szentendre, 2016. április 3.
/Ézs 40,26-31/
Horváth-Hegyi Olivér
Erőnk megújul
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Az öreg székely már várta, hogy unokája hazaérkezzen a távoli Hollandiából. Amikor megjött rengeteg mesélnivalója volt, amit az öreg érdeklődő szemekkel, és csendesen, olykor egy-egyet morogva hallgatott. Ám amikor unokája a kaszálógépről kezdett mesélni, szemei kerekek lettek. "És képzelje, Tata, a kaszálógép egy nap alatt annyit kaszál, mint maga és én tíz nap alatt!" Erre az öreg legyintett egyet és nagy bölcsen csak annyit mondott: "Menj már, fiam, olyan nincs!" A fiú innentől fogva semmit sem mesélt a kaszálógépről.
Nem mindig könnyű elhinni a képtelenséget. Ilyen volt Tamás. Neki sem volt könnyű. "Láttuk az Urat!" - mondják a többiek. "Ha nem látom a kezén a szegek helyét ..." (Jn 20,25) - volt a különös feltételt szabó válasz. A tanítványok egy jó hétre el is hallgattak. Húsvét után nyolc nap, teli kétkedéssel. Mire gondolhatott a többi tanítvány? Talán imádkoztak Tamásért, talán kicsit kerülték, az is lehet, hogy türelmesen várták, mikor törik meg a jég. Nyolc nap múlva ismét együtt voltak és Krisztus Tamás szívén áttörte ezt a kemény páncélt. Tamásnak kellett, hogy Jézus feltámadottként megjelenjen neki is és személyesen neki mondja: "Ne légy hitetlen, hanem hívő." (27.v.) De Jézus nem csak hozzá szól, hanem mindannyiunkhoz, mégpedig a történet utolsó mondatával: "Boldogok, akik nem látnak és hisznek." (29.v.)
A székely ember makacssága, Tamás tétovasága nincs is olyan távol tőlünk. A világ, Tamás legyint a feltámadásra és azt mondja, olyan nincs, szinte érthetetlen, de mi innentől fogva nem is beszélünk róla. Húsvét ünnepe alatt szinte mindenki volt valamelyik istentiszteletünkön, sokan, helyesen, Nagyhéten többször is. A feltámadás örömét láthattuk a színekben, érezhettük a kézfogásban, hallhattuk az igében, ízlelhettük az úrvacsorában. Hát akkor ilyen mégis van? Hány embernek beszéltünk róla?
Egy gyülekezetet alapvetően meghatároz, hogy Húsvét ünnepének öröme milyen hatásfokkal van jelen a gyülekezet életében. Húsvét után egy héttel még intenzív bennünk a feltámadás és "mint újszülött csecsemők kívánjuk a lelki tejet, de már azon kell gondolkoznunk, hogyan tápláljuk az országunkban lelkileg tengődő, Istenre éhezők tömegét."
Christian A. Schwarz német teológus a gyülekezet természetes erősödéséről és növekedéséről ír, amit nem ügyes lelkészek, hitoktatók, szerencsés környezeti sajátosságok, kedvező demográfiai helyzet, jó anyagi körülmények alakítanak, hanem az, amikor "a gyülekezet tagjai utat engednek az Istentől kapott energiáknak", amit nevezzünk most hitben kapott motivációnak. Egy közösség akkor fog magától növekedni, ha a Feltámadott Krisztus adja a szárnyakat, a szárnyak emeléséhez szükséges erőt, és a szűrnyaláshoz elengedhetetlen áramlást, modern szavunkkal a flow-t. A feltámadott Krisztus, Úr mennyen és földön tudja előidézni azt az állapotot, amiben lelassulunk, teljes figyelmünkkel egyetlen eseményre tekintünk, hogy annak minden részletét átéljük, mint flow élményt. "Akik ebben az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok." (31.v.)
Ézsaiás próféta ismeri a nép kétségeit. A népnek sem különbözik a helyzete Tamásétól. Nem látja az Urat, mintha régtől fogva nem mondták volna el nekik, kicsoda a Hatalmas, mintha egyszer sem érezték volna közelségét. A nép elkenődött és boldogtalan, aktuális nehézségei erővel húzzák lefelé. Ézsaiás egy másik irányú erőről kezd el beszélni nekik. Az az erő felemel, vigasztal, egy addig soha nem érzett tapasztalatot ad, amit az egy héttel ezelőtti felnőtt konfirmandusok közül Húsvét hajnalban többen megéltek.
"Egy közösségben akkor következhet be minőségi változás, ha a tagok fejében, szívében, tetteiben is bekövetkezik." (Schwarz) Mindig örülök az újonnan megtért felnőtteknek. Gyülekezetünknek is szüksége van a szívtől szívig, személyesen átadott bizonyságtételekre, hiszen "Elfáradnak, ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbba is megbotlanak." (30.v.) De a mi küldetésünk ennél jóval messzebbre mutat. A templom falaink kívülre.
A szeretet himnuszában Pál apostol hitről, reményről, szeretetről beszél. (1Kor 13) A hit és a remény egyszer el fog múlni. Amikor ott állunk a nagy kapu előtt és átlépjük, már látni fogjuk az Úr Jézust. Ott már nem lesz hit, mert a hit látássá lesz, a remény pedig szertefoszlik, mert beteljesedett.
Ámen.