Virágvasárnap (Palmarium)
Szentendre, 2016. március 20.
/Mt 21,1-9/
népi énekek, EÉK 4, 209, 12

Horváth-Hegyi Olivér

Tudáson túli naivitás

Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Hegel, a német idealizmus nagy filozófusa fogalmazta meg a hitről, hogy az istenkereső ember is elveszíti első naivitását, miután megismerte Jézus történeteit, belekóstolt a teológiába, végiggondolta egyházának tanítását, mondjuk megkonfirmálkodott.
A hitet gyengítő gondolkodás csapdákat rejt, mert kétkedést szül; ezeket kerülgetve azonban – mondja Hegel – nem a hitetlenség mélyégébe zuhanunk, hanem eljutunk a tudáson túli naivitáshoz.

De mit is jelent ez?
Keresztény hívőként tehernek érezhetjük Isten dolgainak, Krisztus földi életének racionális olvasatait, a rengeteg megválaszolatlan kérdést, amelyeket hitünk megmaradása érdekében szívesebben elkerülnénk, mégis foglalkoztat bennünket, nevezetesen az, hogy: Isten hat nap alatt hogyan teremtette meg a világot, Mózesnek mi volt a titka a Vörös-tenger kettéválasztásánál, Jézus miként múlta felül a természeti törvényeket Kánában, a Galileai tengeren, az ötezer megvendégelésénél, hogy támadhat fel Jézus a halálból, és mi köze van ennek a bűnbocsánathoz.

A tudáson túli naivitás a megérkezés pillanata. Felnőtt konfirmandusoknak a Húsvét hajnal előtti készülésünk lezárásaként tegnap volt a "konfirmációi vizsgája", ahol rengeteg tudnivaló került elő. Mindenki végiggondolhatja, hogy milyen istenismerete volt, mielőtt a gyülekezet konfirmált, aktív tagja, vagy épp óvodánk munkatársa lett, és azóta mi mindent fedezett fel itt a templomban, olvasmányaiban, teológiai beszélgetésekben. Három hitoktatónk teológiára jár, ők méginkább a nagy felfedezések tapasztalói.

Gyermeki hit, felnőtt hit, gyermeki hit. Keresztény terminológiával így lehet leírni a hit fejlődésének sorrendiségét.
A virágvasárnapi hozsannázó tömeg, köztük a tanítványok épp a felnőtt, gondolkodó hit fázisában voltak. Látták Jézus csodáit, a messiási jeleket. Látták azt az erőt, amivel az emberek között jelen volt. Látták hatalmát tömegek, betegségek, uralkodók felett. Mindezt tapasztalva gondolkodni kezdtek: Jakab az ötezer megvendégelésénél úgy, hogy számolni kezdte a pénzüket, hány embernek tudnak élelmet vásárolni; Zebedeus fiai, Jakab és János így okoskodik: úgy tűnik, Jézusnál nem lesz nagyobb vezér sem égen, sem földön, jó lenne a két főhelyet megszerezni trónja jobb és bal oldalán; a jeruzsálemi felvonuláson felsőruhájukat leterítő tömeg így: megvan az új király, aki talán még a "császárkodásig" is elviszi.
Igen, ez a tömeg nem hitetlen, hanem túlkoros gyermek, aki már számol Jézus istenségével, de mégis dolgainak primer jelentésébe kapaszkodik, fantáziájában önkényes céljaira máris felhasználja őt, kultuszban, sztárolásban él, kisakkozta Jézus stratégiai lépéseit, fejben már megvolt új királyuk következő néhány évtizedének programja, vagy ahogyan Bódás János költő szavai harsogják Virágvasárnap című versében: "Csapongjon a piros szárnyú öröm ... Szabadságszerző győzelmes királynak.". A racionalitás csapdáit képtelen volt elkerülni virágvasárnap fővárosi forgataga. Tetőtől talpig immanens volt a sokadalom.

Pedig Ádám és Éva bűnbeesését követően a Sátánt szimbolizáló kígyónak mondott büntető prófécia mindenki fejében ott volt: "ő, (mármint Jézus) a fejedet tapossa (igen, neked, Sátán), te pedig a sarkát mardosod (1Móz 3,15).
Jézus a tudáson túli naivitást elnyerők szívében tudja visszaállítani az elveszett Édent. A hitben második gyermekkorukat élők szívében. Amióta ember az ember és küzd mindazzal, ami őt elválasztja a Mindenhatótól, igen-igen, köztük mi is, azóta vágyódik vissza a paradicsomi állapotba és hívogatja Urát, ahogyan Túrmezei Erzsébet szövegével bevonuló óvodai népdalkörünk már istentiszteletünk első percében énekelte. "Jöjj mennyei Király, ... maradj nálunk!" (EÉK 533,2)

Az alázatos király közelít a kereszt felé. Paripa helyett szamarat választ. Ez az Atya akarata. Mi már tudjuk és hisszük, hogy mind a szamár megszerzése, mind Péter, Jézus által előre jelzett háromszori tagadása, a Golgota-hegyének kínja és Húsvét örömteljes feltámadásának tapasztalása a mennyei Atya üdvtervének beteljesülése. Nem egyszerűen hatalmaskodó rómaiak, pozíciójukat féltő zsidó vezetők, mindent félreértő írástudók és kollégái, kollaboráns tanítvány rosszakarata ez, nem Jézus spontán történelem-alakítása, még csak nem is véletlenszerű események szerencsétlen egybeesése vezet el a keresztfáig, hanem Isten megváltó terve, ami érted és énértem történt. Életének minden perce az Atya kezében van és, bár megtehetné, hogy nemet mond, nem teszi.

Virágvasárnapi felismerésünk a Jézusban felismert Messiás. Messiás, vagyis görögül (Χριστοσ) felkent, a várva várt, a legitim, valóságos Isten Fia, akit vártunk, "aki szolgai formát vett ... és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig". (Fil 2,7-8)
"Egyetlen fegyvere van, amellyel most is uralkodik - de csak keveseken -, s ez az igazság, vagyis a szent evangélium. Ez azonban el van rejtve az igében. ... Nem látható, meg sem tapintható. Nincs a kezünk ügyében, hanem a reménységben." - írta 500 éve Luther Márton a mai ünnep igehirdetésében.

Nagyhét áll előttünk. Egy út, amin el kell döntenetek, hogy végigmentek-e a gyülekezettel. A most induló szamárka mellett, a lábmosás és az utolsó vacsora szentségén át Jézus perének, megalázásának és kereszthalálának fájdalmán keresztül az üres sírig.
Ámen.