Böjt 4. vasárnapja (Laetare)
Szentendre, 2016. március 6.
/Gal 4,21-31/
EÉK 357, 4, 360, 311, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Maradjunk az ígéretben
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Mai igénk az ószövetségi idők egyik nagy dilemmájához vezet el.
Ábrahámot a hit példaképeként emlegetjük. Ez így is van. Ábrahám elhitte Istennek a vak jövőbe tett ígéretét. Még nem tudta hová indul el, mi lesz családjával, lesz-e mit enniük, inniuk a pusztaságban, lesz-e hol letelepedniük, de Isten szavában bízva, ti. "Menj el földedről, ... és nagy néppé teszlek és megáldalak, naggyá teszem nevedet és áldás leszel." Ábrahám elindult. Hosszú évtizedek múltak el, de felesége, Sára csak nem szült. Ezen a pontonon váltak kételkedővé.
Ábrahám, a hit példaképe, akire még Jézus is visszamutat, nagyon is emberi. Az ígéret megszámlálhatatlan utódról szól, de nekik egyetlen egy sem adatik és időközben bizony megvénültek. Ábrahám közösen dönt feleségével. Nem várnak tovább az Úrra. Valahol érthető, hogy kezükbe veszik sorsukat, úgy tűnik, Isten nem úgy gondoskodik utódról, ahogyan ők azt elképzelték. Istennek adnak egy új lehetőséget, hátha arra vár Isten, hogy valamilyen furfangos módon ajándékozzon nekik gyermeket. Így mint utolsó szalmaszál, a kor szokásával és lehetőségével élve Ábrahám bemenet felesége szolgálóleányához, Hágárhoz, aki fiút szült neki, akinek neve Izmael lett.
Azonban tizennégy évvel később az Úr megmutatta ennek a házaspárnak, hogy az ő tervei tökéletesek és igazak, nem marad hűtlen ahhoz, amit ígért és megnyitotta Sára méhét, aki a világ nagy csodájaként, igen élemedett korában megszülte Izsákot. Igen, azt az Izsákot, akit később Ábrahám Isten kérésére feláldozna, de Isten ebbe a történetbe is belenyúl, és ezzel végleg elpecsételődik az Ábrahámmal kötött szövetség, (az Ószövetség). Isten a minden emberi erőfeszítést bevető Ábrahámnak megmutatja hatalmát: Izsákon keresztül két unokája születik: Ézsau ás Jákób, Jákóbon keresztül tizenkét dédunokája, a későbbi tizenkét törzs atyja, akik utódai valóban annyian lesznek, mint égen a csillag és tengerparton a homokszem. Isten áldása minden emberi lehetetlenségen felülemelkedik.
Ábrahámék hasonlóan élték meg Isten jelenlétét, mint azt Ézsaiásnál olvastuk: "Egy rövid szempillantásra elhagytalak .... de hozzád való hűségem nem szűnik meg." (Ézs 54,7.10.)
Ábrahám tehát, - ahogyan Pál fogalmaz a galatabelieknek - test szerint gondolkodik és miután rendesen megkörnyékezi a benne motoszkáló érzés "mi van, ha mégsem", vagyis az aggodalom és testvére a türelmetlenség megszüli az új forgatókönyvet, és egy óriási tehertől megszabadulva, fellélegezve, könnyen azonosul egy jónak ígérkező vadiúj, saját megoldással, Hágárral. Ám minderre csak utólag döbbenhetett rá, amikor Izsákot ilyen történettel a hátuk mögött kellett volna feláldozni. Istenbe vetett hite ekkorra már kétségtelen.
Ez mai is megtörténik velünk. Egyensúlyra törekszünk. Legyen stabil jelenünk, kiszámítható jövőnk. Tudjuk az Isten szerint valót, a keresztény, Bibliát olvasó, igét hallgató ember jól érzi az ő megoldásait, ami vagy a mi óránk szerint jön, mert az övéhez van igazítva, vagy az övé szerint még nem jön, csak a miénk siet. Ez utóbbi esetben pánikolni kezdünk, kapkodni, és a biztos előremenekülést választva kitörünk Isten tervéből. A kitörés sikeres, a megoldás úgy, ahogy jó, gyorsan magunkévá tesszük, de hát Isten terve nem ez volt. Szeretetét látom abban, ha mindezek ellenére később megvalósítja eredeti szándékát, vagy az általunk eltervezettbe úgy érkezik, mint nagy korrigáló. Ahogyan Izsák érkezésének pillanatában fordult egyet a világ Ábrahámmal és Sárával, úgy fordul velünk is, amikor szinte megszégyenülünk a mégis elkövetkező jó megoldás láttán.
Persze ilyenkor muszáj ráhangolódnunk, ami egyedül hit által lehetséges, mert hát tudjuk, Isten nem követel erőszakot rajtunk. Ezeken a fordulópontokon tapasztaljuk meg, mit jelent az, amiről a 84. zsoltár ír: "Boldog ember az, akinek ereje te vagy Istenem, akinek szívébe a te útjaid vannak." (Zsolt 84, 6).
Az Újszövetség is bőséggel kínál erre példát. A tanítványoknak megannyi csoda után se jutott eszükbe, hogy ki áll szembe a befogadhatatlanul nagy problémával. Ötezer férfi és családjuk teszi próbára a tizenkettő hitét. Fizikai megoldásokon jár az esze Jakabnak, el akar menni a "boltba". Jézusnak újra meg kell mutatnia, ki jött el az emberiséghez. A hitetlenkedő, testi megoldásoktól fejfájós tanítványi körnek újra bizonyosság kell. Igen, megint elfelejtik, hogy Krisztusban maga Isten van velük. De milyen boldogan viszik le a hegyről a tizenkét tele kosarat és milyen boldogan számol be a négy evangélista összesen hat alkalommal a csodálatos kenyérszaporítás történetéről!
Ne engedjük, hogy észrevétlenül elborítson bennünket a vakság, ami egy-egy nagy kihívás alkalmával láthatatlanná és halottá nyilvánítja Istent.
Így érthető meg Pál emberlátása Sárán és Hágáron keresztül. Míg Hágár, a szolga test szerint szülte meg fiát, aki nem volt az ígéret része, Sára, mint szabad, az ígéret szerint. A test szerinti fiú az Isten nélküli emberi természet jelképe, ami szolgaságot is jelent, méghozzá rabszolgaságot. A hitetlenség rabszolgaságát, a görcsölés rabszolgaságát, kétségbeesés alkalmával a "jaj, mi lesz, ha" toporzékolását. Az ígéret szerint született gyermek a kegyelem szimbóluma, aki a Lélek szabadságában él békességben Jézus krisztus által, aki "Gyönyör túl minden gyönyörön." (EÉK 360,2).
A bibliai történetekben, a mi történetünkben az a csodálatos, ahogyan Isten személyessé teszi munkáját. Isten mai üzenete nem évezredek távolában élő Sáráról és Hágárról, névtelen ötezerről, kiválasztott tizenkettőről szól, hanem az én történetemről, a te történetedről. Ahogyan Ábrahámnak megadatott a személyesség, a veled beszélek, neked ígérek, téged szeretlek élménye, úgy nekünk is megadatik ez a közvetlenség. Ábrahámmal együtt dúdolhatom, hogy "Velem vándorol utamon Jézus."
Laetare, "Örvendezz Isten népe", a böjti örvendezés vasárnapja. Ha kicsit csendesebben is, de van okunk örvendezni. Az Úrnak komoly terve van velünk! Maradj benne!
Ámen.