Hatvanad vasárnap
Szentendre, 2016. január 31.
/Ézs 55,6-11/
EÉK 42, 2, 279, 364, 291
Horváth-Hegyi Olivér
Vidámság
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
A múlt heti ökumenikus imahét egészen felpezsdítette a szentendrei lelkészi kört. Nem csak azért, mert egy jól sikerült, Isten által megszentelt imanyolcadot zárhattunk vasárnap közös nagy vacsorával, ahonnan nem igen akart felállni senki, hanem mert egész héten a barátság természetes közelsége járt át bennünket.
Tegnapelőtt ismét közös asztalhoz ültünk, újra nálunk, hogy előkészítsük a nyár eleji ökumenikus családi napot a Skanzenben. Meglepetésemre a ferences csuhában érkező Cirill testvértől, akinek nagymamája evangélikus, a veszprémi érsekség miseborát kaptam - mint mondta, barátságból. Ez önmagában is szép gesztus, de kivételesen nem az ígéretes olaszrizling keltette fel az érdeklődésemet, hanem a tasak. Az ajándéktasakkal nem szoktam foglalkozni, de ezen az olasz festő, Giotto Assisi Ferenc képe látható, ahogy szerzetesi ruhában összefont kézben tartja Bibliáját. Kezén lyukak vannak, stigmák, ami Krisztus szenvedésének átélését jelzik. Háta, mintha görnyedt volna, egészségi állapota romlottnak tűnik, arccsontja kilátszik, orra elvékonyodott, feltehetően alultáplált, de a szemei, - a szemei valami egészen mást tükröznek. Ezek a szemek valamit látnak. Nem mosolyognak, nem is ragyognak. A jóság, az elégedettség, a megérkezés, a helyemen vagyok gondolata sejlik benne.
Ahogyan a keresztény irodalom elnevezte őt, Isten szegénykéje belül vidám. Örül valaminek. Úgy tűnik, Giotto-nak sikerült megragadni a krisztusi életnek elköteleződött szerzetes legmarkánsabb vonását: Övé vagyok! Aznap a tasak prédikált nekem.
A 12. századból való szír szerzetes alkotása, a ferencesek "szimbóluma" a San-Damianoi kereszt juthat eszünkbe, amit 1206-ban épp Assisi városának romos templomában fedezett fel a fiatal Ferenc, amit hosszasan szemlélve egy különleges találkozása volt Jézussal. A festményen a megfeszített Krisztus szeme nyitva van, méghozzá tárva-nyitva: a hatalmas mandulaszemekkel ábrázolt Jézus tekintete hasonlót üzen, mint Ferencé. Talán nem véletlen a hasonlóság.
Sem egy nélkülöző szerzetestől, sem egy keresztre feszített embertől nem ezt várnánk. Ferencnél a vidámság, Jézusnál a belső öröm a legnehezebb körülmények között is látható.
"A ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útjaitok nem az én útjaim." (8.v.)
Ézsaiás próféciáját többször olvasva egyre inkább az a kérdés kezd foglalkoztatni, hogy vajon mennyire látszik rajtunk, hogy Isten tervei és lehetőségei messze meghaladják az emberi képzelőerőnket?
Két élményemet szeretném megosztani.
Az egyik épp orgonaépítésünkkel kapcsolatos. Amikor az ökumenikus lelkészi körben megosztottam a mi kereteinket igencsak meghaladó tervünket, amiről sokan nem véletlenül mondják, hogy olyan messze van, mint a föld az égtől, Blanckenstein György atya a maga nyugalmával és derűjével csak annyit mondott: "Hidd el, meglesz. Isten majd gondoskodik róla." Bevallom, először zavart ez az egyszerűség. Aztán néhány perc elteltével megértettem, mit jelent az orgona ügyét letenni. Továbbra sem vagyok hajlandó lelkészi munkám kárára foglalkozni az orgonaépítéssel, de részemről az a kevéske figyelem, az imádság, gyülekezetünk tagjainak háttérmunkája úgy néz ki, néhány fontosabb beszélgetés után mégiscsak nagy kapukat nyit ki előttünk. Boldog vagyok? Ragyogok? Vagy madarat lehet velem fogatni? Ez más. Ebben az ügyben a megérkezés jó érzése, a helyemen vagyok biztonsága van bennem, mint aki a gyülekezet vezetőjeként valamennyire felelős is vagyok az orgonaépítésért.
És ez nem a lesz, ami lesz beletörődése, hanem úgy lesz, ahogyan lennie kell szabadsága.
A másik történetem egy régebbi jegyesoktatáshoz, pontosabban a menyasszonyhoz kötődik. Egy fiatal pár jött el egyik téli istentiszteletünkre, hogy fél évvel az esküvő előtt beszéljenek az esküvői előkészületek menetéről. A fiatalokat a menyasszony anyósjelöltje hozta el, aki szintén beült a lelkészi hivatalba. Ő levette a kabátját, a pár kabátban maradt. A menyasszony egy mai lány volt, a legmodernebb ruhában, kifestve, drága illatfelhőben. Az első néhány percben a menyasszony nem tudott másról beszélni, minthogy mennyire fázik a lába és milyen nehéz volt neki végigülni az egy órát. Igen, elég nagy hátránnyal indultam. Aztán kiderült, hogy Jézust nem tudják hova tenni, valami kevert, ezoterikus vonal kirajzolódott előttem, de ez a hit teljesen maszatos volt. Az első alkalmakon dacos ellenállást tapasztaltam némi kényszeredéssel, ilyenkor nem könnyű a lelkésznek. Feladatunk mindig ugyanaz, de megtörténik, hogy képtelenek vagyunk utat törni hozzájuk és nem vagyunk egymás zsánerei.
Összeszorult szívvel vártam a találkozásokat. A harmadik jegyesoktatás után külön időpontot kért tőlem a menyasszony, mert lettek kérdései. Csodálkoztam, nem láttam tisztán, mi történik. Arra gyanakodtam, hogy a különóra után más lelkészt választanak, vagy egyáltalán nem is lesz egyházi esküvő. Ezen a beszélgetésen tapasztaltam meg az Ézsaiási prófécia másik nagy mondatát: "Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolatom." (8.v.) A menyasszony hónapok leforgása alatt elhagyta a multi világhoz kötődő, az ő esetében hadd mondja így: bűnös útját, ahol számára a hatalom és a pénz dominált, pályát módosított és a segítő foglalkozás felé fordult, megkeresztelkedett és megkonfirmálkodott, azóta egy egészen más vidámság van benne, és az évek során nemlelkészi körből ő lett az én segítőm, bizalmasom, akit felhívok, ha valamiben elakadok, találkozunk, ha végig szeretnék gondolni egy nehéz helyzetet. Sok jelöltem volt erre a helyre, ő a fasorba sem volt.
"Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, … ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem." (10-11.v.)
Bátran higgyük el, Isten sokkal hatalmasabb és egészen másképp gondolkodik, mint mi.
Valaki megkérdezte, hogy mindig úgy van, hogy az ő útjai magasabbak? Soha nem érnek össze Isten és ember útjai?
János evangéliumának elején azt olvassuk, hogy Jézus, az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, "de az övéi nem fogadták be őt." (Jn 1,9-11.).
Úgy vélem ebben az igében van a kérdésre a válasz. Aki befogadta a világosságot, annak lehetséges, hogy útja összeérjen Isten útjával, gondolata összekapcsolódjon Isten gondolatával. Jézus olyan közel hozta hozzánk Isten gondolatait, hogy elérhetővé vált. Tegnap a felnőtt konfirmáción arról volt szó, hogy Kicsoda Jézus? Ott is elmondtam, hogy aki érteni szeretné Istent a saját életében és rá szeretne hangolódni, mert megértette, hogy ennél csodálatosabb létforma nincs, ismerje meg és kövesse Jézust - mindenben. Ez számunkra egy olyan ajándék, amit nem érdemes visszavinni, másra beváltani, vagy el sem fogadni.
A magvető példázatában sokszoros termést hozó mag sokáig nem mutatja meg magát. Aztán a mag körülményei egyszer csak ideálisak lesznek és kikel.
Isten útja, az ő gondolata elérhető. De nem azért, mert akarjuk, vagy mert már elértük volna az ő szintjét, hanem mert ráhangolódásunk megtörtént.
Ámen.