Újév
Szentendre, 2016. január 1.
/Lk 2,21/
Horváth-Hegyi Olivér
Nevén nevezni
Évkezdet
Vannak, akik szeretik az új kezdetet. Keresik a kihívásokat, vállalkozó szellemük olthatatlan vágya a megmérettetés. Terveznek, jövőt építenek, ambíciójuk erős. Mások nem szeretik az újat. Számukra a megszokott biztonságot ad, kiszámítható. Félnek a változástól, inkább hátrafelé tekintenek és szívesebben élnek a múltból. De ismerek olyanokat, akik észre sem veszik az újat, annyira el vannak foglalva. Az ő életükben a kezdet és a vég esetleges. Ők az időtlenek, akik kötöttségek nélkül élnek.
Új évet kezdünk. Az előzőt már ismerjük, az újról még csak a nevét tudjuk: 2016-nak hívják. Az előzőt vagy megszeretjük, értékeljük, mesélünk róla, képeit emlékezetünkbe véssük, vagy gyorsan elfelejtjük, menekülünk előle, magára hagyjuk. A vadonatúj évet megpróbáljuk elképzelni, így szinte még minden titok.
Névnap
Ebbe a bizonytalanba érkezik hozzánk ünnepélyes magabiztossággal az evangélium egyetlen mondata. Az a mondat, amely a világtörténelem legnagyobb nevéről szól. Egy időben elhelyezett, a zsidó születési hagyományt felelevenítő, névvel ellátott és a névadást röviden leíró mondat. A szinte lábjegyzetbe kívánkozó igevers már nem tartozik a megszokott betlehemi történethez, és még nem bontakozik ki benne a nagy történet. Ez a versecske mégsem jelentéktelen. Történetesen itt hangzik el először ember szájából Jézus neve.
Január első napja Jézus nevének napja. A születéstörténetben itt a földön kilenc hónapja őrizgetett név, a mennyben kezdetek óta. Kezdetek óta. Milyen megnyugtató ezt kimondani. Isten terve kezdetek óta, hogy megment minket. Isten már akkor gondolt ránk, mielőtt megfogantunk. Azokra is gondol, akik még nem születtek meg. A szabadítás globális és kortalan, miközben korlátlan szeretetének legtömörebb kifejezését Fia nevébe rejti el, majd hozza tudomására az egész világnak. Erre a jó hírre van szükségük az óvodásainknak, kis hittanosainknak, akiknek a szíve még vajból van, amelybe könnyen be lehet írni Jézus nevét.
Eltörölhetetlen név
A karácsonyi események leírásából tudjuk, hogy Máriának és Józsefnek nem adatott meg az a szép szülői feladat, hogy akár felmenőik nevét, akár a számukra kedves neveket listázva kiválasszanak egy fiú és egy lánynevet. A nevet, mint minden mást, angyal közli velük. Jézus tulajdonnevét tulajdon Atyjától kapja. Ez esetben nem a név kötelez, hanem a feladat teszi kötelezővé a nevet. A feladata az őstörténetben leírt bűneset óta egyértelmű. Isten Fia a szabadító, megmentő héberül Jehosua (Józsué), vagyis Jahve megszabadít, amely görög nyelven Jézus.
Az ember neve alá két évszámot és egy kötőjelet szoktunk írunk. Egy kötőjelnyi életünk van. Ha nem vagyunk olimpikonok, felfedezők, vagy művészek nevünket néhány évtized múltán elfelejtik. Jézus nevét nem lehet elfelejteni. A történelem során sokan megpróbálták elfelejtetni, azonban minden ilyen próbálkozás kudarccal végződött. Jézus neve nem márványba van vésve, hanem a szívekbe. A keresztyén hívő emberek hordozzák és adják át nemzedékről nemzedékre. Mindez nem hagyomány, hanem hit által történik. A vallási tolerancia jegyében le lehet venni a kereszteket középületek faláról; lehet olyan Bibliát nyomtatni, ahol Isten nevei helyén üres karakterek éktelenkednek, hogy ki-ki gondoljon oda azt, amit akar; lehet a stressztől burjánzó hét vasárnapja keresztényietlenített pihenőnap a család védelmében; meg lehet fosztani az örökzöld karácsonyfát, új néven "ünnepi fát" eredeti üzenetétől, és főterekre installációt telepíteni. Jézust le lehet takarni, akár össze is lehet törni a jászolban és a kereszten.
De Jézus maga mondja a virágvasárnapi farizeusoknak, akik erősen kifogásolják a Jézust dicsérő "Hozsannát", hogy "ha ők elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." (Lk 19,40) Kiáltsanak hát a kövek! Az élő kövek!
Minél erősebb valaki hite, minél elevenebben él benne Krisztus, annál kitörölhetetlenebb az ő neve. Hogy hányan akarják majd 2016-ban névtelen sírba temetni Jézust, hogy helyette valami, vagy valaki más támadjon fel a szívekben, nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hány újabb országban kezdik üldözni testvéreinket az ő nevéért. Legyenek bár terroristák, csúfolódók, káromlók, nem érhetnek el a szívünkig. Mert "akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el." (Ézs 40,31)
Jézus neve
Esztendőnket kezdve erősen megfogalmazódik az európai kereszténységben a kitartás vágya. Krisztusi közösségeink csak úgy maradhatnak életben, ha lankadatlanul felvállaljuk gondolattal, szóval, cselekedettel azt, akiről nevünket kaptuk. Felnőtt konfirmáció alkalmával gyakran elhangzó áldó ige Jézus bátorító szava: "Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt." (Mt 10,32) Krisztus nem hagyja, hogy belefáradjunk bizonyságtételeinkbe. Nem engedi, hogy sikertelenségeink kudarcba fulladt történetté silányítsák értünk hozott áldozatát. Nem nézi tétlenül, hogy az árral szembe úszó hívő embert elsodorja a relativizált vallás. Vallást tenni Jézusról és néven nevezni őt a tanterem katedráján, templom előtt felállított betlehemes mellett, az Európa Parlamentben, Prima Primissima díj átvételekor nem szégyen. E világban visszhangja oly kicsiny, az evangélium logikája szerint a mennyben bebocsájtás.
Ezt a világ nem érti. Sohasem fogja érteni. Öröm helyett lenéző tekintettel fejezi ki értetlenségét és ellenszenvét.
2016-os naptárunk minden napjára ír Isten egy igét, ami bibliaolvasó Útmutatónk évi igéje: "Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket." (Ézs 66,13) Egyre nagyobb igényünk van erre az ígéretre. Minél zordabb hitetlen közegünk rémisztő érdektelensége, annál érezhetőbb valósággal érkezik a Vigasztaló. Szükségünk lesz rá! Ámen.
Imádkozzunk!
Időm Ura!
Nem az enyém a napom. Nem az enyém az évem. Minden percem, amim van, tetőled kaptam. Tiéd az életem, tiéd a gondolatom, teljesen a tiéd vagyok. Benned van elrejtve jövőm minden értékes pillanata. Jézus nevében kérlek, ne engedd, hogy mindezt kitépjem kezedből és én legyek időm Ura!
Ámen.