Karácsony ünnepe
Szentendre, 2015. december 25.
/Lk 2,1-14/
EÉK 150, 1, 151, 156, 11, Himnusz
Horváth-Hegyi Olivér
Szereplőkön keresztül
Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Szeretjük a karácsonyi történetet. Azt veszem észre magamon és másokon, hogy az imént felolvasott hosszabb igeszakasz - habár nem tud minden évben újat mondani, mégis - nagyon szerethető. Ne is csodálkozzunk ezen, már a történet leírásában is benne van valami Istentől származó, amely másképp hat a hallgatóra, mint bármely vers, hír vagy olvasmány. Jézus születésének története úgy magaslik ki a történetek sorából, mint Jézus Krisztus személye az emberek sorából.
A részletes leírásból két személyt és egy csoportot szeretnék kiemelni, akik tájékozódási pontjaink lesznek: név szerint Augusztus császárt, Lukács evangélistát és a pásztorokat.
E bibliai korban, a pogány világban a császárok isteni rangot kaptak. A világuralkodó Augustus császár mindközül kimagaslott. Vergilius, a római kor ünnepelt költője így ír róla: "Isteni életet él, s kormányoz a megbékélt földön ősi erénnyel, … / Isteni szent gyermek, magzata Jupiternek." Neve is árulkodó: imádatra méltó. Imádták Augustust. Várták, hogy megszülessen, a pogány prófécia beteljesedett. A dicső uralkodó valódi nagyhatalom volt, úgyhogy még újév napját is áthelyezték a császár születésnapjára. Az új időszámítás is mutatja végtelennek tűnő emberi nagyságát.
Mindezekkel szemben Jézus óriási kontrasztba érkezik. Semmi sem igaz rá, ami a regnáló császárra nagyon. A civil szféra egy tehetséges, teljhatalmú, nagy befolyású és erőskezű, igazi birodalmi embertől várja a felemelkedést. Jézus nem Augustust jött el legyőzni. Nem volt benne az isteni tervben sem a trónfosztás, sem a globális világ kormányzásának ütemezése. Jézus nem általában a birodalmakhoz, országokhoz, népekhez jött el, hanem hozzád és hozzám. Jézus nagy vetélytársa a gonosz, aki meg akarja fosztani a szívek birtoklásától. A gonosz már a Megváltó születése idején is ember képében közelített, Heródes féltékenysége sok gyermek halálát okozta. Ám Jézus Augustusért, Ciréniusért és még Heródesért is jött. Saját maguktól akarta megszabadítani őket.
Ma is sok a császár. Sokak szeretik, ha imádják őket. Vannak, akik elvárják, hogy a gyengébbek behódoljanak nekik. Ez ellen lehet lázadni, ahogyan Augustus rendelete ellen is voltak felkelések, Jézus egy békétlen, puskaporos hordóhoz hasonló történelmi helyzetben érkezett hozzánk, mégsem a diktatúra, a hatalom, a fegyver győzött és lett dicsőséges, hanem az evangélium. Azóta is hányan vannak, akik nem hiszik és nem fogadják el a krisztusi győzelmet, és más erőkhöz csapódva keresik az erős oldalt. Ha ma, vagy holnap győzni akarsz, állj arra az oldalra, ahol Krisztus áll, még akkor is, ha a másik oldalon a világ prominens vezetői, szakmailag elismert kollégáid, egy erős személyiséggel bíró családtagod, vagy épp a pénz áll. Mindez látszatgyőzelmet képes adni. A te helyed a jászol mellett és a kereszt alatt van. Semmi másra nincs szükséged!
A jászol mellé keveredtek a pásztorok is. Nem nyájak tulajdonosaiként, csupán szegény őrzőiként, nem nagy intellektussal, csupán a számokat ismerve, nem jólöltözötten, jól fésülten, illatosan, hanem csóró rongyokban, kócosan, bárányszagúan, akiknek jelentéktelen nappala és éjszakája egybefonódott a gondjaikra bízott állatokéval.
Luther Márton 1530. december 25-én prédikációjában a pásztorokat, mint szimbólumokat említi: "Nekik hirdetnek igét az angyalok, Jeruzsálem hatalmas urait pedig hagyják aludni, hiszen úgysem fogadnák be az örömhírt.".
Mint minden isteni küldött megjelenése, Máriához és Zakariáshoz hasonlóan a pásztorokat is nagy félelemmel töltötte el, hiszen az Úr dicsősége mindannyiunk számára rettenet, de ma sincs másként, mint akkor volt, a félelmet öröm követi.
Lelkipásztori beszélgetéseink alkalmával el szoktátok mondani, milyen szorongásokkal gondoltok bűneitekre. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ezt így elmondja. Én ugyanígy vagyok vele. Utálatos minden rossz gondolatunk, bántó szavunk, ami elhagyja szánkat, nem beszélve indulatos tetteinkről. Talán nem volt könnyű az elmúlt napokban nem vétkezni az ünnepi rohanásban, takarítás, sütés-főzés és bevásárlás közben, egyes dolgainkat félkészen otthagyva.
A december 20-i Fészekrakók körében az volt a pároknak szóló egyik feladat, hogy gondolkodjanak el, mit szeretnének, ha megvalósulna az idei karácsonyon.
Mi Jankával azt fogalmaztuk meg, hogy három gyermekünk és saját hibánkat, érzékenységünket, fáradtságunkat nem büntetjük további ingerléssel, hangos szóval, fegyelmezéssel, hanem a karácsony minden mozzanatát békével fogadjuk és közben ennek a békének a megőrzésében szülőként és házaspárként egymást segítjük. Ezt mindenkinek merjük ajánlani, különösen azért, mert néhány nap alatt egész évre meg lehet tanulni, mit jelent a jézusi békesség, ami nem számonkérő, nem büntető, nem hangos, nem hisztis.
Némi félelemmel tekintettünk az ünnepre, de most öröm jár át minket.
Aki Augustusról és a pásztorokról tudósít, Lukács, az evangélista. Kétkötetes művében Betlehemtől Rómáig vezet bennünket. Ez az evangélium kezdeti útja. Minden út Betlehemből indul és minden út Rómába vezetne, ha Jézus ügye ott megrekedt volna. De nem így történt. A Jézusba vetett hit nem állt meg a birodalom központjában. A Betlehemből induló történet bennünk folytatódik. Lukács jegyzetei minden esztendőben megelevenednek, hitünk által élővé válnak és gyermekeink, unokáink hitében tovább élnek.
A pásztorok pontos helymegjelölést kaptak az angyaltól: "A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." (12.v.)
A jászol jele a keresztre mutat. Ma már azt kell mondanunk, hogy a jel az, hogy nincs jel. Csak hit van. Hiszem, hogy Jézusban Isten Fia született meg, aki életét adta értünk.
Ámen.