Ádvent 4. vasárnapja
Szentendre, 2015. december 20.
/Ézs 45, 7-10/
EÉK 146, 2, 296, 148, 134, 13
Horváth-Hegyi Olivér
A hívőknek jóhír
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Romokban heverő templom
Amikor nyolc és fél éve Szentendrére kerültem és elfoglaltam a lelkészi állást, többen megszólítottak az utcán és meséltek személyes élményeikről, a gyülekezet történetéről. Emlékezetes marad számomra az a református férfi, aki még mindig döbbenten ecsetelte 2003-as történetét. Egyik nap az utcán sétálva azt látta, hogy az evangélikus templomot lerombolják. A fák és bokrok mögött megbújó elavult épület sokak számára kedves sarka volt a belvárosnak. A mesélő elmondta, milyen szívbe hasító fájdalmat érzett, hiszen ekkor már Németországból, Hollandiából hallottuk a híreket a kiüresedett, jó kis belvárosi helyen található templomok eladásáról és teljesen világi felhasználásáról. Az evangélikusoknak vége - összegezte lemondó felismerését. Aztán néhány hét múlva beszélgetett egy ismerősével, aki teljesen véletlenül megkérdezte: "Hallottad, hogy az evangélikusok új templomot építenek?"
Ézsaiás korában ennél súlyosabb volt a helyzet.
A jeruzsálemi templomot az asszírok tényleg lerombolták, amely templom a négyezer éves Jeruzsálemben nem egy templom volt a sok közül, hanem az egész országban a zsidóság egyetlen temploma. Az asszíroknak azonban esze ágában sem volt újat építeni. Fájdalommal tekintünk a keresztet letakaró svéd lelkészek gondolkodására, amikor kereszténységünk szimbóluma takargatnivaló jelképpé zsugorodik, hát mekkora fájdalom lehetett a választott nép szentélyének megsemmisítése! Ézsaiás próféciája ebben a szomorú helyzetben üdítő hírként szól, amire mindenki felkapja fejét. A végtelennek tűnő sötét éjszakában, a fogságban töltött megszámlálhatatlan napba roskadt ember fülének ékes zene ez: "Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába!" (7.v.)
Romokban heverő önértékelés - kontra békesség
Ezek a lábak a békesség és szabadulás jó hírét hozzák!
A héber nyelvből már ismerünk néhány szót, köztük a békesség szavát, amely egyben szép köszöntésük is: salom. Ez a szó olyan gondolkodásmódot tükröz, amely szerint a hal békessége a víz, a madáré a levegőég, az ember békessége Isten (Jahve-salom).
A lerombolt, összetört szív békessége Isten. Hányszor, meg hányszor törjük össze egymás szívét! Gyakorta észre sem vesszük. Ott van a másik mellettünk, mint egy romhalmaz. Amikor valamit elkezdenek lerombolni, azt már nehéz megakadályozni. A sérülések hamar okoznak életveszélyt. Karambolos autókon csodálkozunk olykor, ha látjuk, hogy nagy része ép, mégis totálkáros.
Így van ez az emberi lélekkel is. Kívülről szinte semmi sem látszik, belülről pedig csak görnyed, mint a rőzseköteget hátán cipelő öregasszony.
Romokban heverő hit
Az ádventi bűnbánat idején feleleveníthetjük, hogy Luther meglepően a következőt írja: "Az evangélium nagyra becsüli a bűnt.". A bűnt, ami minden karambol oka, mázsás teherként nehezedik a hívőre. A nem hívőt nem érdekli, egyszerűen nem veszi fel a terhet. A teher bűnbánatra késztet, a bűnbánatot bűnbocsánat követi. Egyik ádventi prédikációjában szintén Luther írja a hitetlenekről: "Mintha a vizet kérném arra, hogy lobbanjon lángra.".
Karácsony evangéliuma, az örömhír a hitetlen világ szívét nem lobbantja lángra. Aki idén is magával és családjával lesz elfoglalva, annak az üzenet nem üzenet, de a gyülekezetnek a legvigasztalóbb mondat, amit valaha hallottunk: "Üdvözítő született, ma nektek!".
Tegnap gyülekezetünk több idős testvérét meglátogatta óvodásainkból álló kántálók kis csapata karácsony üzenetét verselve, énekelve. Nagy öröm volt ez kicsiknek, nagyoknak egyaránt. A hatéves Julcsi minden alkalommal fennhangon fejezte be a kis versikét: "Embereknek örömet adjon az Úristen!".
Az örömhírt hozó lába hol kis óvodásoké, prófétáé, hol angyalé, hol Keresztelő Jánosé, hol valaki olyané, aki neked is gyermekkorodban vagy felnőttként elmondta, mit jelent Jézus érkezése, mit jelent az ő neve. A szabadító a romokban heverő hitet megszabadítja gyengeségeitől. Így hited, noha nem mozdít el minden nap egy hegyet, mégis bizakodóvá tesz; noha nem tesz hibátlanná, mégis Istened elé visz, hogy ott, a hibátlan előtt tisztulj és gyógyulj; noha hitünk inkább hasonlít egy festmény megfestetlen részletére, mintsem a fókuszban kimunkált remekhez, mégsem érzékelhetetlen.
Jézus azért született meg, hogy hitünket erősítse, hogy azt az üresnek tűnő részletet betöltse. Keresztelő János olyannyira tudta, ki érkezik Betlehemen keresztül Názáretből, hogy még saruja szíja megoldására sem tartotta magát méltónak. (Jn 1,27) Legalább ilyen alázattal kell beszélnünk a hit szerzőjéről és beteljesítőjéről.
Tegnap délelőtt óvodásaink táncbemutatóját nézhettük meg a PMK nagytermében (Pest Megyei Könyvtár). Egyik óvodás csapat két négy év körüli aprósága a rövidke balett tánc, meghajlás és levonulás után a színpadon felejtette magát. Elbűvölte őket a több száz felnőtt vidámsága, az arcukat fényárban úsztató lámpák, az első nagy bemutató élménye, mely részükről nem volt más, mint illegés-billegés és integetés. Már felvonulóban volt a következő tánccsoport, de ők még mindig ott örömködtek, ám komolyan és a legnagyobb átéléssel.
Szeretnék karácsonykor ilyen lenni. Ott állni az emberek között, belefeledkezve a testté létel csodájába.
S jöjjön bár az újév, a vízkereszt, majd a böjt, csak állni a legnagyobb komolysággal, átélve Jézus közelségét. "Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! Az Úr közel! (Fil 4,4-5).
Ámen.