Szentháromság ünnepe utáni 21. (Biblia-) vasárnap
Szentendre, 2015. október 25.
/Jn 20,30-31/
EÉK 289, 10, 258, 277, Himnusz, 291
Horváth-Hegyi Olivér
A könyv
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
"A Biblia létezése az emberi faj legnagyobb áldása. Ennek lekicsinylésére tett minden kísérlet az emberiség ellen elkövetett merénylet." Az idézet nem egy püspöktől, teológustól, lelkes keresztyéntől, hanem a legnagyobb 18. századi német filozófustól, Immanuel Kanttól származik. Kant személyes tapasztalatból beszélt. Látta, a felvilágosodást, a liberalizmus könyörtelen cinizmusát, hogyan csúfolja meg Isten írott igéjét, benne magát Jézust és követőt, és látta a Bibliát, mint embereket, közösségeket, egyházat felemelő erőt, amelynek hatása semmi máshoz nem mérhető, mert önmagában képes addig hihetetlen változásokat előidézni. Reformáció ünnepéhez közeledve olyan felemelő ez utóbbit igazolva látni a reformáció egyházaiban!
A Szentírás egyik remekműve, a János írása szerinti evangélium végén az antik irodalomból jól ismert, lényegre törő összefoglalás olvasható. Az evangélium jelekről, könyvről, ébredő hitről és Krisztusról beszél. Vegyük most ezeket szemügyre!
Aki behatóbban foglalkozott, vagy a szerda esti Asztali beszélgetéseken ebben az évben jó alapossággal tanulmányozza velünk a negyedik evangéliumot, tudhatja, hogy a három másik evangéliumhoz képet János csak kevés jelet, csodát, gyógyítási történetet rögzít Jézus földi működéséből, mégis fontosnak látja hangsúlyozni: kellettek és kellenek jelek, ami által könnyebb elhinnünk Jézus isteni voltát, földi életének célját megragadva pedig az egész megváltás történetet. "Sok más jelt is tett Jézus tanítványai szeme láttára." - olvassuk.
De a jelek miatt hinni nem kevesebb, mint jelek nélkül hinni? Hiszen az evangélium, mielőtt Jézus kereszthalálát és feltámadását taglalni kezdené, vagyis amikor Jézus mindennapjait zárja, a narráció így fejezi be: "Boldogok, akik nem látnak és hisznek." (Jn 12)
Ám kellenek a jelek. De az 1. század és a 21. század embere között olyan nagy a távolság, hogy gyakran érezzük idejét múltnak a Bibliát. Belehelyezkedni azoknak a szereplőknek az életébe nem is olyan könnyű. Így azok a jelek, amelyek akkor adattak, nem biztos, hogy ugyanúgy néznének ki, mintha Jézus ma jönne el hozzánk.
Mert mi foglalkoztatja ma az emberiséget, benne bennünket, magyarokat? Mire kapnánk fel a fejünket? Jézus csodatétele ma nem biztos, hogy a gyógyíthatatlan betegek meggyógyításával kezdődne, gulyásleves szaporítással, a csapvíz szekszárdi cuvée-vé változtatásával, vagy vízen járással a Balatonon.
Ebből a világból most jobban hiányzik a könyörület és a felelősség. Ha Jézus eljönne, valószínű az isteni mivoltára utaló legnagyobb jel az lenne, ami mostanában senki emberfiának nem sikerül, egyetlen világhatalom vezetője sem ebbe az irányba gondolkodik, mint például: az Iszlám Államot megszelídíteni és az ellenfeleket kibékíteni; az elüldözött vándorokat megvigasztalni és befogadni, vagy visszasegíteni otthonukba; a nagytőkéseket, multi cégeket, gyárosokat meggyőzni a környezetvédelem természetességéről, a teremtésvédelemről; a fogyasztói társadalmat lebeszélni a mértéktelen fogyasztásról; a fejlett országokat rávenni, hogy a fejlődő országokkal egyenlő mértékben osszák meg azt, amijük van; a keresztyén egyházak között a teljes egységet megvalósítani és ehhez hasonlók.
Ez mind-mind a jézusi norma szerinti elgondolás, mind-mind csoda lenne, jele annak, hogy aki ezt eléri, az csakis a mennyből jöhet. Mindezek a jelek csak azt a célt szolgálnák, hogy higgyünk abban, amit ő mond, és amiért ő jött. Így volt ez egykor is: betű által maga Jézus, a Krisztus szól az egyházhoz, azaz a benne hívők közösségéhez.
De nekünk, akár János evangéliumának 21 fejezetére gondolunk, 2000 évvel ezelőtti csodajelek adatnak.
De ez mégiscsak elég. Nem feltétlenül szükséges egy modernkori Jézus Krisztus szupersztár hitünk megerősödéséhez.
Nincsen megírva minden ebben a könyvben - emlékeztet bennünket János evangélista. Érdekes, hogy a keresztény irodalomban itt fordul elő először a βιβλιον szó egy keresztyén iratra vonatkozóan, aminek jelentése: könyv. Bár nincsen minden megírva ebben a Bibliában, mégis elég. Olvasva ezt a hit könyvet, ami nélkül elképzelhetetlen volna hinni, hiszen ebben találkozunk Jézus Krisztussal, Isten Fiával, aki életszerűvé teszi a Bibliát, hitre jutunk. Így tér vissza a Prológushoz, az első fejezethez: "Őbenne élet volt és az élet volt az emberek világossága." (Jn 1,5)
Minden egyes Bibliaolvasás közben számomra felemelő megtiszteltetés megélni Isten élő szavát. Nem jöttem rá az ő titkára, nem tudom, hogyan közelít meg engem Isten kimondott szaván, ahogyan János evangéliuma elején olvassuk, a Logoszon keresztül. Sokszor megéltem már azt az éhséget, amiről Ámósz prófétál: "Jön majd olyan idő, … hogy nem kenyérre fognak éhezni és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására." Miközben én is bolyongtam életem egyik végtelen tengerétől a másikig, probléma és probléma között, ami elviselhetetlen terhet és álmatlan éjszakákat okozott, vagy bolyongtam bajtól bajig, amiben a megoldások száma végtelennek tűnt, mégsem tudtam melyik a helyes, egyszer csak a Szentlélek utat talál hozzám. Ezért szeretek Bibliát olvasni és ezért érzem én is ugyanazt, mint az angol regényíró, Jane Austin: "Azt a könyvet, amelyik jól van megírva, mindig túlságosan rövidnek találom."
Szeretem, hogy négy különböző, mégis hasonlóan megírt evangélium van, legalább így négyszer kezdhetem el ugyanazt a történetet. Tudom, hogy már nincs kinyilatkoztatás, a Biblia leír mindent, ami szükséges ahhoz, hogy higgyünk, mégis bennem van a merő vágyakozás Jézus életének egy újabb órájának megismerése után. Olthatatlannak tűnő belső vágyamat Isten szokta enyhíteni. A régi történetek felidézik bennem saját élményeimet, a történet az én történetembe kúszik, a szereplők nevei, a hely, a foglakozások megváltoznak és híd épül a három-vagy kétezer évvel ezelőtti héber és görög szöveg és az én élettörténetem között, Jézus kortársai és az én tapasztalatom között. Ezért szeretek a hittanosokkal, konfirmandusokkal bibliodrámázni. Így nem a ködös, távoli múlt emléke a Szentírás, hanem ma is ható, minket befolyásoló, konkrét szándékkal megelevenedő üzenet, jóhír, evangélium.
Biblia vasárnapján nem a Bibliát imádjuk. A Biblia eszköz Isten kezében. Szeretve azt hihetjük, hogy az emberiség legnagyobb áldását adta Isten ennek a világnak.
Ámen.