Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap
Szentendre, 2015. október 11.
/Ef 4,17-28/
EÉK 241, 10, 296, 431, 328, 291
Horváth-Hegyi Olivér
Isten öltöztet
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Úrban!
Két és fél éves középső gyermekünk, Fülöp, privilégiumként éli meg az öltözködést. Néhány hónapja végignézzük, ahogyan tetőtől talpig tartó ruházkodását nagy-nagy küzdelemmel végzi. Az "Édesanya! Én veszem fel!" és a Ne segíts! felszólítások a reggelek és esték megszokott frázisaivá váltak. Természetesen az atléta ujjában talált fej, a lógó zokni és a kilátástalan helyzetet teremtő pulcsi korrekcióra szorul, általában minden öltözködést elölről kezdünk, mert a végén csak elhangzik a segélykiáltás: Segíts!
Egy csecsemő képtelen felöltözni, egy óvodásnak vannak ötletei és tud makacsul ragaszkodni saját elképzeléséhez, hogyan vegyen magára ezt-azt, egy iskolás ügyesen gondosodik magáról.
Mai témánk a régi, bűnös óemberünk levetkőzése és az új ember felöltése. Pál apostol szerint mi ebből a szempontból mindig csecsemők maradunk. Óvodásként próbálkozunk Krisztust magunkra ölteni és olyanná válni, mint ő, ám saját korlátainkba ütközünk. Bármilyen intenzív a hitünk, nagy az elhatározásunk és ráadásul vonzó a jézusi élet, képtelenek leszünk saját erőből felöltözni az új embert. Minket Isten öltöztet.
Tehát az óemberünk nem tűnik el; mint egy rend ruha. Kár, hogy ott marad a ruhatárunkban, mert nem szabadulunk meg a régi, bűnös és mindenféle rossz kívánságokkal teli életünktől (talán jobban értjük, ha így mondjuk: korábbi természetünktől), de már nem aszerint élünk, nem abba megyünk ki az utcára, találkozunk másokkal, vagyis nem engedjük, hogy új emberünk uralkodjon életünkön.
Kettősség ez. Egyrészt a hívő keresztény ember Krisztusban újjászületett már nem foglya a bűnnek, másrészt én is érzem, te is érzed, mindannyian érezzük a bűn szagát magunkon, mert nem tudunk nem vétkezni, nem tudunk tiszták és feddhetetlenek maradni. Mégis, lebeszélném magunkat az erkölcsi törvények, a helyes keresztény magatartás Krisztus elé helyezéséről mind időben, mind cselekvésben, mert az efezusiakkal együtt mi nem így tanultuk a Krisztust.
A felolvasott ige felsorolása tehát nem programként meghirdetett teljesítendő feladat: vessétek le a hazugságot, ne menjen le a nap a ti haragotokkal, többé ne lopj, bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem leírása annak, hogy a Jézussal találkozó ember mi mindent vessen le magáról. De ez már nem lehet az augusztus végi gesztenye, aminek kabátja még szinte össze van nőve magával a gesztenyével, hanem az október eleji, aminek kabátja szépen, látszólag külső segítség nélkül kettényílik és a gesztenye egyszerre csak "magától" ledobja azt, a tüskék és kemény külső alatt megláttatva a gyönyörű barnán fényes, pormentes, tükörsima termést.
Miért őrizgetnénk zsebünkben ezt a szúrós kabátot, ha már miénk lehet az a szép belső? - kérdi az apostol.
Pedig ilyenek vagyunk. Újra gomboljuk a kabátot és megint csak elhagyja szánkat a bomlasztó beszéd, csak nem mondunk igazat és pletykálunk, ferdítünk, csak van harag bennünk, amit jól őrzünk, hogy emlékezzünk a másik hibájára.
Luther egyik óriási vívódása ebből a kettősségből fakadt. Simul iustus et peccator. Egyszerre igaz és bűnös. Isten előtt egyszerre vagyunk bűneink bocsánata és kegyelem által tiszták és vagyunk visszaeső bűnözők.
Máté evangéliumában olvasunk az ágyhoz kötött bénáról, akit odavittek hozzá. Mit tett ez a béna, hogy új életben járjon? Az ég egy adta világon semmit. Mit tett Jézus, hogy ez a béna új életben járjon? Három lépésben történt minden. Először arra kérte, hogy bízzon benne. Hidd el, én fogom megoldani életed legnagyobb bénaságát. Másodjára Jézus megbocsátotta minden bűnét, tisztázta emberünket. Harmadjára foglalkozott az alapproblémával. "Kelj fel!" - mondta neki, - "Vedd az ágyadat és menj haza." Ez az ember a kisujját se mozdította meg azért, hogy meggyógyuljon.
Az új ember, a krisztusi éned, a kellemes oldalad, a szerethető személyed felöltését nem te végzed el. Krisztus teszi. Ekkor Krisztusban az erkölcsi érzék kifinomul, a testi kívánságok kezdenek eltörpülni, a jóra való hajlam megnövekszik, és Krisztus kezdeményező munkája által kezdesz olyanná válni, mint ő.
Krisztust tanulni, ennek a folyamatnak átadni magunkat minden nap kihívás. Majd’ minden nap, amolyan "fülöpösen" elmondjuk neki: Mennyei Atyám! Ezt most én veszem fel! Ne segíts! Tudok magamtól jó ember lenni. Aztán hol viccesen, hol tragikusan és szánalmasan nézünk ki, amikor ebbe belegabalyodunk és tetőtől talpig úgy vagyunk felöltözve, hogy az egészet elölről kell kezdeni. Az egyetlen esélyünk, hogy isten minden nap hajlandó újra gombolni a kabátunkat.
Ámen.