Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap
Szentendre, 2015. szeptember 13.
/GAL 5,25-6,10/
EÉK 59, 9, 455, 341, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Legtágabb kör
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Egy ősi jagal mondás azt tartja, hogy egy jó ember mindig rajzol egy kört maga köré, és gondoskodik a bent lévőkről, asszonyáról, gyermekeiről. Egy igazi jagal ennél nagyobb kört rajzol, amibe testvéreit is beleveszi, mert értük is felelősséget vállal. Ám vannak olyanok, akik ennél többre hivatottak. Ha ők rajzolnak kört, akkor sokkal-sokkal több fér bele.
Az Ószövetség népe kis körben gondolkodott. A Tóra, a törvény nekik szólt, ami mai napig identitásuk egyik legfontosabb része. Isten választott népének nem volt, talán nem lehetett fontos mindaz, ami rajta kívül volt: más népek, vallások emberei, asszonyai, gyermekei, mert etnikai tisztaságát őrizte. Úgy gondolkodtak, hogy identitásuk megőrzéséhez más népcsoportok semmibe vétele, hovatovább ligázása tartozik. Vajon ki értett félre kit? Isten a népet, vagy a nép Istent? Nekünk már nyilvánvaló, hogy a kiválasztottság nem jelenthet kirekesztést. Isten univerzalizmusa mindig is volt és ma is érvényes.
Ezért történhetett meg, hogy Jézus kezébe vett egy körzőt, és minden szavával, tettével azt igyekezett elmondani, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek véleménye életvitelünkről teljes mértékben megegyezik: Jézus a körző tűhegye, aki egy hatalmas kört rajzolt maga köré. Minden tőle indul, ő a centrum, mindenek közepe, aki körül mindenkinek van helye. Erre a szemléletre maga Isten tanít minket, mert látja, hogy nem vagyunk képesek magunktól magunkévá tenni a teremtett világ rendjét.
Már a teremtés történetben olvasunk Isten embernek adott parancsáról: Az Édent művelje és őrizze. De ez a parancs sohasem volt egyenlő azzal, hogy kisajátítsa, leuralja, kizsigerelje, elkergessen más népeket. Az Éden eredeti terv szerint elég lett volna, ki tudja hány milliárd embernek. De a bűn, ami leginkább az önzésből fakadt, mindent borított. Először egy-egy ember, aztán egy-egy család, majd nép és bőrszín, vallás, ideológia gondolta, hogy ez az enyém. Hamis öntudatra ébredtünk, a nagyság lett a mérce. Ez is a bűn következménye. Mi magyarok is ennek a bűnnek a következményeképp igáztunk le mindenkit, aki az utunkban volt, mert valaminek megszerzése, birtoklása és megtartása emberi logikánk szerint mindezt szükségessé teszi. Ez sohasem volt Isten szerinti. Ezt mi találtuk ki, mi élünk így, szép lassan, vagy épp rohamléptekkel? ezért pusztítjuk el önmagunkat.
A galatabeli gyülekezet konfliktusa is az etnikai kérdések tisztázatlansága mentén bontakozott ki. A gyülekezetben zavarkeltők hangja erősödött meg, akik Pál pogánymissziója ellen zsidó öntudattal léptek fel. A pogányoknak nincs helyük a gyülekezetben, egyesek vegytiszta közösséget hirdettek meg.
Pál ennek a gyülekezetnek írja egy korábbi levélrészben: "Krisztusban nincs sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő." (Gal 3,28)
Ez nem jelenti azt, hogy nemzeti, nemi, vallási, státuszbeli értékeinket, hagyományinkat vessük el. De érdemes Pál szavait megszívlelni, aki krisztusi módon gondolkodik és óv a tévelygéstől ("Ne tévelyegjetek, bolyogjatok: Istent nem lehet megcsúfolni." 7a.v.), mert ha értékeink megőrzésének módja nem illeszkedik Isten igéjéhez, akkor azt újra kell tervezni!
Mindig azt kell mérlegelnem, hogy Krisztushoz tartozásomba belefér-e csoportazonosságom, vagy sem. Egy keresztény ember életében nem lehet más az első helyen, mint az újszövetségi norma, ami a Galata levélben így jön elénk: "Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (2.v.)
Pál ebben érzékelteti, hogy van egy határ, ami pontosan meghúzható a lényegét megtartó kereszténység és a lényegét elveszítő kereszténység között.
Egy keresztény embernek (amely most nem kategória, hanem az életünk lényege) célja, hogy mások javára, a köz javára, elesett emberek javára munkálkodjon, amely akár áldozatokkal is járhat, félretéve mindenféle identitást, mert egyedül egymás terhét hordozva tudunk Krisztushoz hűek maradni. Ha valaki nem akar hű maradni hozzá, tehet és gondolhat bármit a rászorulókról, a gyülekezet tagjairól, ez a szabadságunk adott. De az már nem nevezheti magát kereszténynek.
Pál utolsó gondolata még közelebb hozza hozzánk a cselekvési tervet: "Ezért tehát míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (10.v.) Ezt az utolsó két szót úgy is fordíthatjuk, hogy a keresztény hit családtagjai felé.
Erről szól gyülekezetünk egyre erősödő jellemzője az egymásra figyelés. Erről szólnak heti és havi csoportjaink találkozásai, erről szól mai adománygyűjtésünk a menekülteknek. Erről szólhat még több tervünk, ami a másikat észreveszi, és szükségét jelentősebbnek ítéli saját szükségénél. Igen, egy nagyobb kört rajzolni egészen más életet jelent, mint kis kör burkában éldegélni. Tudom, hogy fontos a család védelme, a mikroközösség biztonsága, szeretem a magyar nyelvet, azt, hogy evangélikus lehetek, szeretem a magyar tengert, a magyar ízeket, Európát, de mindezeknél jobban szeretem Jézust. Figyelem őt, hallgatom, próbálom megérteni, mit kíván tőlem egy-egy borzasztóan összetett helyzetben és mindig várom az a szabadságot, amely lehetővé teszi számomra a nyitást mások felé új megoldások megszeretésére.
A kör egyértelmű. Jézus újat hozott. Alázatra van szükségünk. Isten előtti alázatra, hogy azt minden nyomás, befolyás és hangos véleménynyilvánítás ellenére megtartsuk, még ha ez nem is olyan könnyű.
Ámen.