Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap
Szentendre, 2015. augusztus 23.
/2Kor 3,4-11/
EÉK 52, 7, 431, 288, 293
Horváth-Hegyi Olivér
A törvény összetör, a Lélek megelevenít
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
"Verba volant, scripta manent." "A szó elszáll, az írás megmarad." – Amint elterjedt az írás a latin korban, az ember egyre jobban ragaszkodott a leírt biztoshoz. Minél nagyobb üzletet kötött valaki, minél több múlott a pontos paramétereken, minél híresebb fáraó és király szavairól volt szó, annál inkább. Hiába a régi ember szavának hitele, - ami összehasonlíthatatlanul korrektebb volt, mint a mai átlag polgáré -, ami le volt írva, ahhoz ragaszkodtak és ragaszkodunk ma is.
A 20. század megannyi hazugsága után, ráadásul a még tanulandó digitális korszakban talán pont a hitelesség válsága miatt ez még inkább igaz. Nem bízunk meg egymásban, sokszor magunkban sem, így amit leírunk, amit saját szemünkkel olvasunk, az a biztos. Legyen az telefonos egyeztetés, "meeting", partner felkeresése, vagy tárgyalás, emlékeztetők, jegyzőkönyvek, feljegyzések, emailek ezreit gyártjuk, olvassuk, hangfelvételek íródnak papírra, de nem csak azért, mert töménytelen információt kellene megjegyeznünk, hanem mert a szó elszáll...
A mózesi kor is hasonló volt. Miután a választott nép Istentől megkapta a Tízparancsolatot, később a 613 törvényt, rendelkezést, a Tórát, ezek mindennél fontosabbá váltak. Tűzön-vízen át ragaszkodtak hozzá. Végre, a láthatatlan, érinthetetlen Isten létezésék egy olvasható, kőtáblák formájában megtapogatható, látható jele lett. Ráadásul a törvényekre lehetett hivatkozni, hiszen azok később fehéren feketén ott álltak a tekercsekben. A papok, az írástudók mellett kialakult egy újabb vallási réteg, a farizeusok, akik betű szerint betartottak minden leírtat. Az egyistenhit, Ábrahám hite mechanizmussá kezdett válni, a rendelkezések mögött nem Isten óvó, féltő szeretetét, hanem a megtartandó parancsolatokat látták. Életükből eltűnt a törvényt alkotó és a törvényt, mint mankót adó Úristen. "A betű megöl..." - írja Pál.
Nem, mert a Tízparancsolat célja az ember halála, hanem az az szomorú tény öl meg, hogy a törvényt nem tudjuk betartani. A farizeusok sem. A rendet, amit Isten vár tőlünk. Látjuk a farizeusok életét. Beteljesületlen. Mű. Nyögvenyelős. A baj velük az, hogy ők jók akarnak lenni, nem Isten gyermekei. Aki jó akar lenni, az csak nyögvenyelős életre képes. Aki Isten gyermeke akar lenni, az pont akkora különbséget él meg "az Isten előtt jó akarok lenni" ember és önmaga között, mint amekkora a törvény és az evangélium közötti különbség.
Az én gondolataimban ilyen ember lehetett a süketnéma. (Mk 7,31-37) Miután Jézus meggyógyította nem csak a beszéde és a hallása, de a vallása is meggyógyult. "Effata, azaz nyílj meg!" Jézus felnyitotta fülét, hogy meghallja az evangéliumot, megoldotta nyelvét, hogy őt dicsérje. A folytatást így képzelem el.
Pál szeme előtt is rengeteg olyan korinthusi nő és férfi lehetett, akiket a törvény helyett a krisztusi Lélek ragadott magával. A 3. fejezet elején azt írja: "Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva."
Belegondoltam, hogy írhatná-e ugyanezeket nekünk egy mai Isten embere? Azt, hogy a szentendrei gyülekezet maga egy bizonyosság, egy ajánlás valaki számára, amit nem kell internetes portálokon, újságcikkekben megjelentetni, mert maga a gyülekezet az élő Isten Lelkével van leírva. Például ha valaki innen elköltözik, új lakóhelyén felkeresi a helyi evangélikus közösséget, elmondja, hogy melyik gyülekezetből jött és a befogadó gyülekezet elismerően venné körül egykori tagunkat. Vagy egyházunk országos bizottságába jelölnek gyülekezetünkből valakit, ami önmagában jó pont, hogy innen megy. Ennek elérése egy közösségnek nem lehet célja, hiszen akkor saját dicsőségünket hajkurásznánk.
Mit mondanak rólunk a Magyarországi Evangélikus Egyházban, hogyan beszélnek rólunk testvérfelekezeteink, a polgármesteri hivatalban, a környék óvodáiban? De ha mégis ilyesmit hallanátok, térdeljetek le és adjatok hálát, hogy a Lélek szolgálata még dicsőségesebb és maradandóbb, mint bármi, ami emberi - gondolok itt templomunk és parókiánk szentelésének 11. évfordulóján építészeti remekmű épületeinkre, csodálatosan felújított óvodánkra a héten felállított hatalmas Noé bárkájával, de a jó imázsra, a 11 év alatt felnövekvő gyülekezet jó hírére, rátok, akik velünk együtt ezt a gyülekezetet alkotjátok. Én is ezt szoktam tenni, imádságban köszönöm meg Krisztus közöttünk látható és számokban is kifejezhető jelét és örömöm még nagyobb, mint addig.
Egy bibliai példát szeretnék még elmondani a törvény és evangélium, betű és Lélek közötti különbségre. Amikor Mózes megkapta a Tízparancsolatot a Sínai-hegyen, lejött és meglátta, hogy Istentől elszakadva, Áron vezetésével hogyan imádnak egy aranyborjút. Mózes dühében összetöri a kőtáblákat és Lévi törzsének, a papi nemzetség fiaival megölet háromezer embert, mert azok a törvény ellen vétettek. A törvény megöl. Törvény szerint mindenki halott Isten előtt. A pünkösdi történetben a Lélek a főszereplő. Nincs törvény, csak a kiáradó kegyelem Jézus Krisztus Lelkének fenséges megtapasztalása. Háromezer ember tér meg és keresztelkedik meg aznap. A törvény háromezret elveszít, a Lélek háromezret megment.
A törvény látható, olvasható, kézzel fogható. A Lélek láthatatlan, leírhatatlan, nem fogható meg. Ez utóbbit nevezi Pál sokkal dicsőségesebbnek az előbbinél.
Az új szövetség komolyan veszi a törvényt, de nem azáltal igazít meg. Jézus a megrepedt nádszálat nem dobja, a kialvó, füstölgő mécsest nem oltja ki. Bár a törvény összetör, a Lélek megelevenít.
Ámen.