Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap
Szentendre, 2015. augusztus 9.
/2Móz 19,1-8/
EÉK 460, 8, 323, 57, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Nem lehetetlen
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Amikor valakinek több gyermeke születik előbb utóbb szembesül azzal, hogy gyermekei igényt tartanak rá. Ez nálunk is így van. Hogy ki jut először az ölembe, az altatásnál ki fekszik közvetlen mellém, kit pörgetek meg a parkba, játékosan kit hányszor dobok bele a vízbe az egyre kevésbé közömbös. Olykor rivalizálásig megy a harc Édesanya még szabad kezéért, Édesapa válláért, ahol csak egy gyermekkobak fér el, de a játékos percekért, az együttlétért éppúgy. Kettőnk közül, aki kevesebbet van gyermekeinkkel, annak figyelme, megfogható jelenléte a legnagyobb érték megelőzve a finomságokat és minden egyebet. Édesapaként kevesebb időt töltök otthon, ezért is vezettük be az apanapot. Az apanap a két ember között, megosztott figyelem nélküli, legteljesebb kapcsolat, a tökéletes egymásra figyelés.
Izrael kiválasztott nép lett. Isten Ábrahám hitétől kezdődően másképp tekintett erre a családra: Ábrahám gyermekére, Izsákra, az ő gyermekére, Jákóbra, az ő tizenkét fiára és utódaikra.
Igénkben Izrael a pusztai vándorlás elején van. Már megmenekültek az egyiptomi harci szekerektől, épségben elérték a Vörös-tenger túloldalát, ettek a fürjekből és a mannából, víz is fakadt a sziklából és Márában is édessé vált a keserű víz. A Sínai, vagy más nevén Hóreb-heggyel szemben, a völgyben vannak. Hagyják, hogy szellemi és spirituális vezetőjük felmenjen a nagy hegyre, ahogyan ők hívták, Isten hegyére, hogy találkozzon a láthatatlan, felhőbe burkolózó Istennel és útmutató legyen. Mózes jön és megy. Teszi ezt papként, Isten égő csipkeborokban elhívott szolgájaként, az egyetlenkét, akinek közvetlen kapcsolata lehet a végtelen tiszteletet érdemlő, kimondhatatlan nevű Istennel. Isten engedelmességet és a szövetség megtartását kéri, cserébe tulajdonba veszi a népet, aminél nagyobb kiváltság aligha képzelhető el.
Ez olyan, mint amikor apanap van. A mennyei Atya megosztott figyelem nélküli, legteljesebb kapcsolatot, a tökéletes egymásra figyelést kéri, ígéri.
Jézus Krisztuson keresztül ezt már nem csak egy nép kapja meg, hanem az egyes ember is. Nem szükséges a Sínai-hegynél táborozó nép tagjának lenni a kiválasztottsághoz.
A minap egy régi nyíregyházi barátommal beszélgettem, aki néhány éve végzett az építőmérnöki karon, jó állása, egy szép, hívő felesége és egy három hónapos kisfia van. Laci elmondta, hogy három évvel ezelőtt egy lelkigyakorlaton, csendeshéten megtért, egy évvel ezelőtt pedig egy másik hitmélyítő héten Isten konkrétan elhívta egy szolgálatra. Hívő, imádkozó szülei vannak, 3-4 éves korától gyülekezeti közösségben élt, de nem járta át az ige.
Mondhatom, hogy Isten ezt a családot kiválasztotta, elhívta, de az újszövetségi korban a családtagoknak külön-külön kell felfedezni Istent és engedni a hívásnak. Még két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a fiatal, tehetséges ember ne csak megtérjen, hanem engedelmeskedjen is. Egy éve egy ifiórát vezet. Péntek este 6 órától éjfélig vannak együtt a Nyíregyháza melletti mandabokri gyülekezeti házban 30-40 fiatallal. Isten ennyire konkrét. Kegyelmi ajándékait osztja, kinek-kinek mást és mást, úgy ahogy akarja. Nem érdemes úgy olvasni a 2Kor 12,1-10-et, hogy választok magamnak, mondjuk kettőt és arra kérek áldást. Ezeket: a bölcsesség igéjét, az ismeret igéjét, a hitet, a gyógyítást, az isteni erők munkáit, a prófétálást, a lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást, vagy annak magyarázatát és amit még Pál apostol nem sorolt fel, mindet Jézuson keresztül a Lélek munkálja.
A kérdés, hogyan hallom meg Isten hívását, ha nincs Mózes, aki jön és megy, ha nincsenek látványos csodák, mint a Vörös-tenger kettéválása?
Izrael a Sínai-hegyen történtek után megszegte a szövetséget és sokszor elfordult Istentől. Ez nép odáig jutott, hogy Jézus, miután szamárháton bevonul a fővárosba, megsiratja Jeruzsálemet: „Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, ... mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk 19,43-44).
Jézus eljött, de ők nem látták benne, csak az ács fiát. Kr.u. 70-ben lerombolják a jeruzsálemi templomot, mára csak egy siratófal marad meg belőle, a nép szétszóródik és nehéz évezredek következnek. Egy elfordulásnak, Jézus fel nem ismerésének ez a következménye. Kötődtek a régi ószövetséghez, aminek a törvény volt az alapja, nem a személyes szeretet Jézus személyén keresztül.
Thomas Chalmers, 19. századi skót teológus írta: „A legjobb módja annak, hogy egy nem tiszta kötődést kiiktassunk, ha beengedünk egy tisztát.”
Ennek a tisztának azonban erősebbnek kell lennie a réginél, mert csak az újnak nagyobb erejével találkozva szűnik meg a régi. A régi életünk, amit óemberes életnek szoktunk hívni világi dolgokhoz kötődik. A karrier, a hobbi, a túlhajszoltság, a szexualizált társadalom, a kényelem és biztonság keresése, az öregedéstől való félelem és sok más miatt az egyes ember nehezen hallja meg Isten hívó szavát.
Régi szövetség, új szövetség. Ezen a nyáron többször előkerült ez a téma.
A Sínai-hegyi találkozásokat felváltotta egy egészen már Isten-ember kapcsolat. Jézus került a középpontba, aki nem a Hóreben él, nem papi nemzetség járul elé áldozatokkal, nem paragrafusokat mond a túlélés érdekében, nem távoli és misztifikált istenség, hanem benned és bennem élő Úr.
Hogyan hallod meg hívását? Például az evangélium megannyi igéjén, igemagyarázatán keresztül.
Van, aki tisztán értette és hallott Isten szavát és úgy is cselekedett. A bele vetett hit, a vele megélt napok által mi is elkezdhetünk így élni. Akkor nem lehetetlen az evangéliumi életnek engedelmeskedni, mint ahogyan Laci barátom engedett a hívásnak, nem lehetetlen megtartani az új szövetséget az úrvacsora ajándékával, amely a bűnbocsánat igéit szórja szívünkbe, nem lehetetlen sasszárnyon hordozottként szárnyalni, tanulva a hívő életet. Nem lehetetlen.
Ámen.