Pünkösd ünnepe
Szentendre, 2015. május 24.
/ApCsel 2,1-13/
EÉK 229, 5, 239, 235, 11, Himnusz

Horváth-Hegyi Olivér

Dinamikus ünnep

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy szeretem a nagyünnepeinket. Minden évben szükségem van Jézus életének végiggondolására. Karácsonykor kifejezetten szeretek szembesülni a felfoghatatlan, mégis karnyújtásnyira közel érkező Isten születésével, szeretem az emberivé lett Jézus első napját, Nagyhéten mélyen érint Jézus utolsó mozgalmas hete és a húsvéti feltámadás hitet kívánó ténye, de harmadik nagyünnepünk, Pünkösd más. Pünkösd mindegyiknél dinamikusabb. Hitéletem legmeghatározóbb ünnepe. Mielőtt Jézus mennybe megy, elmondja a tanítványoknak: értsétek meg, sokkal jobb lesz nektek és az egész világnak, ha én elmegyek, mert ha itt maradok, akkor nem tudnék korlátlanul, minden egyes embernél jelen lenni, ezért inkább elküldöm a Szentlelket, aki erre képes.
Jézus lemond arról, hogy megdicsőült, sérthetetlen, feltámadott testében itt maradjon még néhány ezer évig, és egy egészen új dimenziót nyit meg a hitélet horizontján a Szentlélek elküldésével, ami totális változást hoz Isten és ember kapcsolatában

Gondoljunk csak bele! A tanítványok bármennyire szerették Mesterüket, Nagypéntek borzalmai félénkké, mondhatni hitetlenné, sőt tagadóvá (Péter) tette őket és szanaszét rohantak. Életük legnagyobb kudarcát tapasztalták meg. Azonban hat héttel később azt látjuk, hogy a változatlanul Jézus-ellenes római és zsidó környezetben bátran hirdetik az igét, aztán óriási lendülettel mennek városról városra. Az emeleti szobába zárkózott tanítványok kirajzanak a világba. A két esemény között valaminek történnie kellett. Megtértek. Úgy is mondhatjuk hitre jutottak. Csak elképzelni tudjuk a lángnyelvekhez hasonló jelenséget, amit Lukács leír, de inkább sejtelmes marad, ám néhány tapasztalat biztos: az elrejtettségből kitárulkozás, a félelemből szabadság, a kételkedésből hit, az érthetetlen dolgokból leleplezett valóság, a zavarosból tiszta, a zártkörű, magába zuhant társaságból hiperaktív csapat lesz.
Ezt teszi a Szentlélek. Egyszerűség, egyértelműség, letisztultság. Mindannyian erre vágyunk. Bele tudunk fásulni egy-egy végtelen bonyolulttá váló dolgunkba, ahol a fonalat rég elvesztettük, a gyeplő kiesett a kezünkből, csak a csalódás és elcsigázás maradt, meg a sok küzdelem, ahogy szegény tanítványok történetében alakult. A Szentlélek olyan, mint a mágnes, amely rendezetté teszi a vasreszeléket. Aki Szentlelket kap, perspektívát kap. Miért? Mert a feltámadott Jézus élete a Szentlelket megkapó bizonyságtévő életében folytatódik. Akinek krisztusi élete van, rendezett élete van, amitől boldog.

A pünkösdi történetben a lángnyelvek érdekessége annyira elveszi a figyelmünket, hogy másra már nem is jut időnk. Pedig a történet teli van rejtett üzenettel. Most egyet szeretnék említeni.
Amikor Péter a főpap házának udvarában háromszor megtagadja Jézust, valaki felismeri akcentusáról és így azonosítja be, mint tanítványt: "hiszen ő is Galileából való." (Lk 22,59) Miért említem ezt? Jézus követőit Galileából hívta el, Jézus városa, Názáret is Galileában található. A jeruzsálemiek lenézték a vidéki tájszólásban, számukra kicsit nevetségesen beszélő, beszédüket nehezen érthető, egyszerű, sok esetben tanulatlan galileából valókat, ahogy olykor a pesti ember is megteszi ezt a borsodiakkal, vagy szabolcsiakkal (én is szabolcs-szatmári vagyok). A tanítványok tehát ebből a szempontból is fura szerzetek lehettek a templomos fővárosban.
Pünkösdkor azonban ezek a lenézett galileai tanítványok szóhoz jutnak. Mindenki rájuk figyel és mindenki megérti őket. Nem csak a héberül beszélők, hanem a többi nyelvet beszélő is.

Hittanórán szoktuk tanítani pünkösd előtt Bábel történetét, ahol az emberek el akarták érni Istent - olyan nagyok akartak lenni, és egy gigantikus épületet húztak fel. Gőgjük büntetése, hogy a mennyei hatalom összezavarta a nyelvüket. Így kezdődött a bábeli zűrzavar és a társadalomnak a hanyatlása. Míg a bábeliek nagyravágyásukban égi magasságban szédelegnek Pünkösdkor az ég hajlik le az emberekhez. Nem is akárhogy. A lenézett és sokszor csúfolt galileiekhez. Isten a kicsiket, az eddig meg nem értetteket, az üldözötteket, a peremre szorulókat, a hátrányos helyzetűeket választotta ki. Ez Pünkösd. Amikor valaki Isten nyelvén kezd beszélni és mindenki számára érthetővé válik az evangélium lényege, az erőszakosok nyelve, az uralkodó nyelvjárás elcsendesedik. A Szentlélek a megértést, az egymásra figyelést hozza el közénk.

Luther Márton egyik pünkösdi igehirdetésében arról ír, hogy ez a világ nem látja és nem is ismeri el a Szentlélek ajándékait, lekicsinylően beszél róla és legyint rá egyet. Ez azért van, mert a világ nem helyesli, amit az Úristen mond. "Csak a keresztények ... látják meg az ige hatalmas isteni művének méltóságát és erejét." (Jer örvendjünk keresztények). Ilyenek voltak a Szentlélekkel eltelt tanítványok. Bátran markoltak bele a Szentírásba. Mintha százezer évig tanulták és egészen kitanulták volna. - írja Luther.

Mivel születik meg az egyház? Szegény, mellőzött, jelentéktelen halászok elsöprő erejű igehirdetésével. Ilyen egyház tagjai lehetünk. Mindig vissza kell gondolnunk a kezdetekre.
Az ellenállók, a szembenállók, a lenézők, a pökhendiek, a jeruzsálemi turisták, a befolyásosak, a hétköznapiak mind meghallgatják az apostolokat és Péter pünkösdi beszédét és megragadja őket a létezés értelme és titka, ami Krisztusban immár nincs rejtve. "Halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten fenséges dolgairól." (11.v.)

Az egyház kezdetektől a megértők közössége, a lehajlók és kicsikre, hangtalanokra is hallgató emberek kapcsolatrendszere, a másiknak örülők gyülekezete, az egyfelé figyelők tömege, a magukról lemondani tudók csoportja, a segítő kezek csapata, az elesettekről, magányosokról gondoskodók szervezete, a befogadók nagy otthona, ahol helye van a különféle nyelvet beszélőknek, a különféle bőrszínűeknek, mert Krisztusban mindenki egyforma.
Az első Pünkösdkor ezt nem mindenki értette meg. Akik önmaguk meghatározottságában, saját kis világukban, önző énjükbe ragadtak, értetlenek maradtak, előttük nem tárult fel Jézus személye és így gúnyolódtak a tanítványokon és a pünkösdi örömtől repesőkön: "Édes bortól részegedtek meg." (13.v.)

Nekünk is küldetésünk van azok felé, akik azt tartják rólunk, hogy ha nem is édes bortól részegedünk meg, de furcsának, hogy mi Jézus vérét isszuk, hiszünk a láthatatlan Istenben, időt energiát, adományt szánunk Isten dolgaira. Ahogyan a tanítványok nagy-nagy bátorsággal bizonyságot tettek Jézusról, úgy van nekünk is dolgunk, missziói küldetésünk a világ felé. Pünkösd ebben erősít, indít, mint a legdinamikusabb nagyünnepünk a Szentlélek sodró erejével!
Ámen.