Húsvét ünnepe
Szentendre, 2015. április 5.
/Mk 16,1-8 /
EÉK 388, 11, 216, Himnusz, 254, 1
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Mindenkinek van elképzelése a feltámadásról. Lehet, hogy ahányan vagyunk most a templomban, annyi kép és érzés kering bennünk. Van, akinek az az elképzelése, hogy nincs feltámadás: se Jézusnak, se másnak.
Kislányunk, Villő, tegnap, Nagyszombaton az ágyikóba szokásosan felszolgált reggeli kakaó felhörpintése után megkérdezte tőlünk: "Jézus még mindig a kereszten van?" Jankával egymásra néztünk..., aztán én válaszoltam. "Nem drágám, tudod, tegnap arra emlékeztünk, hogy megfeszítették, de aztán szerettei levették és egy barlangba helyezték. Ma erre emlékezünk. "De még mindig a kereszten van?" - hangzott újra a kérdés.
A húsvéti barlangsírhoz igyekvő asszonyok jutottak eszembe. Jézus háromszor is szólt haláláról és feltámadásáról. Lukács ezt így írja: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, de harmadnapon fel kell támadnia." (Lk 9,22)
A húsvéti történet szereplői, magdalai Mária, Jakab anyja Mária és Salomé mégis gondosan megvásárolták és előkészítették a keneteket, mint akik soha az életbe nem hallották Jézus kijelentését, harmadnapra feltámadok, aztán vasárnap - ahogyan mi is - hajnalhasadtakor elindultak a sírhoz, hogy Jézus testének megadják a végtisztességet és átadják a szép elmúlásnak. Jézus és az elmúlás? Hogyan fér össze ez a kettő? Hát nem megmondta? Mi történt ezekkel az emberekkel? Pénteken este, szombaton együtt pityeregtek. A gyász, Mesterük elvesztésének borzalma, a korbácsütések elevenen élt nem csak bennük, hanem a férfi tanítványokban is. Ahogyan Villő sem értette meg teljesen a maga négy és fél évével a Jézus halálát követő eseményeket, úgy Jézus legközvetlenebb barátai sem. Az elhengerített kő látványa, Jézus testének hiánya, a fehér ruhás férfi rémálomszerű lehetett.
Az asszonyok reagálása csak olyan erős szavakkal írható le, mint remegés, döbbenet, elnémulás. De a többi evangéliumból tudhatjuk, hogy Péter, János, Tamás sem vette komolyan Jézus szavait. Egyikük sem hitt a feltámadásban. Az apostolok üres fecsegésnek tartották az asszonyok híradását. Nem ültek tűkön, hogy mikor jelenik már meg Jézus, nem álltak lesben a sírnál, bujkálva a sírt őrző katonák elől, hogy vajon miként történik a feltámadás, hogyan lesz a halottból élő, hanem vereségüket végleg elkönyvelték, magatehetetlenek maradtak. Jézus halálában mindenki a véget, a megváltoztathatatlan szomorúságot látta.
Luther Márton erről így prédikált: "A húsvéti angyal prédikációjának lényege ez: ti a sírban keresitek azt a Jézust, aki ma már egészen más. Ti megfeszítettnek hiszitek, pedig már feltámadott. A halál birodalmában hiába keresitek. Az Ő neve most már: "Nincs itt."
Ez a magatartás nagyon jó példa arra, hogy az ember mennyire hitetlen és a mi életünkben mennyire nincs realitása Isten szavának. Olyan helyzetekben, amikor Isten valóságosan szól hozzánk egy-egy követén, mai angyalain keresztül, fülünk mellett elengedjük a vigasztaló, bátorító, szeretet szavakat, nem hiszünk neki, hanem inkább eltemetjük őt. Itt már Isten sem segíthet.
Az asszonyok úgy gondolták, ők tudják, mit kell ilyenkor tenni. Hiszen az asszonyok feladata a halott testet bekenni és elkészíteni. Azonban a húsvéti történetben azt látjuk, hogy Isten megelőzte őket. Isten korábban érkezett a sírhoz.
Isten mindig előbb ér oda, mint mi. Egyszerűen neki jobbak a megoldásai. Mi a fejünkben megszületett emberi megoldásokkal indulunk és érkezünk, ő pedig az ő isteni ötleteivel. A feltámadás története döbbent rá, hogy amíg én azon töröm a fejem, hogy hogyan hengerítsem el azt az irdatlan nagy követ, Isten már annál sokkal többet megtette helyettem. De nem csak többet, hanem egészen mást, mint amire én gondoltam. Mennyi aggódást, felesleges töprengést spórolhatunk meg, ha Istenre bízzuk a kövek elhengerítését!
Aztán érdemes figyelmet szentelni az üres sír látványának. Ez önmagában csoda volt, hiszen az ürességben egy fehér ruhás férfi, más evangéliumok ki is mondják, egy angyal várta a hajnali látogatókat. Ez a rendkívüli találkozás csak félelmet vált ki szegény asszonyokból és szinte hanyatt-homlok menekülnek. Borzasztó rémület. Hogyan köszön a tanítványoknak a feltámadott Jézus, amikor megjelenik nekik? Békesség néktek! A jelek, egy csoda, egy rendkívüli esemény, életünk egy váratlan fordulata, egy hihetetlen találkozás, egy nyomasztó betegség rossz érzéseket, lidércnyomást válthat ki belőlünk, de ha a végén Jézussal találkozunk, ott békesség van.
Mennyi ember él az üres sír érzésével. Nincs feltámadás! Nem támad fel itt senki! Ám azok, akik személyesen találkoznak a Feltámadottal, megtelik szívük bátorsággal, lendülettel, el nem múló örömmel. A nagypénteki és húsvéti történetet hallgatva lehet, hogy mi is elnémulunk, de aztán megszólalunk és elmondjuk: Krisztus feltámadt! és megerősödünk, amikor viszont halljuk: Valóban feltámadt!
Hogyan lehetséges az, hogy Jézus csúfos, mondhatni szégyenletes halála után, ami egy nagyon komoly vereség volt, mégis robbanásszerűen elkezdett erősödni, és terjedni az evangélium, amiben elképesztő számú ember hitt, aminek hatására tömegek élete változott meg? Hát így. Egyedül a feltámadott Krisztus válthat ki ilyet. Egyedül ő tudja megváltoztatni a világot! Egyedül ő tudja így megváltoztatni az én életemet és a te életedet.
Miután megjelenik a tanítványoknak és szemükre veti hitetlenségüket, a missziói paranccsal kiküldi őket evangéliumot hirdetni minden népnek, majd mennybe megy. Jézus kijön a sírból és elindul és vele együtt elindul a feltámadás és bűnbocsánat világhódító útjára. Ennek a világhódító útnak te is egy állomása vagy. A tanítványok hitén és kétezer év tanítványainak hitén keresztül akar eljutni hozzád Jézus, hogy te is átéld az ő szeretetét.
Pilinszky János verse olyan találó és olyan igaz az én életemben is: "Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam, / Halandóból így lettem hallhatatlan."
Ezt élte át Péter, hogy bár a legkritikusabb pillanatban, nagypéntek hajnalán háromszor megtagadta Jézusát, őreá bízza az egyházat. Ezt élte át a feltámadásban leginkább kételkedő Tamás, aki mégis az apostolok között lehetett.
Húsvét reggele szembesít a feltámadással és a halállal. Mert nincsen feltámadás halál nélkül. Vajon van-e már kiutad a sírból? Jézus nagyon szeretné, ha észrevennéd az utat. Higgyetek a feltámadásban! Nem én mondom. Ő mondatja velem.
Ámen.