Virágvasárnap (Palmarum)
Szentendre, 2015. március 29.
/Fil 2,5-11 /
EÉK 385, 4, 209, 311, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Alázattal
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Azt hiszem, nem meglepő, hogy a Bibliát konfirmandus korom óta rendszeresen olvasom. Remélem, ezzel többen vagyunk, leszünk így. Ebben a negyed században találtam néhány megunhatatlan igét. Számomra a magunhatatlan ige az, amelyet bármilyen helyzetben szívesen olvasok, szívesen hallok róla, utalok rá. Ezeknek a mondatoknak önmagukban is életük van. Nem tudom pontosabban megfogalmazni: élnek. Hatással vannak rám. Miután megtörtént az újabb találkozás, olyan, mint amikor először olvastam: minden szavát iszom, nem tudok betelni vele, nem egyszerűen tetszik, hanem hozzám nő. Magamévá teszem, de úgy, hogy közben nem birtoklom, meglehet, hogy ezért is vágyódom rá. Úgy tapasztalom, hogy sok bűntől megment, különösen, ha kívülről megtanulom.
A Krisztus-himnusszal nem tudok betelni.
A filippiekhez írott levél néhány sora fantasztikusan jó. Szeretem. Pál apostol is így lehetett vele, hiszen nem ő írta, ő is csak idézi az ősi dicséretet. Milyen nagy szükségünk van a bevezető mondatra: "Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt." (5. v.)
Ki ne akarna közülünk olyan lenni, mint Jézus? Hát az ő követése nem erről szól? A keresztény életvitel nem ezt segíti? Ha csak ennyi sikerül: krisztusi indulattal, lelkülettel élni, az egy csoda! Csodák pedig vannak.
A bevezető mondat után a virágvasárnapi üzenet kristálytisztán körvonalazódik a himnuszban. A véres és fájdalmakkal, - súlyos szó - megaláztatásokkal teli Nagypéntek, a délután három óra sötét szomorúsága és mélysége, valamint a hatalmas lendületet, az új időszámítást nyitó örömhír, a húsvéti evangélium győzedelmes magassága, azaz a megvetés és felmagasztalás, ha tömören is, de mindent elmond Jézus földi látogatásáról. Aki a Krisztus-himnuszt hallja, nem sok más információra van szüksége Jézus valódi arcának megismeréséhez.
Miért idézi az apostol az őskeresztény liturgia gyöngyszemét?
A filippi gyülekezet a bőrén érezte az Augusztus császár által odarendelt római katonák fennhéjázó uralkodását. Az újító mozgalmat elnyomták, a keresztényeket a pogány fegyveresek lenézték. Verték, üldözték a jámbor gyülekezetet. Igen, jámborak voltak. Jézus sokszor hasonlítja övéit a bárányokhoz. A bárány nem vad, nem ellenkezik, nem tör rá más állatokra, nem harcias. Ezért választottam gyülekezetünk egyik kedves énekét főéneknek: "Szelíd szemed Úr Jézus."
A nyugdíjas kör, ha tehetné, minden alkalommal ezt énekelné. Nekem is fontos énekem, lelkiségemhez tartozik.
A római durvaság mellett a filippi közösségben feltehetően probléma volt némelyek féktelen uralkodási vágya. A gyülekezet tagjaira nyomást gyakorló, erős akaratú, konok emberek az alázatos és vissza nem szóló szelídeket lenyomták. A nagyhangúak uralkodtak a csendesek felett, de emellett ott lehettek a suttogó propaganda tagjai, akik tervszerűen itt-ott beszélgetésekben, pletykálkodással keltettek hangulatot csak azért, mert a gyülekezetben valami nem úgy volt, ahogyan azt ők jónak, praktikusnak, elfogadhatónak vélték. Az uralkodást kétféleképpen lehet gyakorolni.
Szép csendesen, belülről, névtelenül, vagy nagy hanggal. Pál egyiket sem nézte jó szemmel. Ezért ír Krisztusról. Ezért mutatja a gyülekezet elé a példát. Nézzétek Jézust, hogyan élt. Pál leírhatta volna a nagycsütörtöki lábmosás történetét, idézhette volna a Mestert: "Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy életemet adjam váltságul sokakért." (Mk 10,45), felidézhette volna a nagypénteki kihallgatás jelenetét, amikor Heródes király előtt Jézus némán hallgat a vádakkal szemben.
Az evangéliumok lépten-nyomon leírják Jézus szelídség történeteit, nem is tudnak mást írni. Pál jó érzékkel teremti meg a békességet. Szavaival egyszerre szól az elnyomókhoz, a kiskirályokhoz, és egyszerre szól a sebezhetőkhöz.
Akik ilyenek miatt fordulnak szembe egymással, olvasgassák a Krisztus-himnuszt.
Az alázat a keresztény ember egyik ismérve. Kicsivé tesz? Potenciális áldozattá? Aki alázatos, alul marad?
Jézus így járt. Tudta, hogy a világ ezt fogja vele tenni. Bár Isten volt, őt illette volna a legnagyobb fenség, még a Római Birodalomban is, amit a jeruzsálemi utca embere valahogy próbált elképzelni, de a virágvasárnapi hozsannában mégis a sikerorientált gondolkodás hallatszott ki. Jézust félreismerték. Hát mégsem ő a Messiás? Hol van gazdagsága? Hol rejtőzik vezéregyénisége?
Ézsaiásnál azt olvastuk: "Olyan rövid már a kezem, hogy nem tudlak megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek?"
Jézusnak jártányi ereje sem maradt a Golgota tetején. De közülünk kinek lett volna ereje engedelmeskedni a halálig, mégpedig a kereszthalálig? Kinek lett volna bátorsága alászállni a poklokra?
Jézus ezt helyettünk tette meg. Ezért kapott méltóságot az Atyaisten jobbján, ezért övé minden áldás és dicséret.
Virágvasárnappal elkezdődött. Jézus útban Jeruzsálem felé. El tudjuk őt kísérni? Tudunk egy lenni a tömegből? Ki leszek én a nagyheti történetben?
Ámen.