Böjt 5. vasárnapja (Judica)
Szentendre, 2015. március 22.
/1Móz 22,1-40 /
EÉK 451, 3, 389, 311, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Próbatétel
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
A Biblia legdrámaibb próbatételéhez érkeztünk.
Ahogyan a gyülekezetből sokan, én is a böjti időszak csendjét próbálom élni bokros teendőim között. Tervszerűen olvasgatom Márk evangéliumát, a gyerekek fektetése utáni késő esti órák mással telnek, mint egyébként, naponta többször eszembe jut, hogy böjttel készülünk a nagypénteki és húsvéti eseményekre, Jézus alakja gyakran elevenedik meg és rajzolódik ki előttem, és közben még a családi életünk várakozása is gondolataim között kúszik: idén Húsvétkor kisbabánk érkezik. Ebben az egyszerre csendes és készenléti állapotban, ami csodálatos nekünk, őszintén szólva a próbatételek netovábbja nyersen tárul elém.
Rembrandt Izsák feláldozása című festményét sokáig néztem, amint az aggastyán ősatya már számtalan áldozati bárányt levágó kezével, ólomsúlyokkal terhelten most egyszülött fia arcát szorítja le és némítja el, hogy Isten lehetetlen kérését megtegye. Ebben a jelenetben az is jól tükröződik, hogy Ábrahám száz éves korára érett meg a teljes bizalomra. Hitt Isten szavának, akiről pedig tudta, hogy csak az ő egyetlen fián keresztül képes beteljesíteni ígéretét: "Megáldalak és nagy nép atyjává teszlek téged!" - gondoskodok egy fiúról, akit Sárától kapsz majd. Ez az ígéretes gyermek most ott vesztegel a vesztőhelyen és várja édesapja hitének beteljesedését, az elképesztő áldozatot.
Álmélkodva nézem Ábrahámot. Azt, ahogyan Isten kéri tőle, add nekem "a te egyetlenedet, akit szeretsz", mert ez a te próbatételed és Ábrahám lelki tusát vívó hívő emberként próbálja elnyomni minden érzését, mert Isten szavánál nem lehet nagyobb az ember gondolata. Ábrahám ebben a pillanatban a legkedvesebbet is odaadná neki. Álmélkodva nézek Istenre. Még ilyen messzire is elmehet? Ennyire élesen és mindent egy lapra téve is megmérheti valaki hitét? Olyan lelki mélység ez nekem, amit nem tudok megérteni. Logikám, édesapai ösztöneim ellenkeznek, Villőre és Fülöpre gondolva én képtelen lennék eddig elmenni. Talán ezért is fontos számomra ez az ószövetségi történet. Minél többször olvasom, annál inkább felismerem Isten szándékát Ábrahám életében. Mert ez a történet bizony nem Istenről szól, nem egy újabb tulajdonsága feltárásáról, hanem az elhívott férfi hitének véglegesítéséről.
Isten Ábrahámot egyszer, s mindenkorra magához akarja kötni, amihez a legmerészebb utat választja. Meggyötörte Isten Ábrahámot? Meglehetősen. És Izsákot? Majdnem ottmaradt. De ő is látta a szarvánál bozótban fennakadó kost, ő is hallhatta az angyal szavát, ő is részese volt helyszín elnevezésének: "Az Úr gondoskodik." Gondoljunk csak bele, ettől a perctől kezdve hogyan tekinthetett édesapjára Izsák? Hányszor mesélhetett erről fiainak és azok fiainak? Amikor nagyapátok felemelte a kést, abban a pillanatban megszólalt a menny. Láttam rajta a döbbenetet és azután hosszú évekig azt a megingathatatlan hitet, amivel Istenhez ragaszkodott.
A Biblia legdrámaibb próbatételétől indulunk. Elhagyva a Szentírás első lapjait, az evangéliumok áldozatához érkezünk, egy másik egyetlen Fiúhoz, akit atyja nagyon szeret.
A keresztény bibliaértelmezés Izsákban kezdettől fogva Jézus előképét látta. Ahogyan Izsák hátán az áldozati oltár tüzéhez szükséges rőzseköteggel, úgy Jézus is maga cipelte keresztjét. Mindketten meg voltak kötözve, mindketten kiszolgáltatott állapotban várték sorsukat, mindketten "néma bárányként" várták halálukat. Csak a Golgota hegyének bozótjában nem jött a párhuzam. Nagypénteken nem szóltak a mennyből. Isten ezúttal nem avatkozott közbe. Miért nem?
A kezdőénekben ezt kértük: "Lelki próbáimban Jézus, légy velem! El ne tántorodjék tőled életem!"
A lelki próbákat nem szeretjük. Emlékszem, hogy annak idején, amikor gyerekek voltunk inkább kaptunk volna egy-egy fenekest az elbeszélgetés helyett. A fenekest hamar elfelejtettük, a beszélgetések sokig lelkiismeretünkben maradtak. Ezek formálják az embert.
Nemrégiben Édesapámtól email-ben kaptam egy bibliai igét: "Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól". (Péld 22,6)
Adta ezt az igét azért, mert annak idején Tiszavasváriban, majd Nyíregyházán én is lelkészeimtől és szüleimtől olyan nevelést kaptam, amiből nem hiányzott Isten igéje.
Nem csak a gyermekben, bennünk felnőttekben is tovább él Isten igéje.
Már csak egy hét van Virágvasárnapig és elkezdődik Jézus szenvedés története. Az egyházi esztendő ünnepeinek az a célja, hogy megértsük és hittel fogadjuk Jézus életeseményeit. Megértsük, hogy az Atya milyen óriási áldozatot hozott értünk, emberekért, akiket Jézushoz hasonlóan gyermekeinek tekint.
Azért, hogy ezt el ne felejtsük, vannak próbák. Hitünket próbálja, állhatatosságunkat, hűségünket. Ebben mutat pédát Jézus, ahogyan Weöres Sándor Ábrahám áldozása versében írja: "Ártatlan gödölye hull / vergődve a vérbe, pokolba."
Izsák föláldozási kísérletének története ne az igazságtalan és határokat nem ismerő, túlzásokba eső Isten képét vetítse a gyülekezet elé, hanem Isten emberének próbatételét, amelybe nem bukott bele. Még erősebb hittel, még jobban Istenen csüngve folytatta útját. Lehet, hogy te is olyan próbában vagy, amivel Isten örökre magához akar kötni?
Ámen.