Böjt 2. vasárnapja
Szentendre, 2015. március 1.
/Ézs 5,1-7 /
EÉK 81, 4, 192, 304, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Lelkészi szolgálatom egyik legnagyobb kihívása szemrebbenés nélkül felvállalni, hogy egyedül Jézus Krisztuson keresztül van bűnbocsánat, örök élet, aminek következmény a változás, még ha a beszélgetésben ezzel egyedül is maradok. Érvelni, idézni a Bibliát nem elég. Meggyőződésemet megvallani olykor poros konzervatív papolásnak érzik. A legújabb letölthető alkalmazás már nem ez. De akkor mit kellene még tennem, hogy a pluralizmusba hajló gondolkodás megtisztuljon, hogy minden beszélgetőpartnerem - gyülekezeten belül és kívül - Jézust tartsa az egyetlen lehetséges útnak? Úgy, ahogyan az a huszonegy kopt keresztény, akiknek a tengerparton feltették a kérdést: fej, vagy Írás? Huszonegy igaz keresztény egykori halász a Szentírást választotta, feje a homokba hullott. Pedig választhattak volna. Csak annyit kellett volna mondaniuk: megtagadom, amit a Bibliában olvasok és fejük a helyén marad.
Talán az Útmutató e heti igéje járhatott a fejükben: "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Rm 8,31b). Ezek a férfiak közel voltak Istenhez. nem féltek. Krisztusban hittek. Számukra Isten Fiának igazsága nem eldöntendő kérdés volt. Egyáltalán nem is volt kérdés. Jézust annyira szerették, hogy életük sem volt drága. Egyszerű munkások lehettek, akik falujukban halászattal foglalkoztak. Mint a tizenkét tanítvány. Az élet apró dolgaiban is Jézust követhették. Munka kezdetén tőle kérhettek erőt az aznapi halászathoz, hűségesek lehettek feleségükhöz. Aki képes Jézusért feláldozni önmagát, az már a hétköznapi életben is Jézus mellett döntött. Sokan mondják, hogy Európa küszöbén toporog a kérdés: Valóban keresztyének vagyunk? Mindkét válasznak súlyos következménye van.
Ezen a ponton értem meg a magányosan kiáltozó prófétát, Ézsaiást. Isten népéért mindent megtett. Szövetséget kötött velük, hitükért, amelybe nem fér bele más bálvány Isten mindenkori jelenlétét és oltalmazó, áldó kezét ígérte. Bár a fővárosban, Jeruzsálemben az egy Istennek áldoztak, a papság és a király, Áház teokráciát, Isten uralkodását vallotta, így épült fel a jogrend, vidéken, ahol az átlagember áldozatot mutatott be Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének, ugyanúgy áldozgatott más isteneknek is a Baál oltárán.
Ebben az időben sok más népből valók telepedtek le a környéken, magukkal hozva pogány kultuszukat. A békesség és elfogadás jegyében kedves és természetes gesztus volt áldozóhalmaikon a többi istenre is gondolni. Másrészt Isten népe fenntartott egy vallási szokásokra alapozott életformát, de kiüresedett. Csak az érzés, a hagyományok tisztelete volt fontos, nem Isten személye.
Áház királyhoz szóló prófécia előre vetíti Isten népének sorsát. A nép az asszír birodalommal barátkozik, szövetséget köt, pedig Istennek más a véleménye. Tíz éven belül, Kr.e. 722-ben Ézsaiás próféciája szinte szó szerint beteljesedik, a kerítés leromboltatik, a szőlőskertet feldúlják és összetiporják, Izrael Asszíria kezébe kerül.
"Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem?" (4.v.)
Az elmúlt hétvégén Balatonszárszón voltunk a gyülekezet egy részével, ahol a 2015. évi igéje köré szerveztük az igei szolgálatokat. Szombat délelőtti magával ragadó előadásában (amit honlapunkon meg lehet hallgatni) Ittzés István ny. lelkész mondta, hogy miután a világ nem hisz a Bibliában, úgy látja, hogy amit Isten teremtett, az rossz, mert a világ rossz. De Isten saját képére teremtette meg az embert, jónak teremtette, de ez az eredeti természetünk megromlott és önző lett. Jézus azért jött, hogy helyreállítsa a teremtést. Feje tetejére állt a világ, Isten talpára akarja állítani. Újonnan kell születnetek. - hangzott az evangélizációban. Az ő természetét akarja belém adni, belénk oldani.
Ennek a természetnek egyik jele, hogy Áház királlyal szemben hallgatunk Isten szavára. Pál a thesszalonikabelieknek írja (1Thesz 4,1-8) hogy az Istennek tetsző életben jussanak előbbre. Pál ott felsorol néhány morális bűnt, de nem erről szeretnék beszélni, ami egyébként Izrael népében is megvolt pont azért, mert Ézsaiás idejében a vallást még csak-csak gyakorolták, de hitük cselekedetei halottak voltak, hanem a következő mondatra, a 7. versre érdemes egy pillantást vetnünk: "Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre." Akiben ott van krisztus természete, az megszentelődött. A megszentelt élet következménye, hogy az a bizony kerítés nem rombolódik le, a szőlő közepére nem csak egy fakalyiba kerül, hanem egy kőből épült présház, egy sajtó, ami a hosszú távra tervező Istenre utal, aki mindent megtesz Szentlelke által, hogy bőségesen termő életünk legyen.
"Emlékezzél meg Uram irgalmadról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak." (Zsolt 25,6) A vasárnap zsoltára felfelé tekintő. Ha krisztusi természetünk el is halványodik, mert valami fontosabb lesz, mint Isten, akkor imádságunk a zsoltáros imádsága.
Ámen.