Hetvened vasárnap
Szentendre, 2015. február 1.
/Mt 20,1-16 /
EÉK 42, 1, 296, 320, 311, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Utolsókból elsők
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Néhány évvel ezelőtt az egyik paraolimpián kilenc testi fogyatékkal élő atléta felállt a 100 méteres futás startvonalához. Mindegyikük éveken át készült a világversenyre. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny és ki-ki fogyatékosságát leküzdve törekedett a jól látható cél felé a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett a versenypályán és jó néhányat bukfencezett, csúnyán megütötte magát, majd elkezdett sírni. A többi nyolc paraolimpikon hallotta a sírást, lelassított és hátranézett, majd mindenki megállt és visszafordult. Mindegyikük! Az egyik down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban a nézők felálltak és percekig tapsoltak.
Vannak ilyen győzelmek. Amikor mindenki győz. Biztos, hogy ők a fogyatékosok, a hátrányos helyzetűek?
A hátrányos helyzetről általában más elképzelésünk van. Hátrányos a helyzete annak, aki az átlag alatt teljesít, az átlagnál kevesebb bérből él havonta, egy elmaradott régióba született, hátrányos helyzetű, akinek nincs lehetősége tanulni, kiemelkedni, vagy csak felnőtt fejjel érettségizik, jut diplomához. Akik az élvonalban vannak, nem nagyon foglalkoznak a lemaradókkal, mert a lemaradók csak hátráltatják az előre jutást. A rendszerek különbséget tesznek hasznos és kevésbé hasznos emberek között.
Olykor az az érzésem, hogy még mindig nem szoktuk hozzá Jézus gondolkodásához. Teljesen talán nem is lehet, mert mi olyan sok mindenre mondjuk itt a földön azt, hogy igazságtalan, holott az épp hogy Isten igazságossága. Ebből következik az, hogy a mi világunkból nem lehet megismerni Isten logikáját. Ő más. Mássága még a templomba járó ember számára is néha érthetetlen.
Ilyen ez a szőlőmunkások példázata. Érthetetlen. Jézus a mennyek országáról beszél azoknak a tanítványoknak, akik ezt megelőzően jutalmukról faggatták Jézust. Vártak valami prémiumot, elképzelték, hogyan foglalnak majd helyet a mennyek országában a VIP asztalnál. "Mi elhagytunk mindent, követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?" – kérdezi Péter. (19,27) Jézus káprázatos jutalmat ígér: tizenkét királyi székről beszélt, de itt is rögvest hozzáteszi: ne bízzátok el magatokat, ne tartsátok különbnek magatokat másnál, mert "sok elsőből lesz utolsó és sok utolsóból lesz első." (19,30) Aztán a szőlőmunkások példázata után olvasunk a Zebedeus fiak édesanyjának protekciós kéréséről. "Mond, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban." (20,21) Félreértések színjátéka az egész.
És itt van ez a szőlőmunkások példázata. Teljes kétségbeesés hallható ki a példázatból, amikor napvilágra kerül a szőlősgazda bérszámfejtése. Három csoport különböztethető meg. Az első körbe a határozott idejű szerződéses munkások tartoznak. Jézus már az elején elmondja nekik, hogy bérük az egész napon át tartó fáradtságos munkáért egy dénár lesz. A második csoport később kezd dolgozni, délelőtt, dél körül és kora délután, velük is megegyezik a gazda és tisztességes fizetséget ígér nekik. El is mennek dolgozni. A harmadik csoport tagjai csupán a gazdába vetett bizalom alapján mennek dolgozni. Ők azok, akik még délután öt óra tájban is ott ácsingóznak és várnak valami lehetetlent. Várják, hogy jöjjön valaki és megszólítsa őket még aznapra munkát adva nekik.
A példázat furcsa fordulata, ami miatt a többiek lázonganak, hogy először az utoljára munkába állók kapják meg bérüket, ráadásul egy dénárt. Még meg sem izzadtak, alig kapirgáltak valamicskét, még alig ismerik ki magukat a szőlőben, de a napnak vége és máris vehetik magukhoz a napi bért. Ha figyelmesen olvassuk a példázatot, kiderül, hogy ők voltak a legszorosabb bizalmi kapcsolatban a gazdával. Bíztak abban, hogy a gazda észreveszi őket, bíztak abban, hogy várakozásuk nem hiábavaló, azonban ők is meglepődhettek, amikor ők is egy egész dénárt kaptak.
Ezekben a munkásokban egyetlen közös volt. Mindegyiküket a szőlősgazda fogadta fel. Vajon Jézus miért nem úgy mondta a példázatot, hogy miután mindannyian megkapták a megígért dénárt, ujjongva folytatták az estét együtt a gazdával?
Egy több évtizedes keresztyén nem több egy felnőtt konfirmandusnál. A lényeg a kapcsolatban rejlik.
Nem tehetünk mást, mint ahogy az a nyolc mindig megáll, mindig visszafordul és karon fogja a kilencediket, akivel besétál a célba.
Luther Márton prédikációja nagyon vigasztaló. "Senki sincs olyan nagy, és juthat olyan magasra, hogy attól ne kellene félnie, ő lesz a legkisebb. Viszont senki sem fetrenghet és bukhat olyan mélyre, hogy ne remélhetné: ő lesz a legnagyobb." Aztán még hozzáteszi: "Amikor Jézus azt mondja, hogy az utolsókból elsők lesznek, akkor megtiltja a kétségbeesést, s nem engedi, hogy alábbvalónak tartsd magad a szenteknél, még ha Pilátus, Heródes, Sodoma, vagy Gomora volnál is."
Isten előtt nincs lehetetlen. De ott kell állni, ahol a szőlősgazda munkásokat fogad fel. Ott kell állni és nem lehet elmozdulni onnan.
Valaki egy igehirdetésében azt mondta, hogy az az egy dénár Isten egyetlen Fia. Mindannyian őt kapjuk fizetségül. A nap végén ő lesz a jutalom. Mindenkinek ugyanaz az egy. Neki ugyanolyan fontos és kedves a kései megtérő, mint az, aki már az anyatejjel együtt szívta magába az evangéliumot. Mi ez, ha nem Isten szeretete?
A példázatban még van valami. Nagyon jó abban a szőlőskertben dolgozni. Már csak a gazda miatt is. De Isten szuverén döntése, kit mikor hív el. Ha már elhívott, akkor mutasd ki örömödet, amikor déltájban és késő délután érkeznek még melléd mások is. Ezt a gyülekezetben gyakorolhatod. Most is vannak olyanok, akik az előző hónapokban döbbentek rá arra, hogy szükségük van Jézusra. Ha még nem vagy a szőlőben, akkor bízz Jézusban. Oda fog menni hozzád és hívni fog. Isten nem fogadja el természetes állapotnak a munkanélküliséget.
Max Lucado amerikai evangélikus lelkész "Értékes vagy" mesekönyvét többen ismerik a gyülekezetből. A mese a famanóról, Pancsinellóról szól, akit mindenki pancsernek tart. Kiközösítik, leminősítik, értéktelennek tartják. Van úgy, hogy ezt mi is épp így érezzük. Egy nap Pancsinelló Éli fafaragó mester házába megy, ahol egy bensőséges beszélgetésben elhangzik a nagy mondat: számomra értékes vagy. A kisebbségi komplexussal küszködő, bizonytalan famanó nem érti, hogyan lehet ő értékes a mester számára és csak értetlenül, botladozva kérdezgeti, hogy mire is gondol. Éli válasza egyszerű volt: "Az enyém vagy, ezért vagy értékes nekem. Minden nap vártam, hogy eljössz - folytatta Éli mester. Egyenlőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek téged, mennyire fontos vagy nekem."
A szőlőmunkások példázatában egyik munkás sem mondta, hogy én nekem nincs kedvem neked dolgozni. Akihez a Gazda odalépett, az elindult. Mert akihez odalépett, az amiatt, hogy ő odalépett, értékessé vált. A nap végén hogy mondhatná hát bárki is közülünk, hogy neked nem jár az Egy dénár, az Ő egyetlen Fia?
Ámen.