Az év első vasárnapja
Szentendre, 2015. január 4.
/1Pt 4,12-19/
EÉK 183, 1, 179, 297, 307, 11

Horváth-Hegyi Olivér

Szenvedés Krisztusért

Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Újév és Vízkereszt ünnepe között az esztendő első vasárnapja mindkét szomszédos ünnephez kapcsolódik. Egyfelől az újévi igehirdetés arra vitte gondolatainkat, hogy az évet Jézus nevében kezdjük el, másfelől ennek a Jézusnak a dicsősége ragyog fel Vízkereszt ünnepében, amikor hármas ünnepet ülünk: a napkeleti bölcsek Jézus előtt hódolnak, Jézus Keresztelő János kezei között megkeresztelkedik a Jordán vizében, a kánai menyegzőn Jézus első csodajelként a vizet borrá változtatja. Az év első vasárnapjának témája: bárhogyan is alakul ennek a világnak a sorsa, mi Jézus kezében vagyunk oltalom alatt.
Ezt vallották talán az egyház történetében a legerőteljesebben az első keresztények, akik élete közel sem volt olyan biztonságos, mint a miénk. Péter apostol ezért ír levelet a szórványban élő keresztényeknek. Világos. Aki fél, azt bíztatni kell. Akit hite miatt üldöznek, és akit a világ a vesztesek közé sorol, azoknak a tekintetét arra kell irányítani, ahol a győzelem már megtörtént.

Péter kétféle szenvedésről ír. Az egyik a megérdemelt szenvedés. Aki gyilkos, tolvaj, gonosztevő, más dolgába avatkozó és emiatt szenved, jogosan szenved, még csak szenvedésnek sem lehet hívni, hiszen azt kapja, amit megérdemel. Így van ez mai is. Ne siránkozzon az, aki bűnei miatt kap az élettől pofonokat, aki felett mások jogosan mondanak ítéletet, mert valami olyat tett, vagy mondott, amit Isten törvényei szerint sem kellett volna. A másik a világ ítélete az egyház felett. Ez már más terület. Aki azért szenved - mondja az apostol - mert keresztyén, a mellé oda áll Jézus. De azt is látjuk, hogy a világ sok esetben győzedelmeskedett emberi életek felett, a mártírok száma minden korban növekszik. Az egyház életében tehát nem idegen a szenvedés. Péter tudatosítja bennünk, nehogy olyanokká váljunk, mint sok tanítvány, aki nem vállalva a szenvedést megtagadta Jézust és szép lassan, egy két generáció alatt elfordult Istentől, vagy ha a történelem sodra úgy hozta, egyik percről a másikra tagadta meg őt.

Kétségtelen, hogy ma is van ítélet az egyház felett.
Minket otthon arra tanítottak, hogy ne üssünk vissza. Jó néhányszor elpáholtak az iskolában, nem volt egyszerű gyermekként elviselni az igazságtalanságot, hogy könnyű préda vagyok, ráadásul a világ, a csúfolódó osztálytársaim nevetett rajtam. Aztán ahogy nagyobb lettem mégis visszaigazolódott a jézusi és apostoli szó. Azok az osztálytársak fordultak hozzám bizalommal, akik elgyepáltak. Persze nem mind, de amazoknak tudat alatti magatartásom, ami nekem akkor szenvedés volt prédikált, anélkül, hogy bármit is mondtam volna nekik. Tudták, hogy templomba járó nagycsaládból származom.
Az óvodánkban azt tanítjuk a verekedős gyerekeknek, hogy Isten azért adta a kezünket, hogy simogassunk vele és nem azért, hogy másokat megüssünk. Küzdünk a megélt szeretetre nevelésért.

Egy másik példa. Fegyvert nem viselünk az oviban. Sokszor elmondom, hogy otthon se játszanak fegyverrel, mert az nem jó. Elképesztő, amikor végighallgatom gyülekezetünk tagjainak unokáit és gyermekeit, akik arról mesélnek lelkesen, hogy Jézus születésének ünnepén pisztolyt, puskát, ágyút, tankot és lézerkardot kaptak. Tudom, hogy megütközés, sőt botrány a szülőknek, ha azt képviseljük, hogy fegyvert ne! Vállalom a botrányt. Ti is vállaljátok!

De eszünkbe juthat a népszerűtlenség sorában az új törvényjavaslat miszerint Magyarországon a vasárnapot ténylegesen is munkaszüneti nappá teszik. A boltok zárva lesznek, a bevásárlóközpontok kivilágítatlanok, az élet leáll, mint azt karácsonykor és január 1-én tapasztaltuk. Nagy veszteség ez kényelmünknek! Az egyház, Isten népe örvend, hiszen így nem a vásárlást és a bowlingozást szenteljük meg, hanem a vasárnap csendje, Isten templomi jelenléte szentelhet meg minket igéjén keresztül. Legalább is nagyobb eséllyel, mint eddig. Ugyanígy szenvedjétek el, ha vasárnap délelőtt gyermekeiteknek operába, vagy színházba van meghívásuk, vagy délután gyermekistentisztelet idején születésnapi partira. Nem ott van a helyetek.

Mindezekkel együtt mondjuk ki: manapság jó az egyházaknak. Hogy a muszlim világ milyen sötét terveket sző ellenünk és meddig merészkedik el, mire lesz ereje, azt nem tudjuk. 2015 elején nem életünkkel kell fizetnünk kereszténységünkért, csupán időnkkel és kényelmünkkel, olykor-olykor azzal, hogy csudabogárnak és ünneprontónak néznek minket. Nézzenek. Krisztusért és az ő ügyéért megéri. Higgyétek el, ti magatok is jobban fogjátok magatokat érezni, hiszen ezzel az apostol szavait szó szerint magunkra érthetjük: "Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok."

A viszonylagos béke a pogány és a keresztény magyar valóság között szinte ideális, bár a sátánnak ma más eszközei vannak a keresztyénség kiirtására, amit azokat az előbbi példákból láthattuk. Mégis, mire készít fel bennünket Isten?

Az évet Jézus nevében indítottunk és az ő nevében akarunk járni, magunkra öltve, öltözve őt, ahogyan azt az újévi igében olvastuk. Ez a világ szemében bolondság. A krisztusi életforma, amely nem áll másból, mint az alázat, engedelmesség és önfeláldozó szeretet gyakorlása a hitetlen világ, a magyar nép nagy része számára gyengeséget jelent. Pedig Péter szerint pont ez a hit próbatétele. Tudom, nem beszélek könnyű útról, magam is sokszor megtorpanok, hogy valóban jó-e nekem, jó-e a családomnak, ennek a gyülekezetnek, ha ezt az utat választom minden helyzetben. Máskor meg csak erősebb az igazságérzetem, a méltóságom, az önbecsülésem. Aztán rájövök, hogy méltóságot és önbecsülést nem emberek előtt kell szereznem. Nem nekik kell tetszenem. Állhatatosságunk alapján ítél meg bennünket isten. 2015-ben legyünk kitartóak és ne féljünk a szenvedéstől, amit Jézusért kell elszenvednünk!
Ámen.