Az év utolsó vasárnapja
Szentendre, 2014. december 28.
/Gal 4,1-7/
EÉK 152, 1, 296, 171, 158, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Nagy élményem volt az elmúlt két napban. Elmesélem. Feleségem, Janka családjával töltöttük a az elmúlt két napot huszonnyolcad magunkkal. Tegnapelőtt este a szüleinél felállított karácsonyfa köré gyűltünk. Ez minden évben ugyanígy van. Valaki elkezd énekelni egy karácsonyi éneket és a többiek csatlakoznak, majd ez így megy közel fél órán keresztül, míg el nem énekeltük az összes kívülről ismert éneket. Ezt tegnap délelőtt az ajándékozásnál, majd délután a kereken ötven főre népesedett nagyobb családi karácsony délutánján is megismételtük, ahol 19 egy és kilenc év közötti unoka tanulgatta családi hagyományunkat. Az elmúlt két nap természetesen sok egyebet is csináltunk, de számtalan alkalommal volt valaki, aki jártában-keltében, önfeledt pillanatában dúdolgatott egy karácsonyi éneket, amihez a muzikális család egy másik tagja egy másik szólamon lépett be. Folyosón, nappaliban, kinti séta közben, utazásnál, délutáni csendespihenőben, főzés alatt. A karácsony öröme lépten-nyomon hallható volt.
Ilyennek képzelem el a zenei óvodánkat, ilyennek képzelem el hétköznapi családi életünket, ennek a gyülekezetnek közös hétvégéit, együttléteit, a ti családi közegeteket, Kálmán (a most megkeresztelt kisfiú) szigetmonostori otthonát. Szívből jövő önfeledt énekléssel, egymásra hangolódva, szabadon, mint akik a karácsonyi evangéliumi örömnek, a születésnek vagyunk örökösei.
A dúdolászásban, énekelgetésben felfedezem Pál apostol szavai mögött húzódó nagy igazságot. Mai igénk egyetlen témája hogyan lesz egy keresztény ember kiskorúból gyermek. Önfeledtből önfeledt? Esztelen önfeledtből transzcendensen önfeledt. Materiális önfeledtből lelki önfeledt. Megszokásból éneklőből önfeledt dúdolászó?
A gyermek fék nélküli, lehetetlent és határokat nem ismerő játszadozása, mozgása, határátlépései, szülői szigort, féltést, felkiáltó mondatokat igénylő magatartása mikor válik olyanná, amikor a gyermek már magától tudja, mit szabad és mit nem. Mikor jön el az az idő, amikor már nincsen szükség gyámra, gondoskodó, apáskodó, anyáskodó érzelmekre, nevelésre, az apostol szóhasználatával élve törvényre, mert megérett, felnőtt, rendet ismerő, mások szabadságát nem akadályozó, szerető és szeretetre méltó lett a gyermek. Kiskorúból nagykorú. Olyan, aki már tud mit kezdeni az örökséggel, aki szájbarágós dolgait elhagyta.
Az elmúlt két nap senki senkinek nem mondta, hogy énekeljen, dúdoljon és senki sem kérte a másikat, hogy csatlakozzon. (Magától jött.)
A galáciabeli gyülekezet nagy válaszút előtt áll. Pál a galaták válaszútjának kereszteződésébe áll és egyértelmű irányt mutat. A kérdés, ami sok mai gyülekezeti tagnak, egyházban lévő kegyességnek, lelkiségnek kérdése: visszatér-e az ószövetségi vallásosság útjához és a törvény által akar-e Istennek tetszeni, vagy túllépve az Ószövetségen, megérkezik az Újszövetségbe, ahol a jézusi belső szabadság, a vele történő személyes találkozás lesz-e irányt mutató?
Jézus azt mondja a jó szóra, elfogadásra, valódi szeretetre szomjazó szamáriai asszonynak, hogy én vagyok az élő víz, amire neked szükséged van, én vagyok, aki veled beszélek; én vagyok: nem törvényeskedve, de ismerve parázna életedet; nem jó messziről elkerülve téged, de várva, hogy életed végre közeledjen felém; nem bratyizva veled, de a tanítványok előtt is felvállalva téged; nem rábólintva a bűnös múltadra, de egy boldog, görcsök nélküli, bujkálástól mentes, rendezett életet kínálva neked - én vagyok!
Jó harminc évvel ezt megelőzően már az angyali énekkar is ezt hirdette betlehem mezején: megérkezett Isten emberszeretete. Most még csecsemőként fekszik a jászolban, de a dicsőség a magasságban Istennek és a földön megtapasztalható békesség egyszerre van benne a megszületett Megváltóban. Micsoda erő ez! Micsoda elsöprő győzelme Istennek az elrontott emberi világ bűnei, a gonosz felett!
Nem véletlen, hogy régi korok festményein, különösen a barokkban, az istálló tetejének gerenda ácsolatában kirajzolódik a kereszt. A kisded felett a hatalmas kereszt. Jövőképe. De ugyanilyen megrendítő, hogy egyes festők, ahogyan még a mi családi kihajthatós sokat emlegetett 3D-s papír betlehemesünkön is az újszülött Jézus nem jászolban és a szalma lágy ölén fekszik, hanem Mária előtt a földön - jelezve, hogy az emberré lételnél is mélyebbre fog süllyedni, hogy legyőzze a poklok poklát, ahogyan azt az Apostoli Hitvallásban valljuk is. És nem okozzon riadalmat a bepólyáló kezek látványa, amelyek 33 évvel később ugyanezekkel a mozdulatokkal, ugyanolyan gyolccsal göngyölték be Jézus testét Nagypénteken.
Karácsonykor az égbolt megnyílt és angyalkórus énekelt. Húsvét után mennybemenetelkor az égbolt szintén megnyílt és elhozta nekünk az örök élet reménységét. A kettő között eltelt idő alatt Jézus minden lényeges, üdvösséghez kapcsolódó tanítást, hozzáállást megváltoztatott. Ne térjünk hát vissza a régihez. A törvény nem igazít meg, csupán segít szembe nézni önmagunkkal. Jézus személye születésétől halálán és feltámadásán keresztül, Szentlelkének elküldésével teszi teljessé karácsony ünnepét. Karácsonykor a törvény a háttérbe húzódik és előre lép a kegyelem.
Az év utolsó vasárnapján valaki azt mondta, hogy istentiszteleteinken a legszentebb kevesek vannak jelen. Talán így is van. Épp ezért válik még nyomatékosabbá a ti feladatotok. Karácsony utáni pásztorként és napkeleti bölcsként vinnünk kell a hírt kiskorúakhoz és nagykorúakhoz: Emberré lett és itt él közöttünk! Dúdoljátok bele a szívekbe! Ámen.
Ámen.