Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Szentendre, 2014. szeptember 21.
/Rm 7, 4-6/
EÉK 47, 9, 296, 461, 374, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Helyettünk Jézus
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
A világ végeláthatatlan tengerén a mi gyülekezetünk, templomunkkal együtt - az ősi keresztény szimbólumot segítségül hívva – egy kicsiny hajócska, amelyben együtt utazunk. Sokan jól érezzük magunkat ebben a hajóban és egyre többen vagyunk. De a hajón kívül, amiből van még jó néhány, mégis tengernyi azoknak az embereknek a sokasága, akik csak kívülről szemlélnek minket. Esetleg tudják rólunk, hogy van gyülekezetünk, van feladatunk a gyülekezetben, vasárnaponként fix programunk az istentisztelet, barátaink egy része innen kerül ki, de nem igazán tudják milyen az élet a hajón belül. Az emberek általában nem sok jót feltételeznek a keresztény közösségekről. Általánosságban azt is megállapíthatjuk, hogy nem is vonzó számukra egy gyülekezet, belső életére pedig már egyáltalán nem kíváncsiak.
Túl konzervatív, túl ósdi, ami itt folyik, túl sokat beszélünk a bűnről, túl sok a szabály, a Tízparancsolat emlegetése, aztán ott van az az érthetetlen bűnbocsánat dolog, meg a kegyelem, de nem jó sem Isten perfekcionizmusára, sem a korlátok tömkelegére gondolni. Egy keresztény embernek szinte semmit sem lehet csinálnia, ami igazán jó, mert mindennapjai teli vannak tiltott gyümölcsökkel. Görcs az egész!
Olyan ez, mint amikor egy ember almáskertet épített. Messzi országból származó, kiváló csemegéket válogatott össze. Évek múltán a fák teremni kezdtek. Gyakran hívta szomszédját, jöjjön, kóstolja meg almáit, de az csak nem ment. Sokszori hívás után végre kibökte, hogy ő már szakított az almáskert szélén lévő fákról, de mind rossz ízű, savanyú, keserű alma volt. "Hát persze" - mondta a gazda, azok az almák ehetetlenek. Csak azért ültettem oda őket, hogy a tolvajokat elriasszam. Beljebb kitűnő ízű, édes, zamatos és egészséges almafajták vannak, aminél finomabbat még nem ettél!
A felületes szemlélődő, csak tolvajkodni akar a keresztyén körökben, belekap egy-egy igehirdetésbe, felcsapja a Bibliát valahol és gyorsan elolvas néhány igeverset, vagy a távirányítót nyomogatva elidőz egy vallásos műsor mellett két-három percet. Mindeközben semmi kedve elmerülni a hitéletben és beljebb menni Isten almáskertjében, hogy a kert igazi gyümölcseivel találkozzon és a kert közepén Jézussal. Az ilyen távol marad, mint a szomszéd, mert csak azt kóstolta meg, ami a kalandorok, komolytalan és felületesen gondolkodók része. Ezt is tiltják, azt sem szabad, hát minek menjek én oda, nincs ott semmi fogamra való!
Pál apostol legnagyobb levelében, a keddi Asztali beszélgetéseken is előkerülő rómaiakhoz írott levelében folyamatosan az almáskert belsejéről beszél. Az apostol kíváncsivá és éhessé tesz. Olvasva a levelet az az érzésünk támad, hogy nekünk is oda kellene mennünk. Oda, a kert legszebb részére, ahová mindenkinek ilyen-olyan úton, de el kellene jutni a kerítés tövétől: rögösön, vagy simán, egyenesen, vagy nagy kerülőkkel, de el kell jutnunk ahhoz, hogy Isten bűnös embereket megigazító kegyelmét meglássuk és megkóstoljuk a keresztyénség igazi ízét.
Ez a közeli tapasztalat a jézusi és egyszerre páli gondolatok szerint egyféleképpen lehetséges. Meg kell halnia a régi, bűnös ó emberünknek, hogy új születhessen. Az igehirdetés alapigéjében Pál azt taglalja, hogy ez nem a minket vádoló törvények nélkül lehetséges. Azt írja a megtért gyülekezetnek, hogy: "meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által". Mit jelent ez? Mindaddig, amíg a megtérésünk előtti életet éljük, vagyis nincs változás gondolkodásunkban és életvitelünkben ahhoz képest, amilyenek voltunk, a törvénybe ütközünk újra és újra, ráadásul valóban korlátokat, egy szűk teret, egy kényelmetlen zubbonyként éljük meg a törvényeket, mint Ne lopj!, Ne légy házasságtörő! Ne kívánd! Szenteld meg az ünnepnapot! Az a tengernyi ember az egyház hajóján kívül borzasztó negatívan tekint ezekre.
Luther Márton azt írja a római levél magyarázatában, hogy nem vagyunk a törvénytől mentesek, nem vagyunk törvény felettiek és nem tehetünk kedvünkre, mintha nem lenne törvény, de "a kegyelem kedvessé teszi testünket és eltávoznak belőle a bűnök, így a törvény többé nem ellenünk való, hanem egy mivelünk."
Igen, a test kívánsága csak addig akadály, amíg belsővé nem válik a törvény. A nagy kérdés, hogy hogyan lehetséges ez?
Hamvas Béla esszéíró, filozófus ezt írta: "Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet."
A bűnnek meghalva lehet élni. Ez kívülről nézve lehetetlen, belülről a legtöbb és a legnagyobb cél, amit az istenfélő ember kívánhat magának. Azonban ehhez szükségünk van Jézusra, aki meghalt bűneinkért, így helyettünk szenvedett, tehát amire mi magunktól képtelenek lettünk volna ő megtette.
Egyszer egy műszaki egyetemen a statisztika tanár azt mondta az első éves írásbeli vizsgázóknak, hogy az év végi ZH-ra mindenki behozhat egy A/4-es papírt és ami csak ráfér, bátran használhatja a vizsgán. A hallgatók hihetetlen izgatottak lettek, a vizsga napjára papírjuknak mindkét oldalát iszonyú apró betűkkel teliírták száz meg száz adatot, képletet, szabályokat vittek fel rá nagy-nagy leleménnyel. A vizsga első napján teli volt a nagyelőadó. Mindenki előtt ott volt a legális puska, kivéve egy hallgatót, aki üres papírral ment be a ZH-ra. Senki sem értette, hogy lehet valaki ilyen pancser. Aztán ez a hallgató maga mellé letette a földre a papírt, kis idő elteltével belépett az előadóba a legtehetségesebb ötöd éves hallgató, akiről köztudott volt, hogy eddig az egyetemen minden jegye ötös volt és ráállította az üres lapra. És ő jól emlékezett professzoruk szavaira: mindenki behozhat egy A/4-es papírt és ami csak ráfér, bátran használhatja a vizsgán. (egy ötöd éves ráfért)
Jézus is odaáll mellénk és helyettünk felel azért, ami nekünk lenne a dolgunk. Jézus az, aki a törvényt betűről betűre betöltötte. Erre mi képtelenek vagyunk. Akkor is követünk el bűnt, ha nem akarjuk. Ő azonban ott áll a mellettünk a kitett papíron és segít.
A zsidó gondolkodással szembe kellett néznie Jézusnak, majd Pál is akadályként próbál elhengeríteni. Az ószövetségi törvényt felváltotta az újszövetségi törvény. Az előbbi a kőszívek törvénye, az utóbbi a hússzíveké. Az előbbit lehetetlen teljesíteni és taszító, az utóbbival - ismét Luthert idézve - egy mivelünk. Bennem van hajlam a törvény betartására, ami már nem külső kényszer. Jézus Lelke él és nem a törvény szava kel életre. Ebben segítsen bennünket Krisztus!
Ámen.