Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap (Veni Sancte) – tanévnyitó istentisztelet
Szentendre, 2014. augusztus 31.
/1Jn 2,1-2/
EÉK 57, 10, 296, 241, 328, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Nyitás
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
A nyári szünet utolsó napján nyitjuk meg a gyülekezeti munkaévet és egyben a tanévet. Ennek az istentiszteletnek a neve Veni Sancte, Jöjj Szentlélek, amit együtt kívánunk, ahogyan azt a főénekben is énekeltük: "Legdrágább ajándékodért / Könyörgök Istenem, / Vigasztaló Szentlelkedért, / Ó add meg énnekem." EÉK 241,1
Egy gyülekezet nem akarja a Szentlélek Úristen nélkül kezdeni sem a csoportok alkalmait, sem a hitoktatást, sem a gyermekek között végzett szolgálatot óvodánkban, az önkormányzati iskolák falai között, református és ferences gimnáziumban, mert hisszük, és már olyan sokszor megtapasztalta ez a gyülekezet, hogy Isten elmaradhatatlan szereplő akár csak egy tanév kezdetén. Szükségünk van rá, vele fejeztük be a tanévet, vele indulunk iskolába, óvodába, vele kezdjük meg minden heti, vagy havi közösségünk találkozását.
János levelének mai kezdő mondata jól illik a tanév kezdéséhez. "Gyermekeim...". Ha az eredeti görög szöveget megnézzük, ott az áll, hogy gyermekecskéim, kicsinyeim. János apostol szívélyesen, de még inkább atyai szeretettel szólítja az olvasót. Igen, ott azokat, akik abban a korban ki voltak téve az elitista kereszténység, a gnoszticizmus veszélyének. Zavart kelthetett a friss kereszténységhez csatlakozó férfiakban és asszonyokban, hogy volt olyan tévtanítás, ami Isten mély megismerését a bűntelenség zálogának tekintette. Ha megkaptad az isteni ajándékot, a hitet és ismeretet, akkor többé nem esel bűnbe – hirdették a gnosztikusok. Ezzel szemben János féltőn, óvón szólítja meg a keresztény közösséget: ne gondoljátok, hogy ha ti gyakoroljátok a kereszténységet, Krisztust követitek, akkor többé nem vétkeztek. Bűneitek lesznek akkor is, ha naponként veszitek az úrvacsorát, olvassátok a szent írók írásait, gyermekeiteket megkeresztelitek és hitben nevelitek és szüntelenül imádkoztok.
Isten ezt tudja, látja, hogy Ádámék bűnbeesése óta el-eltávolodunk tőle, de van Pártfogónk. Már nem Ábrahám, Mózes, Sámuel, Ámósz, vagy Jeremiás jár közben értünk; már nem Jób könyvének vagy Zakariás próféta angyalai, Isten mennyei udvartartása véd bennünket, földön élő hívőket a sátán vádló szavaival szemben, hanem Jézus. Ő a mi szószólónk, a segítség ott fenn a mennyben, hiszen ő lett áldozat értünk, aki kiengesztelte az Atyát bűneink miatt, aki haragudott.
János apostol szükségesnek tartja, hogy erre emlékeztessen bennünket. Bűneink, és most ki-ki gondoljon a saját bűneire elfeledett és a lelkiismeretet gyötrőkre egyaránt - én is ezt teszem -, ezek vannak, és mégis, mindezek ellenére Jézus annyira szeret bennünket, hogy örökké kérleli az Atyát minden egyes elkövetett bűnünk után, hogy kérlek, ezt bocsásd meg neki. El tudjuk képzelni, mi megy ott fenn a mennyben? Milyen könyörgő hadjárat, állandó esedezés Jézus részéről, mi pedig milyen könnyedén követjük el a következő bűnt.
János nem tartja természet esnek a bűnt, hiszen az összeegyeztethetetlen Istennel és az egymással való közösséggel. Tudja, hogy attól, hogy valaki keresztény nem hófehér és tökéletes. De azt sem akarja, mint ahogyan Isten sem akarja, hogy kilátástalan legyen a helyzetünk bűneink miatt, ezért a bűnbocsánat vigasztaló szava maga Jézus, aki emberi ésszel felfoghatatlan munkát végez értünk az Atya jobbján. Ennyire fontosnak tartja bűneink bocsánatát, az örök életbe jutás lehetőségét, megmentésünket.
Tanévnyitó istentiszteletünkön a helytállásra készít fel bennünket Isten igéje. Rettenetes baj van Észak-Irakban, ahol a szélsőséges iszlám csoportok irtják a keresztényeket. Keresztény európai lakosként el sem tudjuk képzelni, mit jelent menekülni családommal csak azért, mert Jézus Krisztusban hiszek.
Ez mindenképp befelé kell, hogy fordítson minket, egymásra figyelve. Az iskolákba járó tanulók szüleinek többsége a hit-és erkölcstan óra helyett a sima erkölcstant választják. Több a hitetlen szülő, mint a hívő. Egy-egy szülői értekezleten, iskolai, vagy épp óvodai helyzetben sokszor kiviláglik, ki él Istennel és ki nem, ki jár gyülekezetbe, kinek a baráti köre kerül ki onnan.
Mégse gondoljuk magunkat többnek, vagy jobbnak, ahogyan a gnosztikusok tették. Isten Jánoson keresztül arról akar bennünket lebeszélni, hogy fölényeskedve, a hitetlen szülőket és gyerekeket elítélve gondolkozzon ez a gyülekezet. János levele egy nyitott és befogadó keresztény közösség arculatát vetíti elénk. Mi is efelé törekszünk. Olyan megnyugtató, amikor egy-egy családi tragédia, abból szerteágazó konfliktusok, személyes válságok, nyilvánvaló bűnök után a gyülekezet nem pálcát tör és kiközösít, hanem imádkozik: Uram, ha most én lennék az ő helyében, és olyan múltam és történetem lenne, mint az övé, én is elbuknék. Légy pártfogója. Segítsd őt! Állj mellé és esedezz érte, hogy megtapasztalja Krisztus érte is lehajló szeretetét!
Igen, lehet, hogy nem könnyű azzal egy kiscsoportban, egy úrvacsorai közösségben lenni, aki olyat mondott, vagy tett, amit Isten igéje is elítél, de melyikünk nem vétkezne? Szelídnek és megértőnek maradni egy szülői értekezleten viták tüzében nem könnyű. Óvodás szülők előtt képviselni, hogy vasárnap délutáni szülinapi zsúrra nem tudunk menni, mert gyermekistentisztelet van, nem népszerű és a legkevésbé sem megértett. Osztálytársak előtt felvállalni, hogy vasárnap nem megyek kirándulni, a fociedzővel megértetni és hátrányt szenvedni azért, hogy vasárnapi edzésre nem tudunk menni, mert a vasárnap megszentelését gyermekként tanuljunk meg, apa-fiú konfliktus forrása. Imádsággal kezdeni az iskolai ebédlőben az ebédet sokaknak fura. Hatodikban, hetedikben nem alkoholizálni, a füves cigire nemet mondani, gimibe fiúknak, lányoknak tisztának maradni régimódi, konzervatív, unalmas és bigott. Mégsem különülhetünk el a világtól magunkat másnak tartva a többi bűnös szülőtől és osztálytárstól.
Az értetlen szülői és iskolatársi arcok mögött lévő embereket megszólni, vagy ferde szemmel nézni rájuk nem krisztusi. Attól, hogy ők nem értenek egyet velünk, más az értékrendjük, nincs értékrendjük, ugyanúgy Isten gyermekei a keresztég által. Testvéreink. Az a gyülekezet és az a hívő család, aki nem érezteti a másikkal, hogy ők bezzeg ezt, vagy azt nem teszik, közelebb kerülhetnek a hitetlen és szakadék felé rohanó világhoz. A párbeszéd a hitetlen világgal ott kezdődik, hogy a keresztény gőgnek jele sincs, hanem marad az a bizonyos féltőn szerető elfogadás. Legyünk nyitottak!
Ámen.