Nagycsütörtök
Szentendre, 2014. április 17.
/Jel 19,9-10/
EÉK 304, 3, 303, 310, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Menyegzői vacsora
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Aki valamennyire ismeri gyülekezetünk életét és az elmúlt években eljött velünk gyülekezeti kirándulásra, tapasztalhatta, hogy a terített asztalnak helye van. Helye van az erdő közepén egy nagy bográcsétel mellett, helye van egy gyönyörű pilisi tisztáson, és helye van a Skanzen táborunk pajtájában. A fehér terítő, a műanyag pohár helyett az üvegpohár, a tisztességes evőeszközök, az eldobható edények helyett az elmoshatóak mind méltóságot kölcsönöznek annak az órának, amelyet testvér a testvérrel tölt egy finom ebéd mellett.
Végre néhány lelkes és szolgálatra kész testvérnek köszönhetően márciustól minden vasárnap szeretetvendégséget tarthatunk, és nem rohanunk haza, mert megéljük, hogy az asztal összeköt, az asztal közösséget teremt, egy asztalnál ülve, egy asztalt körül állva másképp tekintünk egymásra.
A családi kör alkalmait is kis vacsorával zárjuk, a Fészekrakókét pedig nagy vacsorával fejezzük be. Ahogyan az idei hittanverseny mottója is jelezte: "Együtt lenni, együtt enni jó!"
Nagy megtiszteltetés, ha valaki lelkészi családlátogatás alkalmával asztala mellé invitál, minden alkalommal megilletődöm. Bárcsak viszonozni tudná a lelkészcsalád ezt a sok kedvességet!
De mi magunk is örülünk, ha vendéget hívhatunk és van egy szabad esténk barátainkkal, testvéreinkkel, szeretteinkkel, gyülekezetünk tagjaival, mert hát jó fogadni és jó elmenni vendégségbe. A hétköznap megtörik, hirtelen más lesz a falat, más lesz az a korty, az idő is elég, a beszélgetés pedig ráérősen hömpölyög, mint egy nagy folyó.
Ennek az asztalközösségnek bibliai eredete is van. Az ősatyák nagy történeteiben lépten-nyomon kecskét vágnak, bárányt készítenek, lencsefőzeléket főznek, kenyérlángost eszegetnek. Jézus is szeret leülni a legkülönfélébb emberekkel hol halat, hol pászkát enni Jeruzsálemtől Emmausig, hol pedig egészen nagy vacsorát, menyegzői falatokat vesz magához a legfinomabb borral, amit épp neki köszönhet a násznép. Egyszer ötezer emberrel együtt, máskor mindössze tizenkettővel.
Nagycsütörtöki igénk a Jelenések könyvében szintén vacsoráról ír, de már egy ítélet utáni, eszkatológikus távlatokban észlelhető vacsoráról, amit meglepő módon már Ézsaiásnál Kr.e. hétszáz évvel is olvasunk: „Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi a népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az Úr! (Ézs 25,6-8)
Menyegzői vacsoráról olvasunk. Ha valaki nem veszíti el a hangsúlyokat és nem gabalyodik bele saját esküvőjének, a vacsorának és a mulatságnak a szervezésébe, a meghívók készítésétől a hajnali táncig és azzal áll Isten oltára elé, aki a Teremtő szerint is az élete párja, akkor esküvőjén/menyegzőjén azzal az emberrel köt aznap szövetséget, akivel a legmélyebb kapcsolatot szeretné kialakítani és megélni. Sem édesapánk, sem édesanyánk nem annyira fontos, mint házastársunk. "Elhagyja apját és anyját és lesznek ketten egy testté." ha a menyegzőn a Bárány Jézus a vőlegény, a keresztény hívő emberek, az egyház a menyasszony, akkor és ezt a hasonlatot találta Isten arra, hogy kifejezze Isten-ember kapcsolatot, akkor a nagy vacsora, amelyre te is hivatalos vagy Isten legfőbb vágya. Vágya, hogy ez majdan beteljesüljön. Talán a házasság is ennek egy előképe: szeretem őt, mert csak.
De Istennek nem csak egy jövőbeli vágya ez a vacsora, hanem már Jézus is ezeket a szavakat használta nagycsütörtök estéjén: "Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát." (Lk 22,15)
Isten vágyakozik utánunk az úrvacsorában, vágyakozik utánunk egy gyönyörű véget nem érő asztalközösségben, mint vőlegény menyasszonya után. Te mennyire vágyakozol utána? Készülsz-e annyit az úrvacsoravételre, mint barátaid esti vacsorájára? Hány órát el tudunk tölteni főzéssel, sütéssel, a nappali, vagy ebédlő tisztességes rendberakásával. És amikor az úr asztalának vagyunk vendégei? Amikor az Úr asztalához járulunk?
Azt látjuk az evangéliumokban, hogy az úrvacsora, Jézus az utolsó étkezése tanítványaival mintegy csúcspontja az étkezéseknek, mint ami az együttlétek legkifinomultabb, legminőségibb formája. Gondoljunk csak bele: Jézus annyi más helyzetet, körülményt, alkalmat választhatott volna arra, hogy az egyházra bízza, az őt követők szívére helyezze az ő világ végezetéig jelenlétét, de ő ezt a hétköznapi cselekményt választotta, ami persze ünnepi és meghitt.
Úrvacsorai liturgiánkban helyet kap a kapernaumi százados mondata, amikor beteg szolgája gyógyulásáért jár közben Jézusnál, de nem érzi, hogy ő méltó lenne arra, hogy Jézus maga menjen el hozzá és tegyen csodát, így csak ennyit tud mondani: "Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, de csak egy szóval mondd és meggyógyul az én szolgám."
Ezért a hitéért Jézus megkönyörül rajtuk.
Valószínű, ha Isten majdan megláttatja velünk életünket, meg fogunk rémülni annak láttán, hogy megtért, újjászületett, megkonfirmált emberként mennyi gonoszságot és bűnt követtünk el. Akkor fogjuk megérteni igazán, mit jelent az ő szeretete. Ő még így is vágyott ránk. Ilyen romlottan.
A Jelenések könyvéből az is kiderül, hogy a menyasszonynak az is megadatott, hogy fehér gyolcsba öltözzön, amely a szentek igaz cselekedeteit jelenti (Jk 2,18.20.). Ez nyilvános lesz mindenki előtt, a hívő emberek jutalma az asztalnál elfoglalt hely, a közösség a Szentháromsággal, a nagy vendégség a mennyek országában. "Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára."
De míg mindez megtörténne, mossuk meg egymás lábát, alázkodjunk meg Isten és ember előtt, legyünk szolgává és éljünk az úrvacsora szentségével. Intim közösséget szeretnél Istennel? Vedd hittel a pászkát/ostyát és a bort, mint az ő testét és vérét és megkapod.
Ámen.