Böjt 5. vasárnapja
Szentendre, 2014. április 6.
/Jn 11,45-57/
EÉK 199, 4, 379, 305, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Kajafáskodunk-e?
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Húsvét illata bujkál a levegőben. Még két hét és a feltámadást ünnepeljük hajnalban és délelőtt a templomban, fehér asztalnál és családi körben otthonainkban. Húsvétig azonban meg kell tennünk egy utat. Nehéz út szokott lenni, amiben egyszerre van ott a Jézust fenyegető reálpolitikai döntések sora Kajafás főpap, Heródes király és Pilátus, a római helytartó zsonglőrködése miatt, másik oldalról a virágvasárnapi bevonulás Jézust dicsőítő Hozsannája, harmadsorban pedig a nagycsütörtöki csodálatos lábmosás jelenete az utolsó együtt töltött vacsora titokzatosan fölemelő estéjén.
A gyülekezet vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre lépked ezeken a kockaköveken, míg el nem jut a halálon át a hajnali feltámadásig. Egy kockát sem érdemes kihagyni.
Egy olyan evangéliumi szakasz van előttünk, ahol Jézus fordulóponthoz érkezett. Eddig nyíltan százak és ezrek előtt beszélhetett Isten országának földi megvalósulásáról és mennyei váradalmairól, most azonban a puszta peremére kényszerül. A nagypolitika játékosai egyhangúan eldöntötték: Jézust meg kell ölni. Látnunk kell, hogy nem azért alakulnak így az események, mert Jézus nem szimpatikus nekik, nem személyes konfliktustól lihegve értenek egyet Jézus kiiktatásában. Ezek a római és zsidó vezető politikusok saját maguk hatalmát féltik. Kajafás azt vizionálja, hogy Jézus tanítása, gondolkodása, tettei olyan nem kívánatos társadalmi visszhangra találnak, amelyekre válaszul a római államhatalom retorziói a regnáló vezetők hatalmi pozícióit megdöntik és merőben átalakulhat a hatalmi kör.
Mindenki saját kis, vagy nagy helyét roppant módon féltve tör pálcát Jézus, az addigi rendet megbontó, új tanításokkal előálló és tömegeket megnyerő Messiás felett. "Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne..." (48.v.) olvassuk a főpapok és farizeusok szájából.
Kajafás zsidó főpapként Jézussal szemben nem sok jóra számíthat, ami befolyását illeti, hiszen egyedülisége, főpapsága Jézus mellett kisinasi szintre süllyedne, amit ő elképzelhetetlennek tart. A zsidók templomukat, vallásukat féltik, ugyanis a zsidó vallást és annak helyét mozdítaná ki, ha a keresztények száma megnövekedne. Mind hitetlen, mind álvallásos képmutató gazember. Saját pecsenyéjüket sütögető nagytanácsi tagok – pusztán féltésből vagy féltékenységből elrendelik Jézus halálát, ezzel a templomi őrséget (ami egy igen komoly katonai szervezet) ráküldik Jézusra.
Ízig-vérig e világ gondolkodására jellemző döntést hoznak. Nem is érdekli őket, hogy Jézus kicsoda, nem járnak utána tetteinek, nem kíváncsiak a karácsonyi történetre, az angyalok sorozatos megjelenésére, Jézus isteni bölcsességére, bűntelenségére, gyógyításaira, nem a testté lett Ige jut eszükbe, ha hallják a názáreti Jézus nevét, hanem egy rendbontó, mindent felforgató rebellis, egy reformátor, a rivális. Nem látják meg a csodák mögött az isteni erőt, a szavak ízében a mennyei hangot, a történelem folyásában a történelem felettit, a tömegek hitében az igazságot, Jézusban Isten Fiát. Csak úgy, mint Jézus születése után nagy Heródes, aki a Betlehem és környéki gyermekeket gyilkoltatta le beteges féltékenységből.
Kajafásék nagyon ügyesen, előre látva, kitűnő politikusként hozzák meg szenvtelen határozatukat. Hatalmi pozíciójukat még negyven évre biztosították a zsidók, aztán a rómaiak Kr.u. 70-ben a nagytanács minden hatalmát elvették, a jeruzsálemi templomot lerombolták úgy, hogy ma már csak a Siratófal van meg a helyén.
De még mielőtt Kajafás és társai kivételesen gonosz és lelki vakságban szenvedő történelmi személyekként tűnnek fel előttünk, nézzünk magunkba. Akár kívülállóként tekintsünk magunkra. Ők annak idején nem láttak túl reálpolitikájukon, rém okosak voltak, mondhatni agyafúrtak, bámulatos terveket szőttek és meg is valósították, de mintha ez a módszer és látás tőlünk sem lenne olyan távol.
Pozícionáljuk magunkat a családban, a munkahelyen, barátok közt, van egy elgondolásunk a magunk helyét illetően, s mindennek a kiépítése, aztán megtartása közben nem épp úgy viselkedünk, mint Kajafás? Eszközöket vetünk be saját eszünkkel kigondolt céljaink eléréséhez, nevetséges hatalmunk stabilizálásához.
Pszichológiait: befolyást akarunk gyakorolni még családtagjainkra is, akár érzelmileg zsaroljuk őket (például gyermekeink nevelésében, idős szüleink irányításában); bevetünk pénzt: megoldunk és elsimítunk ezt-azt egy-két tízezressel, jutalék megy egy megnyert munkáért; az évek során felhalmozott kapcsolati tőkét keményen használjuk, próbálunk kikecmeregni csapdákból, feljebb jutni a ranglétrán, pöffeszkedünk saját trónunkon logikánk szerint, kényelmünk biztosítására, jólétünk fokozására, megítélünk másokat sajátos normarendszerünk szerint anélkül, hogy egy szemernyit is gondolnánk Isten logikájára, Isten rólunk elképzelt képére, felőlünk tervezett jövőképére.
Elmondjuk mi a Miatyánkban ágyunkban vagy ágyunk mellett, és büszkén megtanítjuk gyermekeinknek és unokáinknak, hogy "legyen meg a te akaratod", még a mennyre is hivatkozunk: "ahogyan a mennyben, úgy itt a földön is" csakúgy, mint ahogyan Kajafás szépen megtartotta a zsidó vallás előírásait és jó zsidó volt, de amikor éles a helyzet és nyakig benne vagyunk egy hétköznap délelőtt dolgaink intézésében, jól bevált rutinunk gépezete indul be és irányít bennünket.
Ki kormányozza az életed? Kajafásét hatalomvágya, büszkesége, félelmei kormányozták. Egyik lelkész barátom idézte, hogy Kajafás okossága katasztrofális okosság volt. Egy megálmodott jövőkép és ahhoz egy görcsösen ragaszkodó ember elítélte és kivégeztette a világ legértékesebb életét: Jézus Krisztusét. Ezt persze Isten előre tudta. Nem lépett közbe a mérhetetlen emberi gonoszság ellenére sem. Aki bátorkodik, Nagypéntek előtt nézze meg Mel Gibson Passió című filmjét. Ez hitelesen kidomborodik a jelenetekből.
Sokszor kajafáskodunk. Kompromisszumot kötünk lelkiismeretünk, Isten világos és egyértelmű igéje ellenében, még akár úgy is, hogy az Útmutatóban aznapra írt ige pont az ellentétét tanácsolja annak, amit mi végül megteszünk. Kajafásoskodunk és nem vesszük észre, Isten csodálatosnak elkészítette holnapunkat, és egy kis öröm vagy előny érdekében belerondítunk. Lehet, hogy e világ értékrendje szerint jól döntünk, ám Isten elképzelése nem e világ szűk horizontján valósul meg.
De Isten a mi elfuserált dolgainkat is fel tudja használni arra, hogy a helyes irányba tereljen bennünket. Kajafás főpap anomáliáit az üdvtörténet szekere elé fogta be, az isteni prófécia általa teljesedett be anélkül, hogy Isten fogott volna magának egy statisztát, aki Jézus halálában közreműködik. Mert Isten nem így irányítja életünket. De minden elrontott, minden elügyetlenkedett, minden gonoszul véghezvitt történetedet kezébe tudja venni, sérüléseiddel, Isten nélküli kiszolgáltatottságodban és abból próbál téged újra hívni, újra feltámasztani.
Jézus Jeruzsálembe vonulása előtt ezt mondta tanítványainak: "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért." (Mt 20,28)
Ezt érted is megtette. Ezért nem mond le rólad, ahogy minden bizonnyal Kajafásról sem mondott le. Az ő élete nem változott meg, keresztre feszítette volna Jézust még évekkel később is, de a te életed változhat. Kezdő énekünk sorai voltak: "Megváltónk kiontott drága szent vére / Mossa bűnös szívünk hófehérre." (EÉK 199,5) A Kajafásék által ácsolt kereszt a te megmenekülésedet jelenti. Ne vedd le a szemed róla.
Ámen.