Vízkereszt ünnepe ünnepe utáni 3. vasárnap
Szentendre, 2014. január 26.
/1Jn 2,3-6/
EÉK 45, 2, 440, 448, 293

Horváth-Hegyi Olivér
Istenismeret

Keresztény Gyülekezet Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Tegnap este az ökumenikus imahét utolsó előtti istentiszteletére indultam a baptista imaházba. Már kabátban álltam az ajtóban és az ilyenkor szokásos ölelést és puszit kértem Villőtől. Olyan könnyen nem kaptam meg, mert a nappalinkban izgatottan egyik rajzát kereste. Megtaláltam, Édesapa! Ezt a rajzot adom neked, hogy vigyázzon rád az úton. – hozta lelkesen az útravalót. A rajzon egy szivárvány látható esőfelhőkkel és egy napocskával. Villő jele az óvodában a szivárvány, szereti a szivárványcsúszdát, a sapkája is szivárvány színű, tudja, hogy az esőcseppeken át világít a nap és ettől lesz olyan szép színes az az ív az égen és azt is tudja, hogy Isten a szivárványt rajzolta meg az égre Noé idejében az özönvíz után, hogy szeretetének jelét adja az embereknek. Három és fél évesen egy ilyen rajznak misztikus ereje van, ami elkíséri az édesapát és vigyáz rá.
Bár feleségem, Janka megjegyezte, hogy tudod Villő, Édesapára Isten vigyáz, ő kíséri az úton, Isten hatalmának és szeretetének ismerete Villőben mégis csak helyén van. A szivárvány számára ígéret: semmi rossz nem fog veled történni. Ezt kívánta nekem Villő nyolcász méteres utamra.

Isten megismerése rendkívül fontos, hogy kisgyermekkorban elkezdődjön. Ezért tartunk vasárnapi iskolát az istentisztelet alatt, ezért alapítottunk óvodát, ezért hívogatjuk családjainkat gyermekistentiszteletre, ezért kap hangsúlyt gyülekezeti életünkben a gyermekmisszió, ezért bátorítom a nyugdíjas kör tagjait, hogy unokáik előtt beszéljenek a Mennyei Atyáról., az ő Fiáról.

Péter levelében minket felnőtteket szólít meg. Kérdőjelet tesz oda, ahol azt állítják, hogy Isten a tudás, az ismeret megszerzése útján megismerhető. Az apostoli korban igen nagy veszélyet jelentett gnoszticizmus. Egyesek ugyanis azt hirdették, hogy Isten ismeretére eljutni kiváltság, egy belső megvilágosodás ajándéka, misztikus látás. János azonban Isten ismeretét négy elemhez köti: hit, engedelmesség, szeretet és a tanítás megbonthatatlan egységéhez.

Tanév elejétől gyülekezetünkből ketten is: Flóra és Brigi katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon, Janka pedig hittanár szakon tanul. Tegnap is több tárgyból vizsgáztak, család mellett nem is olyan könnyű ez, írják a beadandó dolgozatokat. Ők most közelről is látják, hogy a teológia, mint tudomány Istenről beszél, de attól még senki sem fogja megismerni Istent, hogy napokig tud beszélni róla, jegyzeteket és könyveket sajátít el.

Isten helyes látásában segít a Bibliaóra, az igei alkalmak, egy jól megírt teológiai mű, nagy beszélgetések, nyári csendeshét, a hittudományi egyetem, ám jánosi értelemeben ez még csak egy fehér papírra rajzolt szivárvány. „Aki azt mondja, hogy ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug.” (4.v) Attól, hogy tudom: Isten létezik, vigyáz rám és családomra, a Szentírásból ismerek jó néhány történetet, kívülről éneklem az énekeskönyvi éneket még nem lettem követő.

Nehezen engedjük magunkat oda egy orvostanhallgató kezei közé, aki egyetemi jegyzetekből ismeri betegségünket és akkor lát először élő beteget. Bosszankodunk, amikor az oktatási kérdéseket a minisztériumban íróasztal mellett döntik el, aminek köze sincs az élethez. A kereszténység sem könyvszagú. Isten ismerete életvitel. Arról ismerik meg a keresztényeket, hogy szeretik egymást.

Az antik világban az agapé szó a filosz és az erosz mellett a szeretete jelentett, de ez a szó egy szürke, jelentésében kicsit bizonytalan, ingadozó, sehová sem tehető és mellőzütt szó volt. A görög gondolkodókat inkább az erosz foglalkoztatta, mellette minden más szeretetkapcslatra utaló fogalom eltörpült. Az agapé eredetileg lehajló szeretetet, a másikat megbcsecsülő szeretetét, valamit vagy valakit többre tartok a másiknál viszonyt jelölt. Az Újszövetség azonban egészen megváltoztatta ennek a szónak a helyét és a jézusi tanítás legnagyobb szavává avanzsálódott. Elsődlegesen nem egy érzésről beszélt Jézus a nagy parancsolatban: "Szeresd az Urat a te Istenedet ... és embertársadat, mert ő olyan, mint te.", hanem tettről. Az agapé, ahogyan nekünk is szeretnünk kell cselekvő, vitalitástól duzzad, Jánosnál pedig a másokért élést fejezi ki, ezzel együtt érzelmekben gazdag.

"Aki megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk." (5.v) - írja. Minden istentiszteleten elhangzik, hogy "Boldogok, akik hallgatják és megtartják isten igéjét." Minden más esetben boldogtalanságról beszélünk. Az is boldogtalan, aki hallgatja, de nem tartja meg, egyik fülin be, a másikon kimegy és az is boldogtalan, aki nem hallgatja, és így meg sem trathatja azt. Nem váletlen, hogy istentiszteleteink a teremtés rendjéhez igazodva ciklikus, hetenként legalább egyszer mindenkinek szüksége van Isten szavára, a neki szentelt figyelemre, ami a boldogság erőforrása.

Végül János apostol gondolatát a maximummal tetőzi: "Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt." (6.v)

Hát ez kemény dió. Úgy élni, mint Jézus. Pedig a legmagasabb rendű szeretet nélkül csak piszmogunk ebben az életben. Az eroszzal és a filosszal elvagyunk, mindkettő magában hordozza az önzést és önmagunk szeretetét. Az agapé az, amitől úgy élhetünk, ahogyan Jézus élt. Ennek a szeretetnek a rugója mozdít bennünket a legtovább. Amikor nem az én szempontjaim érvényesülnek, hanem a másiké, amikor nem én lépek egyet előre, hanem a másik, amikor nem az én akaratom és ötletem valósul meg, hanem a másiké. Az a krisztusi szeretet, ami a másikért van.

Tegnapi ökumenikus igehirdetésben is elhangzott, hogy amikor pénteken jöttem hazafelé a református gimnáziumban tartott alkalomról, épp a dolgukat végző fiatalokat pillantottam meg a templomunk bejáratánál. Dühös voltam és már tehetetlen, betlehemesünk meggyalázása óta talán még érzkenyebb vagyok arra, ami templmunk falánál történik. Belső indulatom inkább határozottságban mutatkozott és a hangerőmben. Odamentem és emberséget kértem tőlük, elmondtam, hogy kik járnak ide sok kisgyermek játszótere az a sarok, méltatlan amit tettek. Aztán közben végig az játszódott le bennem, hogy vajon Jézus mit kezdene egy ilyen helyzettel. Istentiszteletről jövök, este a következő készülök és a kettő között vajon mi van bennem. Jézus hívogatta volna őket. Bűnösök barátja, nem az egészséges lelkűekkel foglalakozott, hanem az ilyen fajta fiatalokkal, mint azok ott tizen.

Aztán a prédikációm végén meghívtam őket istentiszteketre. Este 10 óra elmúlt, amikor jött a következő éles helyzet. Egy fiatal 18-20 év körüli ember állt a nappalink ablakában. A mocorgásra elhúztam a függönyt és felnéztem rá. Kinyitottam az ablakot és megkértem, hogy szálljon le. Ment a beszélgetés, oda-vissza mondatok, amit kint az udvaron is folytattunk és ugyanúgy előjött bennem a kérdés, hogy vajon ő mit tenne? Nem volt könnyű, de aztán csak-csak őket is meghívtam magunkhoz.
Olyanná lenni, mint Jézus, úgy szeretni, ahogy ő, olyan cselekvő szeretetet tanusítani napi 24 órában csak úgy lehet, ha megtartjuk az ő igéjét és benne élünk, mozgunk, beszélünk és teszünk. Ehhez nekem eddigi életem során mindig egy Bibliára, az imádságra és egy gyülekezetre volt szükségem. Szerintem neked is.
Ámen.