Vízkereszt ünnepe ünnepe utáni 1. vasárnap
Szentendre, 2014. január 12.
/Róm 1,18-25/
EÉK 371, 2, 361, 357, 293

Horváth-Hegyi Olivér
Soli Deo Gloria!

Keresztyén Gyülekezet Egyre Jobban Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A minap Google Map-pel égi magasságokból egyre közelebb kerültem Szentendréhez. A Kis-Duna ág mentén elterülő város templomai jellegzetes alakjuk miatt jól kivehetők voltak már néhány tíz méter magasból is, jó volt az ökumenikus imahét előtt egy bő héttel tudatosítani: a város lelki életének bástyáit hamarosan végiglátogathatjuk, csak úgy, mint amikor a Dumtsa korzó elején felállított réz térkép mellett mutogatjuk egymásnak a belváros legnagyobb épületeit, Isten házait. De Google Map-es kirándulásom célpontja mégis csak a Bükkös part 2. szám volt. A mi kis templomunk. Szentendrén a legkisebb. Nekünk evangélikusoknak talán az egyik legkedvesebb. Madártávlatból mégis kicsit szürkén, kicsit egyszerűen, barátságtalanul, amolyan jellegtelenséggel tárul elém látványunk. Ezt tapasztalva nem sokaknak lenne kedve ide tévedni.
Aki viszont elég közel jön gyülekezetünkhöz, bátran átlépi a 21. századi individualista ember küszöbét, aki bele lát testvére szívébe, gondolataiba, mert érdeklődő, megismeri lelki testvére életkörülményeit, istentisztelet után kérdez, vagy visszakérdez, a másikról nem mendemondák alapján mond véleményt, hanem veszi a fáradtságot és érdeklődik, aki meghívja ottonába egy teára azt, akivel csak hetente, kéthetente találkozik itt az istentiszteleten az belülről ismeri és átéli a gyülekezet életét.

Aki azonban nem ismeri saját gyülekezetének tagjait, vagy épp a lelkészcsalád bonyolult életét az vajmi keveset tudhat akár a templomi, akár az óvodai, vagy testvér-baráti életünkről, ennek a közösségek az igazán nagy kérdéseiről, nehézségeiről, áldásairól. Vajon mint gyülekezetet hogyan lát bennünket Isten onnan fentről? Amikor "ránk közelít" milyenek vagyunk? Szürkének, egyhangúnak, barátságtlannak, jellegtelennek lát? Vajon Jézus, vagy Pál apostol ajánlana-e benünket egy ateistából lett hívőnek, egy ezotériából szabadult asszonynak, egy környékre költöző, gyülekezetet kereső családnak?

Pál a római gyülekezetet nem madártávlatból szemlélte. Jól ismerte helyzetüket: azt, hogy Claudius császár kitiltotta mind a 40 ezer zsidót Rómából, akiknek - mint a történelemben oly szokszor - költözniük kellett, majd Néró császár - valamit helyesen is cselekedve – visszavonta elődje rendeletét és a római zsidóság visszamehetett. Pál apostol idejében ez a mozgás határozta meg a római gyülekezet életét, így a pogányokból lett keresztények mellé érkező zsidóból lett keresztyéneknek sok teológiai és praktikus kérdésre kitérve, bűnöket néven nevezve levelet ír, amelynek ma csupán az elejével találkozunk.

Luther művei wittenbergi kiadásának ajánlásában ezt írja a Szentírásról: "Először is tudnod kell, hogy a Szentírás olyan könyv, amely minden más könyv bölcsességét bolondsággá teszi, (Rm 1,22) mert egyik sem tanít az örök életről, csupán ez."

A római levéllel sem lehett más a szándéka Pálnak, mint a (hozzánk hasonlóan) sokszínű gyülekezet számára tisztán láttani az örök életig vezető utat. Szemnyitogatás ez, amely némelyek tyúkszemére esik, ám a felülről jövő bölcsesség tekintélye, az evangélium egyértelmű tanítása nem volt kérdés, az érett, hitben járó ember ezen nem sértődik meg, inkább hálás, amikor tiszta igét és tiszta magyarázatot hall.
Luther a római levélhez írt előszavában lelkendezve reklámozza a páli levelek királyát: „Ez a levél érdemes arra, hogy a keresztény ember nemcsak hogy szóról szóra kívülről tudja, de napról napra úgy törődjék vele, mint a lélek mindennapi kenyerével. ... Minél többször vesszük elő, annál zamatosabb lesz, és mind jobban fog ízleni...." Lehet, hogy ti velem együtt soha nem fogjátok megtanulni ezt a levelet szóról szóra, de a következő héten otthon esténként legalább egyszer végig lehet olvasni! 16 fejezet.

Az igeszakaszból kitűnik hogy a római gyülekezet aktuális "lelkésze", Pál bele akar avatkozni életükbe az evangélium tisztaságával és erejével, anélkül, hogy privatizálná a gyülekezetet. Fontos ez, hiszen a mindenkori Páloknak a gyülekezet lelki vezetése, az őrállói hivatás nem saját biznisze, hanem Isten ügye, amelyben a lelkész csupán erre a szolgálatra elhívott és felszentelt eszköz.
Ez a beavatkozás Rómában úgy kezdődik, hogy Pál néven nevezi a bűnöket. A római gyülekezet alapvető problémája, hogy a teremtő Isten helyett a teremtményeket imádják. A szörnyű, hogy ezt nem is nagyon tudják. A határok valahogy elmosódtak, a bűnök relativizálódtak. Egy „átkos csere” következtében egyszer csak Isten helyébe kerül az ember és máris megszületik a bűn, a hitetlenség (mert az igaz hit egyik ismérve, hogy nem cserélem fel magamra Istent), amelynek következménye, hogy Isten nincs.

Isten dicsőségét tolvajként rabolta el az ember. A lopott holmi miatt Isten haragjában - ahogyan a görög eredetiben olvassuk - átad, átenged, kiszolgáltat bennünket saját vágyainknak, ami totális ellentéte annak, mint amikor Isten közelében vagyunk. "Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen...". Haragszik a bűnre, ami a bűnt hordozó emberben van. Isten ebből a szempontból indirekt. Nem akarja a bűnös kárát, de ha az ember hátat fordít neki, Isten nem ugrik elé. Ő marad a helyén. Nekünk kell visszafordulnunk a hívó szóra. A képlet egyszerű: a bűn maga a büntetés.
Pedig - írja Pál - a teremtett világból mindenki megismerheti Istent, hát még azok, akik a római gyülekezt tagjaként Isten Fián, Krisztuson keresztül juthatnak el az igazságra! Mégsem kell nekik Isten és bálványokat imádnak, valamit, vagy valakit jobban szeretnek Istennél, (ami valljuk meg őszintén, ma is, itt is előfordul), saját vágyaiknak kiszolgáltatva tisztátalanná lesz életük, vagyis a szexuális bűnök kezdenek természetessé válni, meggyalázzák egymást testét, igen, némelyek homoszexuálisok lesznek. Pál ezt istenellenes állapotnak tekinti, ahol a vágyak uralkodnak, csak úgy, mint Ádám és Éva esetében, a tiltott fa gyümölcsének megízlelésétől kezdődően.

Amikor a bűnt már nem nevezik bűnnek, akkor baj van. A 21. század Pál apostolainak is népszerűtlen feladatai közé tartozik kendőzetlenül beszélni ezekről. Senki sem szereti, ha érzékeny pontjára tapintanak, szembesítik gyengeségeivel, bukásaival. Senki sem szereti, ha valaki azt mondja: hazudtál, amikor azt mondtad gyermekednek, hogy az angyal, vagy "Jézuska" hozta az ajándékot; paráználkodtál, házasságot törtél, ha házastársad előtt testi kapcsolatod volt valaki mással, vagy ha azóta félreléptél; loptál, amikor az áfát nem fizetted meg az iparosnak; helyrehozhatatlan károkat okoztál a pletykálkodásoddal, amit még élveztél is; elsősorban Isten, aztán házastársad és gyermekeid ellen vétkeztél, amikor az interneten olyan oldalakat látogattál, amiről tudod, hogy nem kellett volna; nem vállaltál el egy önkéntes munkát, pedig nagyon-nagy szükség lett volna rád; gondolj arra, amit Isten figyelembe vétele nélkül tettél... Bűnök ezek egytől egyig, akárhonnan nézzük.
A Tízparancsolat megszegése a jézusi élet fölrúgása. Pedig a Tízparancsolat és Jézus mindezeket a te érdekeben állítja elénk.

Amikor a 12 éves Jézus a jeruzsálemi templomban tanított (Lk 2,41-52), tátott szájjal hallgatták őt a kor nagy teológusai a tanítómesterek és aki csak ott volt csodálkozott értelmén és feleletein. Jézusnak mindig nagy tekintélye volt. Ézsaiás írja az Eljövendőről: "Lelkemmel ajándékoztam meg..." (Ézs 42,2a). Jézus szavai mögött nem csak intellektus, hanem erő volt. A szín tiszta igazság. Miért gondoljuk, hogy jogunk van egyszer figyelni arra, mit mond, egyszer meg nem? Nem ember ő, hogy eldöntsem szimpatikus a tanítása, vagy sem. Jézus Isten, csak tudja, mi a jó nekem? Nem? Vagy az ökumenikus imahét bibliai mottójával is kérdezhetném: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” (1Kor 1,13)

A templomban a tanítómesterek csak három napig, vagy kevesebb ideig hallgathatták a gyermek Jézust. Mi annyit olvashatjuk mondatait, példázatait, hogy a végén tényleg betéve tudhatjuk. A rómabeli gyülekezet elment Jézus szavai mellett. A szentendrei gyülekezet tagjai ne menjenek el Jézus szavai mellett! A szentendrei gyülekezet tagjai ne cseréljék fel magánéletükben Isten dicsőségét saját dicsőségükre! És amikor ránk közelít Isten, nem egy szürke, jellegtelen, barátságtalan gyülekezet lát, hanem saját dicsőségét. Ámen.
Ámen.