Az év első vasárnapja
Szentendre, 2014. január 5.
/Mt 3,13-17/
EÉK 348, 2, 357, 309, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztségem
Keresztyén gyülekezet, megkeresztelt és keresztség előtt álló testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A karácsonyi ünnepkör végéhez közeledünk. Holnap már Vízkereszt ünnepe jön, a karácsonyfákat sok helyen, így templomunkban is lebontjuk. Valójában ez a tavasziasra sikeredett téli szünet ezzel a vasárnappal fejeződik be. Úgy igazán sokan csak holnap veszik fel a munkát, holnap reggel találkoznak először munkatársaikkal és mesélik el, milyen volt az elmúlt két hét: hogyan ünnepeltek, milyen volt a 2013-as esztendőt búcsúztatni és talán csak holnap érezzük át a maga valóságában, hogy 2014-es évünk kezdetét vette.
A kezdet mindig új lehetőséget rejt magában. Ez az új, nagyon sok áldást tartogat számunkra, főként akkor, ha az Útmutató újra elismételt évi igéjét megtanuljuk, hogy ez év minden megélt napja egy élmény lehessen: „De nekem olyan jó Isten közelsége.” (Zsolt 73,28a) Mondjuk el még 360-szor!
Az év első vasárnapján e megszentelt falak között egy megszentelt ember életpályája kezdetének tanúi lehetünk, illetve a mai napon ennél akár jóval többek is.
Jézus valami elképesztő érzékenységgel, empátiával lép (harmincadik életévét betöltve) annak a tömegnek a sorába, akik bűnösök lévén ott tolonganak a Jordán folyó partján és várják, hogy Keresztelő János aszisztenciájával egész testük vízbe merüljön és a szimbólikus, de lelkileg elhanyagolhatatlan rituális megtisztulásuk megtörténjen.
Bűnös, magukra ismerő és bűneiktől szabadulni akaró emberek százairól, ezreiről van szó, akik a keresztség által új emberek akarnak lenni.
Jézus közösséget vállalva velük megkeresztelkedik. Ez a 2014-es évet elkezdő ember és Jézus kapcsolódási pontja. Már ebből a legelső megnyílvánulásából érzhetjük emberközelségét, hogy ő nem magas lóról akar hozzánk szólni az új évben, ahogyan nem így ismerjük meg őt az evangéliumokból, mint aki három éven át isteni rangját demonstrálva mondogat okos dolgokat, vagy nem sereget gyűjtve az épp aktuális hatalom ellen buzdít majd, ő nem valami kozmikus energiákat bedobva rombol, aztán épít, hanem alázatosan és dicsőséggel. Ebben a magatartásában ismerhetjük fel a Krisztus himnusz sorainak életszerűségét, ahogyan azt Pál apostol a Filippiekhez írott levelében ránk hagyományozza: „Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel ... hanem emberekhez hasonlóvá lett.” (Fil 2,6-7)
Jézus megkeresztelkedése tehát alázatról és dicsőségről szól. Amikor a tanítványok naponként átélték, hogy velük együtt megy olykor mezítlábasan, máskor szamárháton; velük együtt válallja a fedél nélküli sorsot olykor éhesen, máskor jóllakva; velük együtt éli meg a meggyalázást olykor leköpve, máskor a szeretett tizenkettes kör oltalmában, akkor ezek a taníványok azt sugározzák magukból, hogy velük az Isten!
Máté hogyan kezdi az evangéliumot? József azt hallja álmában az angyaltól, hogy a Fiút, akit jegyese, Mária szül Immánuelnek nevezik majd, ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt 1,23) És mit találunk az evangélium végén? A missziói parancsban Jézus azt ígéri, hogy „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20) Isten közelség. Jézus megkeresztelkedése is ezt a közelséget hozza nekünk, ezért állhat ilyen szorosan egymás mellett az én keresztségem és az ő keresztsége. Poszt-megvilágosodott emberként nehezen hangolódunk rá erre a gondolatra. Keresztségünk némi kopottsággal és egyre halványodva merül a feledés homályába.
Le kellene vennünk a polcról jól lefújva róla a port, kézbe venni és rácsodálkozni: attól, hogy ebben a templomban jó néhány keresztelőn veszünk részt évente, attól, hpgy évtizedekkel ezelőtt volt részünk benne, esetleg már sárgás lett a keresztelői fénykép széle az, ami ott és akkor történt, életünk legfontosabb mennyei beavatkozása. „Az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám” – mondja Ézsaiás.
De van itt még valami.
Miután Jézus megkeresztelkedik és kijön a Jordán vízéből megnyílik az ég, Isten Lelke reá száll galamb formájában, amit csak ő lát, hiszen ember nem látatja meg istent semmilyen formában, de a hang, ami ezt a csodálatos víziót követi már mindenki füle hallatára szól: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (17.v.)
Fülöp kisfiúnk már tizenegy hónapos, de még mindig az jelenti számára legnagyobb örömöt, amikor gyönyörködünk benne. Vagy szembe magunkkal az ölünkbe ültetjük, vagy hanyat fektetve felé hajolunk, vagy valahonnan megérkezve az ajtóban felkapjuk a förge négykézlábút és a homlokunkat összetesszük az ő kis homlokával és egészen közelről gyönyörködünk, csodáljuk, becézgetjük őt.
A leíró tudományok egyike, a pszichológia azt mondja, hogy a gyerek egészséges bizalma akkor fejlődik ki, amikor a szülei gyönyörködnek benne. Egész életére: tanulmányaira, kapcsolataira, arra, ahogyan magát fogja érezni a világban kihat az első évben iránta kifejezett öröm, a neki szóló kedvesség, gyengédség, a felette hosszan tartó gyönyörködés.
Isten gyönyörködik Fiában. Kilép az emberek közé, elkezdi küldetésének beteljesítését, innentől gyűjt maga mellé tanítványokat, akik majd folytatják azt a munkát, amit ő elkezd, és ebben az első pillanatban az ő Mennyei Atyja gyönyörködik benne. Szépnek, mindennél értékesebb kincsnek látja őt. Micsoda bíztatás lehetett ez akkor Jézusnak! Micsoda erőforrás volt ez később a nehéz órákban! Micsoda segítség lehetett ez az ő Atya iránti engedelmességében! Az én Atyám gyönyörködik bennem, mert az vagyok, aki!
Keresztségedben téged Isten gyermekévé fogadott, vagy ha előtted áll keresztséged, akkor erre készülj. Isten a keresztség által gyönyörködik benned. Amikor megszabadultál eredendő bűnödtől és újat kezdhettél, amikor újjászülettél reád tekintett az Úr, amely tekintetből, ahogyan a kisgyermek egész életen át merít, úgy te is bizalmat, hitet meríthetsz. Ugye milyen más így kezdeni az évet? Bizony, bizony, „Isten Lelke nyugszik rajtunk”, ahogyan Péter apostol levelében olvastuk (1Pt 4,14b)
Ma hajnalban a szemben lévő szerb ortodox templom tetejéről egy énekes madárnak jó kedve volt és énekelt. Egész reggelig dalolt nekem, de csak ő. A többiek aludtak, vagy egyszerűen őt hallgatták. Ez az apróság nagy vidáman azt énekelte a templom tetejéről, hogy „Isten gyönyörködik benned.” Én is csodálkoztam, de ma reggel én bizony ezt hallottam.
Ámen.