Óév este
Szentendre, 2013. december 31.
/Jn 12,34-35/, EÉK 397, 2, 174, 175, Himnusz, 293
Két másodperc se!
Hálát Adó és Ünnepre Készülő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Az év utolsó óráiban Jézus sokasághoz intézett utolsó szavait gondolhatjuk végig. Már távozóban van, már érzi a zsidó főpapok és a Heródes-pártiak vérbosszúját és életének, így a Krisztus-ügy egyszer, s mindenkorra való lezárását, ezért hát az őt három éven, vagy épp csak három percen át hallgatóknak már csupán néhány veretes mondat maradt, mondjuk ki bátran: a kegyelmi idő lezárult. Jézus többé nem tanít, nem buzdít, néma bárányként hallgat, aki nem nyitja ki a száját. Akit nemrég kisdedként láttunk bepólyával, anyjának ölében, térdüket meghajtó királyokkal körülvéve hamarosan körül vesznek a bánsági bivalyok és ordító oroszlánként félemlítenek meg, ruhájától megfosztják, testét megtörik, leköpik és meggyalázzák, szíve, mint a viasz megolvad, aztán hogy a mi történetünk elkezdődhessen, meghal a világ bűnéért, közben utolsó óráiban azokért imádkozik, akik ezt teszik vele.
Alig, hogy megszületett, máris elvétetik. Még meg sem melegedett helye ebben a világban, máris összetöretik. Alig, hogy kiállt az emberek elé a mennyek országáról beszélni, mint aki meg sem tud őszülni, öregsége előtt ennek a világnak a sötétsége veszi el őt tőlünk. Igénkben azt olvassuk, hogy elrejtőzik.
"Még egy kis ideig közöttetek van a világosság." - mondja Jézus. Még egy kis ideig becsüljétek meg a látogatást, használjátok fel az időt, fületek ne legyen néma, szemetek ne legyen rest meglátni a tennivalót, szívetek ne legyen kemény. Még egy kis idő.
Az elmúlt esztendőben számtalanszor megtapasztaltam a gyülekezetben és a magánéletemben is, hogy addig nem fogott bennünket körbe a sötétség és addig nem gyűrt le bennünket a gonoszság, addig nem volt viszály, sértődöttség, túlérzékenység, vagy épp nem voltak bántó megjegyzések, ügyetlen mondatok, félreértett vélemények, bántó és teljesen fölösleges megjegyzések, amíg Jézus világosságában jártunk.
Néhány évvel ezelőtt Visegrád határában - talán némi vagányságból is - egy késő esti utunk alkalmával kipróbáltam milyen reflektor nélkül menni az egyenes útszakaszon. Lelassítottam 30 km/órára, gurultam, közben mindössze két másodpercre lekapcsoltam az akkori lovam, az Opel Cosra lámpáját. A csillagtalan éjszakában, korom sötétben nem csak félelmetes volt az a két pillanat, de mint utóbb kiderült óriási felelőtlenség is. Amikor a gyors hátborzongató röpke élmény után felkapcsoltam a lámpát, három őz ugrott elém az autó orrától nem több, mint 5 méterre. A lecke egy életre megvolt. De nem szeretném, ha a gyülekezet ezt az egy történetet vinné magával az óév esti igehirdetésből.
Sokkal inkább azt, hogy egy gyülekezet életében, egy hívő, Krisztus ügye iránt elkötelezett családban, egy megtért és új életet élő ember élettörténetében nincsen helye a világtalanságnak. Jézust nem szabad lekapcsolni. A Világosságot nem lehet egy pillanatra elfedni. A jelentéktelen mikroidő valaki életébe is kerülhet. Ha rosszkor és rossz helyen hagyom, hogy a sötétség eluralkodjon, Jézus világossága nem csak hogy megkopjon, hanem kihúnyjon, védtelen leszek a sötétség hatalmának. Pusztán azért, mert azt gondolom, hogy Jézus nékül is megy. Hát tévedés. Sem egy gyülekezet belső élete, sem a család nem működik ha csak nem maradunk a világosság fiai.
Mindössze két másodperc és ezek a jámbor jószágok felbátorodtak az autó lámpafényétől sötétté lett út mentén és ugrottak a Duna irányába.
Igen, az ördög is ugrik. Lesben áll és ha van egy kis világosság nélküli időd, nagy erővel ugrik eléd, csupán egyetlen okból: hogy bajt okozzon. Nézi egy ember gyenge, olykor vagány pillanatait, vagy csak a sötétben botorkáló bizonytalaságát, esetleg a dühtől sötét szeművé lett kiszolgáltatottságát. Mindegy neki, csak Jézus tűnjön el a színről. A világtalan ember könnyedén válhat áldozattá.
Pilinszky János Egyesen labirintus versében az eljövendő Isten ország képét dolgozza fel, amelyben – mint ahogyan azt a vers címe is elárulja - hasonlatokkal és paradoxonokkal illusztrálja a majdani mennyországot. A vesben az "emelkedő zuhanásról" ír.
Igen, talán az elmúlt évben akkor tapasztalhattuk meg a szinte felkiáltást: "Sursum corda!" "Emeljük fel szívünket!", amikor mély ponthoz közeledtünk, amikor életünk mélyrepülés volt. Olykor csak nehez tudtuk egymásnak mondani: Testvér! Nézzünk fel a Világ Világosságára! - mert nem jött a gondolat és a szó. Máskor magunknak is csak nehezen vallottuk be, hogy bizony zuhanás közben is lehet emelkedni és a költővel együtt a megpróbáltatások útján haladhatunk „a fókusz lángoló közös fészkébe".
A bőségtől roskadozó ünnepünkben mégis csak az Evangélikus Élet újévi számában is megjelenő Magnificatból vett Luther idézetet kell megszívlelnünk: "A legnagyobb ínséget kell megtapasztalnod, hogy megérezd, mi az éhség és nyomorúság, milyen, amikor nincs tartalékod, segítséged, vagy felebarátod, nincs más, csak egyedül Isten... Azért vagyunk keresztények és azért miénk az evangélium - amelyet az ördög és az emberek nem bírnak hallgatni -, hogy ... Isten munkálkodhasson bennünk."
Járjatok világosságban! - olvassuk a János írása szerinti evangéliumban. Jézus ajánlása több, mint tanács, vagy jóindulatú megjegyzés. Maga a középpont szólal meg és a fény forrása mondja: ne legyetek a sötétség gyülekezete, ne legyetek a sötétség gyermekei!
Óév este a távozóban lévő, a kereszt felé tekintő mégis fókuszban van. Közösségünk fókuszában, tekintetünk kereszttüzében, gondolataink legmagasabb fokán, mint akitől sohasem akarunk megvállni, mint akit a szentendrei gyülekezetben sohasem váltanánk le, cserélnénk fel semmi emberire, más törekvésre, egyéb célra itt van. Az év utolsó óráiban szabad elővételezni a Biblia rendszeres olvasásához mankót nyújtó Útmutató 2014 évi igéjét "De nekem olyan jó Isten közelsége!"
Amikor egy esztendő elmúlik jobban érezzük mulandósságunkat. Eltelt egy év! Soha többé nem fogjuk leírni aznapi dátumként a 2013-at. Gondolunk elveszített szeretteinkre, elveszített csatáinkra, elveszített barátságokra, elveszített kapcsolatokra és kérjük a világosság Urát, hogy gyógyítson, kötözzön, fedezze el bűneinket, hogy a világosság gyermekeiként ragyoghassunk ma és holnap.
Ámen.