Karácsony 2. napja
Szentendre, 2013. december 26.
/Jn 3,35-36/,  EÉK 1, 12, Himnusz

Engedelmeség

Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Engedelmesség. Karácsony második napján, miután Mária engedelmesen elfogadta az angyali híreket: Fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak; minekután József engedelmeskedett szintén az angyalnak és maga mellé vette a Szentlélektől áldott állapotba került jegyesét, és miután a pásztorok engedelmeskedtek a félelmet keltő angyali bejelentésnek, így elindultak Betlehembe, a napkeleti bölcsek pedig engedelmesen követték a csillagot és összeállt a karácsonyi történet, a mi engedelmességünkről kell beszélni.
Mert minden történet, tehát az én és a te történeted is akkor áll össze, ha benned van az engedelmesség.

Ünnepi igénk szerint, ahogyan azt János evangéliumából kiolvassuk, aki engedelmeskedik a Fiúnak és mindenek előtt hisz benne, annak örök élete van. Rövid igénk még azt is elárulja, hogy az Atya szereti a Fiút, amely makulátan szeretetről nekünk csak sejtésünk lehet, és ennek a Fiúnak a kezébe adott mindent. Tehát Jézusé minden, életünk kulcsszereplője. Születése, halála és feltámadása, nomeg a sok tanítása hatalom felettünk. Milyen viszonyban vagy ezzel a hatalommal?

Talán többen is ismerik a példát, hogy a zónaidő miatt lehetséges, hogy ha december 24-én felszáll valaki egy amerikai reptéren és Ausztráliába utazik (állítólag sokan vannak így), akkor megtörténhet, hogy december 26-án érkezik meg, így teljesen kimarad karácsony napja.

Tegnap ünnepeltetek. Minden bizonnyal szépen meg volt terítve az ünnepi asztal, talán ruhátok is különb volt a hétköznapinál, ünnepályes szokásaitokat éltétek meg kisebb, vagy nagyobb családi körben és vannak, akik tegnap is itt voltak templomunkban. Talán nem késted le az ünnepet. Talán nem maradt ki Jézus Krisztus születésnapja, talán belefért a napotokba a tízparancsolat egyik legkritikusabb, 3. parancsolata: Szenteld meg az ünnepnapot! Talán így volt.

Az elmulasztott ünnepről, az elmulasztott találkozásról eszünkbe juthat egy mese a jól ismert három napkeleti bölcs mellett a soha meg nem ismert negyedik bölcsről, akit Artabánnak hívnak. A történet szerint Artabán királynak a másik három társával kellett volna találkoznia, de útja során - nehéz döntése nyomán - egy datolyaligetben egy napi gondoskodással segített a mocsárlázban haldoklónak, így lekéste a találkozót, ráadásul ehhez Jézusnak szánt ajándéka egy részét el kellett adnia. Betlehembe már csak Heródes gyermekeket gyilkoló katonáival együtt ért oda, ahol szintén megmentett egy csecsemőt - az ajándékba szánt rubintjába került, ez sem lett a kisdedé. Közben a néhány napos Jézus apja, József józannságának és hitének köszönhetően Mária ölelésében már Egyiptom fölé tartott. Harminchárom éven át kereste az addigra megőszült Artabán a Megváltót, míg végül megkeseredetten Jeruzsálembe keveredve és Húsvét ünnepén a Golgotához jutott.
Meglátta és a kereszten felismere azt a királyt, aki előtt a jászolnál akart hódolni. Térdre borult az épp világért meghaló Isten Fia előtt és a mulasztás bűnének terhe alatt ezeket mondta: Ha láttam volna nélkülözésed, ó Uram, éhséged s szomjad csillapítottam volna. Számkivetettként a házamban otthont nyújtottam volna... Aztán elhallgatott. Valahonnan a magasból, egy hang, csendesen és szelíden, így szólt: - Bizony mondom néked, ha megcselekedted ezeket akár a legkisebb testvéremmel is, velem cselekedted meg! ... Bizony mondom néked, amit a szenvedőkért tettél, azt értem tetted. Ez volt a te ajándékod nekem. A negyedik bölcs megtalálta királyát - fejeződik be a mese.

Talán vannak köztünk olyanok, akik tegnap délelőtti élőben közvetített istentiszteletünket hallgatták a Kossuth rádióban. Fabiny Tamás püspök úr narratív igehirdetésében három történetet osztott meg velünk. A három irodalmi műben közös volt, hogy Jézus nem ismerték fel az emberek a hétköznapi embertérsaik nyomorában, elesettségében, magányosságában, kivetettségében. Mindenkinek fontosabb volt az, amit épp arra az estére, vagy órára eltervezett.
Artabán az ellenpélda.

Keresztelő János negatívan fogalmaz és azt mondja a názáreti Jézusról, hogy "aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta."
Isten haragja az ő soha véget nem érő bűngyűlölete. Isten gyűlöli az engedetlenséget, mert tisztában van vele, hogy azzal magunknak és a másik embernek is fájdamat okozunk. Mennyi minden fáj Jézusnak!

Karácsony az embert mentő szeretetről szól. Jézus megment minket, hogy mi is megmentsük egymást. Ő bűneinktől ment meg, mi a szeretetlenségtől, az egyedülléttől mentjük meg egymást az ember, ember iránt érzett szeretetével.
A kisdedként induló, mesterként tanító, majd Megváltóként függő Jézus hatalmát gyakorolva nem azt nézi majd, hogy milyen nagyszerű, talpraesett ember voltál, hanem, hogy ennyit (egy kicsi araszt), vagy ennyit (nagy kéztárás) tettél másokért magadat háttérbe szorítva, igényeidből visszavéve, önzetlenül adakozva, áldozatkészen.

Jézus egész élete bölcsőtől a halálig példa. Mindvégig engedelmeskedett az Atyának. Megérte neki? Ez nem jó kérdés. Most az Atya jobbján ül.

Valamelyik nap kislányunk, Villő (3,5) a palacsintatésztába maga akarta beleönteni a tejet. Mondtuk, hogy egy kicst várjon, mialatt mi mást tettünk-vettünk és óvatlan pillantaban ő lett a konyhánk séfje és öntött. Illetve döntött. Kérésünk ellenére döntött. A palacsintatésztának tejtúltengése lett. Bosszakodtunk egy kicsit és lesütöttük az első palacsintát mutatva neki, hogy ez így csak leragadni tud, ehetetlen, kár, hogy nem engedelmeskedett nekünk, szülőknek, akik lehet, hogy jobban tudjuk. Aztán feljavítottuk a masszát.

Istennek is ez a kifogása. Azt hisszük, hogy már elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy átvegyük az írányítást és kiderül, hogy akár csak az egyetlen és elős mozdulatra gondolunk, amit nélküle, vagy az írányítása nélkül teszünk, ostobaságot követünk el. Mindennek ellenére ő javít. Még mindig van türelme, mg mindig van ötlete, hogyan húzzon ki minket a slamasztikából. Ezért született meg a Fiú, ezért kapott mindent a kezébe. Ez Jézus létezésének, életének értelme: szeretni a 24-éből, 26-ába esőket, a karácsony nélkülieket; szeretni az Artabán lelkületűeket és az időben odaérő napkeleti bölcseket, szeretni az önjelölt séfeket, akik maguk kutyulják és higítják életük masszáját.

Ámen.