Advent 4. vasárnapja
Szentendre, 2013. december 22.
/Ézs 46,8-13a/
EÉK 146, 1, 134, 152, 11
Történelmed Istene
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nép, aki egy idő után nem tudta és nem is akarta Isten nélkül értelmezni saját történelmét. Mindenben őt látta meg: azt, aki alakítja, megengedi, őrzi a nép történéseit, aki irányít és akinek tudta nélkül semmi nem történik.
Az ókori Kelet világában a zsidóság volt az egyetlen nép, akinek önazonossága megegyezett azzal, amit Istennel éltek meg. Semmi mást nem írtak agyagtáblára, semmi más ünnepet nem tanítottak meg gyermekeiknek, és nem ismételgettek nekik, semmilyen más történeti zarándokének nem született, ünnepeikben nem is emlékeztek meg más eseményekről, csak amiben róluk és az őket szerető és sorsukat irányító Urukról szólt. A nép és Isten szimbiózisban élt, ami az egyikkel történt, az történt a másikkal is.
Mi magyarok ünnepeinket két nagy csoportba oszthatjuk. Az egyikbe tartoznak Jézus életeseményeihez, az un. üdvtörténethez kapcsolódó pirosbetűs ünnepeink: Karácsony, Nagypéntek, Húsvét és Pünkösd, a másikba tartoznak népünk történelmi fordulópontjainak felelevenítése. Az előbbibe tartozókat elrabolta a családi élet és az emberek egymást ünneplik ajándékkal, kölnivel, alkohollal, az utóbbi többnyire szabadidős tevékenységgé avanzsálódott, esetleg kötelező szükséges rosszként élik meg az oktatási intézmények, érthetetlen tendencia, hogy már a Himnuszt sem éneklik, csak hallgatják. Mindkettő fájhat, de az előbbi szívszorító.
Kicsoda az ember, hogy elveheti Isten Fia ünnepeit és magáévá teheti meghamisítva lényegét, olykor alattomosan letagadva eredetét és a feledés homályába tüntetve Jézus személyét? Kicsoda az ember, hogy ő ül az ünnepelt székébe, még merészebben mondom: belefekszik a jászolba, Mária és József bőrébe bújik és ellopja a pásztorok és a bölcsek ajándékait. Kicsoda a posztmodern ember, hogy az emlékezést, a múltat átírja, vagy "delit"-tel törli és önmagát és szeretteit illeszti be a vágólapról? Miért kerültünk - még gyülekezetbe járóként is - ennyire messzire Jézustól, ilyen mélyre, hagyva magunkat elsodorni a trendi ádventtel? Ámósz próféta könyvének recsegő szavai erősödhetnek fel fülünkben, amit Isten mond a hűtlenné és emlékezésre képtelenné vált, ünnepeiben kiüresedett népnek: "Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!" (Ám 5,21)
Kedves családok! Kedves egyedül álló Testvérek! Magunknak is mondom: Kedves lelkészcsalád! Ne essünk ezeknek a bűnébe! Nehogy közülünk akár csak egy is megistenüljön! Inkább János apostol Jelenések könyvéből a filadelfiai gyülekezet angyalának írt sorok érjenek el minket: "Íme nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet." (Jel 3,8)
Az elmúlt három vasárnap sorba felidéztünk egy-egy ószövetségi próféciát, amely megjövendölte a Messiás Jézus eljövetelét. Találkoztunk Hóseással, Malakiással és most másod ízben Ézsaiás könyvével. A négy ádventi vasárnapot összefoglalva a szabadulásról hallhattunk. Isten az ő fogságban lévő népének megígéri a szabadulást. Ezeken a jövendöléseken keresztül nyitott ajtót kaptunk a karácsonyi ünnep felé, az ádventi vasárnapokon templomban lévők jó eséllyel érkezhetnek meg holnap után a születés napjára, ahol nem tagadjuk meg az ő nevét és eszünkbe sem jut kitúrni a Megváltót az egyedül őt megillető helyről.
Szenteste újra fel fogjuk olvasni a karácsonyi történetet. Jézus születésének körülményei és a betlehemi események centrumába felsíró istengyermekről szóló elbeszélés nem unalmas , nem lehet unalmas. Egy esetben. Ha Jézus Isten marad.
A gyülekezetnek a tanév elején örömmel újságoltam, hogy egyházközségünk területén az evangélikus hit- és erkölcstanra jelentkező 78 tanuló úgy 80% nincs megkeresztelve, a szülők mégis valahogy minket találtak meg. Már december elején elkezdtük velük a nagy munkát, ugyanis kiderült, hogy ebből a bő kétharmados többségből két mondatnál többet senki sem tud mondani Jézus születésének történetéből. 11 évesekről beszélek. Ők a hibásak? Dehogy! A szüleik és nagyszüleik nem mondták el nekik, ki ennek a világnak az Ura, kinek a személyén fordult egy hatalmasat az emberiség karácsony éjszakáján. Hogy lehet immunis az ember Isten látogatására?!
Van hát feladatunk és küldetésünk. Ezért vagyunk, ezért fáradozunk.
Nem akarunk egyházként, hívő emberként, Isten gyermekeinként se többet, se kevesebbet, mint hogy a magyar nép identitása végérvényesen összefonódjon a történelem Urával, a Megváltó Jézussal. Hogy a magyar gyermekeknek, óvodásainknak és iskolásainknak gondolataiba - csak úgy, mint a zsidó kisgyerekeknkél - összekapcsolódjon a múlt a jelen és a jövő a Mindenhatóval.
Néhány napja valakivel beszélgettem. lelkigondozást kért. Az első alkalommal a feltárás szokott lenni. Kérdeztem, hogy hol látja Istent az ő életében gyermekkorától egészen mostanáig. Elnézést kért és töredelmesen bevalotta, hogy sehol.
Két nap múlva egy másik ügyben találkoztunk. Már az ajtóhoz kísértem egy társasággal, amikor arra kért, hogy hadd lépjen vissza velem a lelkészi hivatalba. Olivér, sokat gondolkodtam azóta és pörög az agyam és annyi minden eszembe jutott, amiben Isten ott volt.
Ádventi várakozásunk utolsó két napját kezdtük el. Gondolkozz és emlékezz! Esztedbe fogja juttatni a Lélek!
Ámen.