Advent 2. vasárnapja
Szentendre, 2013. december 8.
/Mal 3,13-19/
Szeretett Testvéreim!
Hogyan illik ez az ige adventhez? A felolvasott igeszakasz sok félelmetes jövendölést tartalmaz, első látásra talán könnyen hihetnénk, hogy jobban illene egy ítélet-vasárnaphoz. Hogy ebben mégis hol van jelen az adventi üzenet, ennek megtalálásához az ige mélyére kell ásnunk magunkat. Az igénk is így kezdődik, kérdések merülnek fel. Ezért kezdtem én is kérdéssel az igehirdetésemet. Azt mondhatjuk a szöveg alapján, hogy ez a második adventi vasárnap a "kérdezés vasárnapja". Az ÚR visszaidéz néhány kérdést, amiket emberek egymás között mondtak.
Olyan kérdések fogalmazódtak meg bennük, hogy miért élnek jobban azok, akik nem az Úrban bíznak, mint akik igen. Ez a Példabeszédek könyvének világát tükröző gondolatvilág nagyon mély kérdéseket tartalmaz. Olyan kérdések ezek, amik nem könnyen megválaszolhatóak, hanem nagyon is sokat kell velük foglalkozni, hiszen a személyiségünkről, Istennel való kapcsolatunkról van bennük szó. Malakiásnál is ezt láthatjuk, ezeket a kérdéseket, hogy miért megy jobban a soruk a gonoszoknak, éppen hívő emberek kérdezik, nem hitetlenek. Pontosan ezért ezek ugyanúgy a mi kérdéseink is lehetnek. Hiszen, amikor mi kérdezünk, akkor mi is Istenfélő emberként kérdezünk. Nem hitetlenek vagyunk, és ezért kérdezünk, hanem pont azért, mert Istenben hiszünk. Az Istenben való élethez pedig hozzátartozik az, hogy néha bizony belekérdezünk.
Nagyon kemény kérdések ezek, Isten pedig csodálatos módon válaszol ezekre, hiszen nem büntetéssel sújtja azokat, akikben ezek megfogalmazódtak - talán erre számítanánk elsőre -, hanem pontosan az ellenkezője történik, így Malakiás: „Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét”. Isten tehát a kérdésekkel küzdő embert nemhogy nem ítéli el, hanem irgalmába fogadja. Boldogok a kérdezők! Arra indít bennünket ez, hogy nyugodtan kérdezzünk, legyenek őszinte kérdéseink, hiszen a régi bölcsek szerint is a kérdező keresztyén jó keresztyén. Iskolában is ezt hallottuk, hogy kell egy jó kérdés, hiszen jó kérdés nélkül nincs jó és értelmes válasz sem.
Sokszor tartjuk azonban magunkban a kérdéseinket, amikor nem kellene. Lehet, hogy azért, mert szégyelljük, vagy azt hisszük, hogy emiatt kishitűnek tekintenek minket. Néha épp azért nem kérdezünk egy-egy bibliaórán, mert azt gondoljuk, hogy a mi kérdésünk biztos nagyon bugyuta és lényegtelen. Pedig a legtöbb esetben nem erről van szó. Minden tudás (az Isten ismeretének is) alapja a kérdezés. Ez munkálja ki az érett választ. Néha pedig az kell, hogy bizony kétségbe essünk, hiszen mit ér az, ha valakinek soha sincsen kérdése? Hogyan tud ő előrébb jutni? Meg kell tanulnunk azt is, hogy akkor sem szabad elkeserednünk, ha túl sok kérdésünk van, gondokkal terheltek vagyunk, hiszen Isten akkor is munkálkodik értünk, és néha egészen érdekes kanyarokat képes tenni. Néha egészen máshogyan érkezik a válasz a kérdéseinkre, a segítség, mint ahogyan azt mi előre gondoltuk volna, vagy mint amire számítottunk. Néha nagyon máshogyan.
Egy történetben egy hajótörött ember egy szigetre sodródott. Hosszú időn keresztül imádkozott, hogy jöjjön érte valaki, de senki nem jött. Aztán, ahogy telt az idő, épített magának egy kis kunyhót, azonban egyik nap leégett. Arra gondolt ez az ember, hogy miért teszi ezt vele Isten, majd egyszer csak egy hajó tűnt fel, mely felé jött. Az ember, miután felkapaszkodott a megmentő hajóra, hálásan, de tanácstalanul kérdezte meg a kapitányt, hogy hogyan találták meg. A kapitány azt válaszolta, hogy a füstjelek irányába jöttek. Ez a történet is ezt példázza nekünk, hogy épp a pillanatnyi keserűség az, ami a kiutat jeleni egyes helyzetekből.
Isten tudja jól azt, hogy a mi kérdéseink nem egyszerűek. A textusban előkerülő kérdés ma is nagy feszültséget kelt az olvasóban: miért megy jobban azoknak, akik nem bíznak az Úrban?! - ezt a kérdést talán ma még nagyobb aktualitással tehetnénk föl, mint az Ószövetség világában. A jó kérdés azonban nem attól jó, hogy van is rá válasz. Ugyan minden kérdésre van válasz, csak lehet, hogy éppen arra soha nincs lehetőségünk a mi életünkben, hogy megtudjuk. Ezért nem szabad félnünk azoktól a kérdésektől, amikre nem, vagy csak később kaphatunk választ. Az az igazság, hogy az életünket valóban érintő összes kérdés ebben a kategóriába tartozik. De talán pont ez tartja mozgásban a érdeklődésünket, és nem hagy soha ellaposodni bennünket.
Ha mégis megoldásra lelünk, még akkor sem szabad megelégednünk egyfajta válasszal, még akkor sem, ha a megfejtés sok időbe került, hiszen azóta annyi minden történt velünk, hogy érdemes ismét átgondolni. És nagyon is érdemes rágni magunkat a személyünket érintő kérdéseken, vagy az Istennel való kapcsolatunkból fakadó kérdéseken, hiszen nagyon könnyű olyan választ adni, ami igazából nem belőlünk fakad, ami egy megszokott, „hivatalos” válasz. Addig kell mennünk ezekben, amíg meg nem találjuk a lényünkből fakadó válaszokat, amelyeket meggyőződésből, szívből tudunk mondani.
A kérdezésnek számtalan módja lehet. Éppen ez az ige tanúskodik arról, hogy akikben a kérdések felmerültek, valószínűleg nem összekulcsolt kézzel imádkoztak magukban. Így szól az Írás: "Amikor erről beszélgettek...". Egyszerűen beszélgettek, és „az Úr figyelt”. Hiszen így működik az Isten. Nemcsak akkor figyel ránk, amikor szabályosan összekulcsolt kézzel szólunk hozzá, hanem mindig. Nemcsak akkor, amikor a templompadban imádkozunk, hanem bizony a mindennapjainkban is. Akár a Szentendrei HÉV-en utazunk, akár járdát söprögetünk. Isten figyel és válaszol.
Szintén teológus párommal rendszeresen ülünk le közösen Bibliát olvasni, és elolvasva egy történetet, mindig megbeszéljük egymással. Kérdéseket teszünk föl, és igyekszünk azokat megválaszolni együtt. Nemrégiben arról az időről olvastunk Mózes 2. könyvében, amikor Izrael népe Egyiptomban élt, és bár menni akartak, a fáraó nem engedte el őket. Hosszú ideig beszélgettünk arról, hogy vajon miért nem engedte el őket a fáraó, ki nem engedte meg ezt a fáraónak. Egy fél mondattal, talán kicsit az ég felé is nézve megkérdeztük: "Uram, te keményítetted meg a fáraó szívét?".
Másnap, amikor ismét leültünk Bibliát olvasni, kinyitottuk a megbeszélt helyen a Bibliát, és az első mondat ez volt: "Én keményítettem meg a fáraó szívét". Az Isten válaszolt. Isten tehát biztosan hallotta, hogy mit beszélgetünk, és a malakiási igéhez hasonlóan nekünk is válaszolt. Bíztunk is benne, hogy fog! Persze előfordul ilyen is, hogy ennyire direkt módon válaszoljon az Isten, de szinte akárhogyan felelhet. A kérdés után nincs más teendőnk, mint várni, és figyelni. Habakuk prófétához hasonlóan kell tennünk, aki azt írja: "Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám...".
Isten válaszai mindig felfelé irányítják a tekintetünket. Hiszen a felfelé tekintés az advent lényege. Ezt fogalmazza meg az oltár előtt felolvasott igeszakasz fő mondata: "egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok". Jézus mondatára pedig nem is tudunk abban a földre szegezett tekintettel maradni. Milyen erő van ebben a mondatban: egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket! Erről szól az advent, a felegyenesedésről. Az egyik legkedvesebb történet ezzel kapcsolatban az egyik teológiai tanárunkkal történt meg, aki az orrát lógatva baktatott a Nagykörúton.
Súlyos kérdések nyomták a lelkét, terhes léptekkel haladt, miközben a földet bámulta. Egyik pillanatban nekiütközött egy felállványozott épület egy frissen felépített állványának. A homlokánál a következő feliratot olvasta egy A4-es papíron: VIGYÁZZ! FÖNT DOLGOZNAK! Azt gondolom, hogy az Isten a lehető legváratlanabb helyzetekben ad nekünk nagyon egyértelmű válaszokat. Épp akkor, amikor lógatjuk az orrunkat, amikor a kérdések maguk alá temetnek. Ilyenkor gondoljunk mi is erre: Vigyázz! Fönt dolgoznak! Hiszen ha a létünkkel kapcsolatos kérdések, vagy az Istennel kapcsolatos kérdések kínoznak bennünket, amiket vagy fel merünk tenni, vagy nem, akkor a malakiási igeszakasz szerint is számíthatunk Isten könyörületességére. Hiszen a malakiási igében is az igazság utáni vágyukban kutatják Isten dolgait, beszélgetnek róla.
Isten könyörületessége abban nyilvánul meg, hogy azt mondja itt Malakiásnál, hogy mi az Isten tulajdonai leszünk. Beteljesül tehát ezzel a köztünk és Isten között lévő kapcsolat, ami már nem függ a mi kérdéseinken, a kétkedéseinken, az Őt illető, és a minket illető bizonytalanságainkon. Ez az az evangélium, ami Malakiásnál megjelenik. Isten nem a kételkedő énünket vonja felelősségre, pontosan az igazságosságáról tanúskodik, hogy az értetlenkedő embereket írja be az igazak könyvébe. Nem azokat, akik sikeresek az Isten nélkül, és magabiztosak, hanem azokat, akik bizonytalanok ugyan, de keresik az Istent, mert egy valamiben akkor is bizonyosak, ha másban már nem is: hogy Istennél van az igazság, Istennél van a megoldás! Ezek az emberek pedig egy valamit jól tesznek: Istennél keresik az igazságot.
Hiszen Malakiás könyve után - mely ez Ószövetség legutolsó könyve - nem sokat kell lapozni, hogy megtudjuk, hogyan is nyilvánul meg irántunk Isten szeretete. Annál is inkább tovább kell lapoznunk, mert Malakiás így fejezi be a mai igehirdetés alapigéjét (és ezzel nagyjából a könyvét is), hogy a gonoszok megváltoztathatatlanul elvesznek, és elégnek, nem maradnak meg. De ha továbblapozunk, akkor megláthatjuk, hogy még ebben az egyesek számára reménytelennek tűnő helyzetben is van folytatás. Jézus Krisztusban van a folytatás, nem Malakiás a történet lezárása.
Jézus valami nagyon újat hoz. Abban hoz újat, hogy azt mondja, hogy a végérvényesen elítélt gonoszoknak is van esély a folytatásra. Tehát az Isten irgalma Jézusban mindenkire irányul, jóra-rosszra egyaránt! Ezt a Jézus várjuk adventben, aki ezt a beteljesítést hozza el számunkra. Ő az, aki "FÖNT DOLGOZIK" értünk, aki így köt velünk Új-Szövetséget. Ő maga a válasz! Jézus Krisztus tehát maga az Isten válasza. Egy 20. századi amerikai plakáton ez volt olvasható: "Jézus a válasz!". Fiatalok egy éjjel ráírták az óriásplakát aljára: "Na jó, de mi a kérdés?" Hát ez! A mai ige például! Vagy akármi, ami az életük mélyét érinti, az a kérdés. Istennek tehát van válasza a bűnre, az emberi gyengeségre, az elveszettségre: Jézus. Ő a válasz.
Ámen.