Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap
Szentendre, 2013. október 13.
/Mt 12,33-37/
EÉK 52, 10, 448, 57, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Gyökeres változás
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Életem meghatározó élménye volt, amikor másfél évvel ezelőtt a lelkészakadémia keretén belül négy napos lelkigyakorlatra vonultam el tizenegy lelkésztársammal együtt a Vértes dombjai között meghúzódó majkpusztai kolostorba. Az ignáci szemlélődő imádságos életet éltük az un. Kamalduli remeteségben, ahol a közel ezer éves rend tagjai a 18. században éltek itt. A kamalduli fehér csuhások némasági fogadalmat tettek. Fogadalmuk alól egy évben csak december 28. és január 2. között kaptak felmentést, amikor a refektóriumban gyűltek össze. Némasági fogadalmuk oka tökéletlenségük volt. Felismerték azt, amiről Jakab apostol a nyelv bűneiről szóló levélrészben írja a szórványban élő keresztény gyülekezeteknek: "Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni egész testét."
De tudjuk jól, hogy nem Jakab apostol egyedi felismeréséről van itt szó, hanem arról a jézusi tanításról, ami ma kerül elénk.
Az evangéliumi szavak mögött Jézus friss tapasztalata áll. A magukat igaznak tartó farizeusok összesúgnak a háta mögött. Halkan beszélnek, nehogy meghallja a Mester, de nem tudnak olyan halkan beszélni, hogy ő ne tudná, mi van a gondolataikban. A kötekedő, sajnálatos módon Jézus egész lényét félreértő zsidó férfiak fejében az áll, hogy Jézus nem Isten szolgája, hanem az ördöggel cimborál, onnan van csodatévő ereje, az ördögök fejedelmének, Belzebúbnak a segítségével űzi ki az ördögöket és gyógyit.
Itt kell egy pillanatra megállnunk s elmondani, hogy egyetlen bűnt említ Jézus, amire „nincs bocsánat sem ebben a világban, sem az eljövendőben”: aki a Szentlélek ellen szól, aki a Lélek munkáját megkérdőjelezi, vagy aki a Szentlélek munkáját megtagadja. Aki nem hiszi, hogy ez a Lélek volt Jézusban, kárhozatra megy.
Folytatva az előző gondolatmenetet Jézus szeretetből figyelmezteti a tévúton járókat, hogy figyeljenek oda arra, mit beszélnek.
A keleti ember számára a kimondott szónak önálló léte volt. Ha valaki valamit mondott, az élni kezdett. A fecsegésnek, vaklármának, valótlan, vagy félig valós hírek terjesztésének, a rágalomnak helye nem volt. Aki nem tudta megfontolni szavait és átgondolni annak következményét, az bűnt követett el, ha abból valakinek kára lett.
Jézus azonban nem ragad itt le és mi sem tehetjük meg, hogy a kimondott szó súlyosságáról beszéljünk moráletikai szempontból, hiszen mi ennél jóval több felismerés miatt ülünk a templomban.
Igaz az az ókori bölcsesség, amit Krisztus születése előtt kétszáz évvel Sirák fiainak írásában találunk: "A fák gyümölcse szerint becsülik a kertet, az embert szavai szerint ítélik meg." (Sir 27,6)
Jézus azt mondja: "Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.", és amilyen a fa olyan a gyümölcse, gyümölcséről ismerik meg a fát.
Próbálj ki egy napot úgy, hogy mindent úgy teszel, ahogy szoktad felkeléstől, családod körében eltöltött reggeli kis időtől kezdve napi teendőid végzésén át az esti találkozásaid végéig és közben odafigyelsz arra, amit mondasz. Minden szó és mondat előtt Isten előtt végiggondolod, hogy az jó, vagy nem jó. Két dolog történhet. Vagy nagyon lefáraszt az állandó önkontroll és magadtól mondod azt, hgy ez így nem megy, mert őrjítő, vagy már reggel mondasz olyat, amit nem gondoltál végig Isten előtt, mert egyszerűen elfelejted.
Ha ez a próbálkozás fiaskóval végződik, márpedig azzal fog végződni, nem kell kamalduli szerzetesnek beállnod, hogy javíts a helyzeteden és szavaiddal ne vétkezz.
Luther is tisztában volt saját gyarlóságával, néha beszédének helytelenségével, olykor bántó, vagy igaztalan tartalmával. Tudjuk róla, hogy vehemens ember volt, így ezekre is a Bibliában kereste a megoldást. Ő jó reformációi tanításába ágyazva ezt javasolja: "Aki jó gyümölcsöt akar, annak a fán kell kezdenie, s azt kell megjavítania. Éppen így, aki jócselekedeteket akar, nem a cselekedeteken kell kezdenie, hanem az emberen magán, akitől a jót várjuk. Az embert pedig senki sem teheti jóvá, csak a hit egyedül, és senki sem teheti rosszá, csak a hitetlenség egyedül." (Jer örvendjünk keresztények, 1938, 339.o.).
Gondolom te is voltál már úgy, hogy elhatároztad, soha többet nem nyitod ki a szádat, soha többet nem avatkozol bele mások dolgába, soha többet nem mondod ki, amit gondolsz, soha többet nem mondasz véleményt a családban, nem leszel őszinte családtagjaiddal, nem osztasz meg semmit, mert abból csak a baj van és a végén még te vagy a rossz.
Én a napokban éltem meg ezt. Magamban már a majkpusztai remetékre szavaztam, mert volt néhány olyan helyzet, amit tudom, szavakkal rontottam el.
Nem is a szavak igazsága, hanem sokszor a hogyanja szüli a bűnt, megbántást, vétket. De igénk fényében ez mindegy is. Ki látott már olyan körtefát, aminek kukacos és ehetetlenül rossz körtéi helyett szép, egészséges, a békási piacon vásárolt gyümölcsöket aggat valaki cérnára kötözve? Nevetséges, ugye? Pedig ilyen nevetségesek vagyunk.
Erkölcsi evolúció nincs. Ha beszédeden akarsz változtatni, nem a beszédeden kell változtatnod. Sokkal mélyebban van ennek a gyökere.
Őszi időszakban többen vagyunk, akik azzal foglalatoskodunk, hogy az őszi, vagy tavaszi facsemetéknek előkészítsük a talajt, hogy aztán meginduljon az a kis fa és öt-hat év múlva termőre forduljon.
Gyülekezetünkben egyre erőteljesebben foglalkozunk a gyermekekkel. Hát ezért. Hogy szívükben előkészítsük a talajt. Hogy gyökerestül Jézushoz tartozzanak és ezért legyen életfájuk termő, jó gyümölcsöt hozó.
Az előbb énekeltük fennhangon: "Ó segélj, hogy életemet, Uram, neked szenteljem." (EÉK 448,4)
Jézus nem várja el, hogy rossz fád jó gyümölcsöt teremjen. Tudja, hogy ez neked lehetetlen. Gyökeres változást akar. Ha már ketten akarjátok, az nagyon jó.
Ámen.