Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap
Szentendre, 2013. június 30.
/Ézs 6,1-8/
EÉK 265, 8, 42, 467, 293
Horváth-Hegyi Olivér
A szent
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Ahhoz képest, hogy mennyi mindent tudunk arról a világról, amiben élünk, szinte semmi, vagy elenyésző az a tudásunk, amit a láthatatlan világról, az un. "odaátról" tudunk. Nehezen hallgatom, olykor olvasom azokat a beszámolókat, amelyek látomásokat mondanak el, vagy az agyhalál egy speciális határhelyzetében születnek emberek tudatában, vagy tragikus baleset pillanataiban, és az "újra éledés" után elmondható, vagy könyv formájában továbbadható emlékként maradnak fent az utókor számára. Sokan tapadnak ezekre a könyvekre, forgatják Szentírásként.
Helytelenítem. Nem vonom kétségbe a túlvilágba pillanható emberek saját élményének igazát - bár vannak szélhámosok, akik egyszerűen hazudnak, csakhogy felfigyeljenek rájuk és bestsellert adjanak ki, - vagy akár nem is kételkedem Isten nem mindennapi megoldásain, különösen akkor, amikor valaki annak hatására válik Istenben hívő, hitvalló emberré, de nem gondolom, hogy nekünk vágyakoznunk kellene ezekre az élményszerű találkozásokra, Isten nem ilyen formában nyilatkoztatja ki magát, tömegesen soha nem is tette, hiszen az emberek döntő többsége nem részesült és nem is fog részesülni ilyen futurisztikus, beszámolókból köztudott fényekkel teli alagút élményben, élet és halál közötti szeretet-jelenségben.
Istennek lehetnek különös útjai, de azok mindig személyre szabottak és ő dönti el, kinek mit miért enged meg. "Boldogok, akik nem látnak és hisznek." (Jn 20,29) - halljuk Jézustól, amikor feltámadása után megjelenik a tanítványoknak, köztük végre a kételkedő, vagy ahogy megszoktuk, a hitetlenkedő Tamásnak.
Ti is boldogok vagytok mind, ha vízió és halucináció, halál közeli állapot, vagy para- és fényjelenségek nélkül hiszitek, hogy van Isten, van benépesített mennyország és létezik egy párhuzamos világ, ahol a szeretet egyetlen forrása, Jézus uralkodik az Ő Mennyei Atyjával, a Teremtővel és a Szentlélekkel együtt, ahová ráadásul meghívásod van. Ha ezt valamilyen mennyei formában megkapod, tudd, hogy kivételesen megajándékozott ember vagy közöttünk és azért kaptad, hogy végérvényesen Istennek szenteld az egész életedet, és sokakat őhozzá vezess.
Ézsaiás prófétának megengedte a Seregek Ura, hogy bepillantson a csodálatos világba. Elhívásának történetében, mielőtt kimondja: "Itt vagyok, engem küldj!" valami elképesztő látványban és hallomásban részesül.
Bár több helyen is megerős bennünket a Biblia, hogy "Istent senki sem látta" (Jn 1,18), vagy maga Isten mondja Mózesnek a kőtáblákon olvasható Tízparancsolat átadásakor, hogy "nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon" (2Móz 33,20), és Pál apostol sem látott, vagyis egy időre megvakult Isten dicsőségének fényétől a damaszkuszi úton, ahol miközben födre rogyott, megjelent neki Jézus és megfordította az életét, mindezekkel a bibliai leírásokkal együtt Ézsaiás a trónon ülő Úrról beszél, akinek inkább csak a dicsőségét láthatta meg, nem pedig őt magát. Olyan dicsőség volt ez, amit a szeráfok, ezek a szárnyas mennyei szolgák, az udvartartás fontos szereplői is csak úgy viseltek el, vagy viselnek el a mai napig, hogy hat szárnyuk közül kettővel arcukat takarják be, hiszen Isten dicsősége kibírhatatlan ember és angyal számára egyaránt.
Ézsaiás a templomban rettenetes és gyönyörű történésnek lehetet a részese. Rettenetes volt, mert a bűnös ember találkozott a bűntelennel, akinek tisztasága és tökéletessége megsemmisítő hatással van ránk és gyönyörűséges, mert maga Isten választotta ki szolgáját, ő adta az eéhívást és a konkrét feladatot.
Történt ez abban az időben, amikor Asszíria megerősödik, de Egyiptom és Damaszkusz meggyengül, így Izrael, Isten népe egy időre meggazdagodik, hatalma megszilárdul, ami a nép elbizakodottságához vezet. Ilyen helyzetben van legkevésbé szükségük Istenre. Látjuk ezt a jóléti társadalmakban, ahol majdnem mindenkinek megvan mindene. Az emberek bezárnak Isten felé, magukba vannak, önző módon maguknak köszöngetik helyzetüket és sem a hálaadás, sem a dicsőítés hangja nem szólal meg.
Ézsaiás prófátai feladata hálátlan. Ámósz és Hóseás sem bír a néppel, annyira elhajlottak az úrtól, ezért kapja Ézsaiás a feadatot: menj a tisztátalan néphez és mondd meg: ha meg nem térnek, büntetéssemmel súlytok le rájuk. Büntetésük szívük keménysége lesz, nem szólítom őket tovább, hanem kiszolgáltatom szívük gonoszságának és a környező népek igazságtalanságának, nem védem és oltalmazom őket, mert elfordultak tőlem, hangomat nem halljá és már kiáltani sem kiáltnak hozzám. magukra hagyom, ez lesz a vesztük.
Isten ítélete nem gonoszkodó és ártó ítélet, nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen újáról és éljen. (Ez 18,23).
Ézsaiás elhívásának történetéből három dologra hívja fel Isten a figyelmünket.
Az első, hogy senki ne szólaljon meg és beszéljen másnak a mennyek országáról, amíg Isten parazsat nem tart a szájához. Megdöbbentő kép, amivel Ézsaiás, mint aki tisztátalan ajkúnak vallja magát a Seregek Urának jelenlétében fogadja a hozzá repülő szeráfot, aki a látomás szerint az oltárról levett izzó parázzsal megérintve tisztítja meg a próféta ajkát, hogy amit szól, az tiszta beszéd legyen. "Íme, az megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva." (7.v) Ha nem tiszta ajakkal, bűnbocsánatot kérve megalázva magunkat beszélünk a szentről, nem csak szégyent hozunk az evangélium ügyére, de hiteltelenek vagyunk abban a környezetben, ahol megszólaunk. Péter elhívásának történetében is mélyről fakadó a halászember mondata: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.", amikor Jézusban felismeri Isten Fiát. Jézusnak így kell ez a Péter. "Ne félj" - mondja neki "ezentúl emberhalász leszel." Ha neked ezt mondja Jézus, ne légy süket a hallásra és késedelmes a szólásra!
A második üzenet a hívő ember általános helyzetére utal, ti. úgy kell bizonyságot tennünk Jézus szeretetéről, amilyen körülmények között Ézsaiás tette a maga korában. Nekünk az elbizakodott magyar nép körében. Nem népszerű az evangéliumról szólni, országunkban inkább megtűrt, sokszor kényelmetlen, kellemetlen, feszengős. Még lelkésznek lenni is sokszor az. Az emberek, családtagok talán illemből meghallgatnak, de alig várják, hogy befejezzük a papolást. Ézsaiásra és a többi prófétára is így tekintettek. Akinek nem kell isten, esetleg van benne némi tisztelet és nem mond kategórikus nemet a hirdetett igére, az inésekre, a tanításra, de lepattan róla. Közöttetek ne így legyen! És ha szólod az igét, mert miér ne szólnád, ne bátortalanítson el téged mások közönye, gőgössége és mellébeszélése. A tanítvány ismeri küldőjét, aki ismeri küldőjét az tudja, igaz, amit szól és nincs benne hazugság. Ha Isten küld, légy bizonyos abban, hogy mondandód a szenttől érkezik, az ő üzenete pedig hatalommal bír.
A harmadik megtanulandó, hogy aki egyszer meglátta Isten dicsőségét, tehát ráébredt arra, mekkora hatalmas az Úr és milyen sokan vannak, akik ezt nem tudják, nem marad más választása, minthogy odaáll Isten elé ezt mondja: "Itt vagyok, engem küldj." Áron öcsém egy istentiszteleten így kapta elhívását. Ezt hangzott el későbbi apósa szájából a szószékről és ott született meg a döntés a szívében. "Itt vagyok, engem küldj!"
Légy hát engedelmes Isten hívására, aki nem félelmetes palástjával, hanem féltő szeretetével takar be téged.
Ámen.