Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap
Szentendre, 2013. június 16.
/1Kor 1,26-31/
EÉK 57, 8, 48, 389, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Isten nem úgy választ, ahogyan mi. Az ő szempontjai mások. Számunkra sokszor érthetetlenek és illogikusak, olykor meghökkentőek. Hogy ki tartozzon egy gyülekezetbe és kit hív el egy közösségbe, kinek az útját egyengeti például a szentendrei evangélikus gyülekezet felé, azt ő dönti el. Ti, akik szívvel-lélekkel voltatok jelen az elmúlt munkaév alkalmain, áldozatkészségetek és szolgálatotok nem érdekből, hanem Isten iránti vonzalmatokból táplálkozott, átéltetek csodákat, meggyógyultatok, meghallgatott bennetek az Úr nem csak elhívottak, hanem választottak vagytok. Van kapcsolatotok Istennel.

Amikor Jézus Nikodémussal beszélget azt halljuk tőle, hogy "A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." (Jn 3,8) Nem tudjuk, mi alapján választ Isten, nem tudjuk épp merre jár, de látjuk a munkáját. Egymáson látjuk.

A korinthusi gyülekezetben az egyik legkomolyabb betegség ütötte fel a fejét: a pártoskodás. Valaki arra büszke, hogy ő Apollósé, valaki Pálra esküszik, ő a tuti igehirdető, más Kéfás keresztségét tartja az egyetlen igaznak, és vannak olyanok is, akik Krisztusénak vallják magukat. Szinte egy licit támad a gyülekezetben és innentől a gyülekezet tagjai vezetőik mentén elhatárolódnak egymástól. Pál ezt csapja szét és a három emberi erényt romokba dönti: a bölcsességet, hatalmat, a pénzt és arról ír, hogy mindez semmit sem számít Isten előtt, sőt rákontráz egyet és hoszasan taglalja, hogy Isten épphogy a világ szemében bolondokat, erőtleneket, szegényeket, a semmiket választja, hogy "semmikké tegye a valamiket".

Istennek régről ismerjük ezt a tuljadonságát, a választott nép történetéből is, konkrétan abból, ami a Tízparancsolat adása után hangzott el: "Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki titeket az Úr, mintha valamennyi nép között a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között." És a folytatás sem lényegtelen "hanem azért, mert szeret benneteket az Úr." (5Móz 7,7-8)

Mindig rácsodálkozunk arra a szegényességre, amibe Jézus érkezett. Csóri szülei és komfort nélküli szülőhelye nem királyi dicsőséget tükröz. Vagy ott van a tizenkét tanítvány. A halászhálónak közel sem volt olyan becsülete, mint a régi iratoknak, a Tórának, amit olvasni és magyarázni igen rangos volt. Az evangélium lapjain tolonganak a betegek, a nyomultak, a mellőzöttek. Jézus róluk beszél a nagy vacsora történetében, velük ül egy asztalhoz, őket vállalja fel, nekik ígér üdvösséget, különösen Lukács evangéliumában. Jézus életvitele, munkatársai és értékrendje Isten gondolkodását adja vissza. Ez kívánatos az egyházban is. Meglátni és megszeretni azokat, akiket nem látnak meg és nem szoktak szeretni.

A 21. században születettek már hozzá vannak szokva, hogy ha valami elromlik, példának okáért egy kompaktra gyártott mobiltelefonon, vagy notebook, akkor azt lecseréljük, lehetőleg egy jobbra. Selejtnek bizonyul, ami egyszer cserben hagy, piacok tucatja épül a fogyasztói társadalom igényes igénytelenségére, vagyis szeretjük a jót, de igénytelenül kevés időt és igénytelenül csekély új esélyt adunk annak, ami rosszul működik. Leselejtezett tárgyakkal van tele a világ, s már-már az az érzése az embernek, hogy egymást is leselejtezzük, ha csak a házasságokra, vagy barátságokra gondolunk.

És hát tudjuk, a selejt senkinek sem kell. Kislányunknak, kisfiúnknak már óvodás kórtól meg akarjuk adni azokat a extrákat, amelyekkel jobban érvényesülnek majd, az átlagból kiemelkednek, eleve erősnek, bölcsnek, ha nem is gazdagnak, de egy tehetősnek szeretnénk látni őket, hogy semmire se legyen gondjuk az életben. Sokan menedzselik gyermeküket, párjukat, a kudarcokat rettenetesen nehezen viseljük, senki sem akar lemaradni és hallani gyermekéről, hogy mekkora lúzer.
Pedig Jézusnak tetszenek a kicsinyek, a jelentéktelenek, az elnyomottak, a félretoltak, a gyengécskék, a megalázottak, az elbocsátottak, az egyszerűek. Különleges érzékenységgel fordul feléjük, s talán ő az egyetlen, aki ezt teszi.
Még sértőnek is gondolhatjuk Pál apostol szavait, amit a Krisztushoz tartozókról mond az igében: "Sőt, azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket." De vajon mi a jobb? A világ szemében, vagy Isten színe előtt bolondnak lenni?

Isten értékrendje más. Őelőtte nincs mivel dicsekednünk. Nem emberi teljesítmény őt követni, benne hinni. Senkire sem gondol többet, aki gazdag, tehetségesebb, vagy okosabb a többinél. Semmivel sem tudjuk kivívni az ő figyelmét, mert neki nem számít mit értünk el. Sőt, ha valaki úgy gondolja, hogy valamit is hozzá tehetett ahhoz, hogy ő keresztény, azt keményen helyre teszi megszégyenítő módon, "hogy ne dicsekedjék egyetlen halandó sem az ő színe előtt."

Tanévzáró istentiszteletünk, a Te Deum a 4. századi latin himnusz kezdő szavairól kapta nevét: "Te Deum laudamus, te Dominum confitemur" "Téged, Isten dicsérünk, téged Úrnak vallunk." Valóban hálát adni jöttünk és azzal dicsekedni, amit az elmúlt évben az Úrtól kaptunk. Minden, ami a gyülekezet épülésére és hitetek erősödésére volt, csak neki köszönhető. Jézus nélkül mind az egyház, mind az óvoda nem ér semmit.

Nehéz nem dicsekedni eredményeinkkel, vállalkozásuk felvirágoztatásával, előléptetésünkkel, unokáink előremenetelével, győztes helyzeteinkkel. Ezzel nem azt mondjuk, hogy nem szabad elismerni a másik munkájának gyümölcsét, nem szabad bátorító szavakat mondani év végén. Mindannyiunknak szüksége van erre, ezek nélkül megfáradunk és elkeseredünk. Így is felelünk egymásért gyülekezetben és munkahelyen egyaránt, sőt családon belül, otthon méginkább. De Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség! - ahogyan az egyik angol (King James) fordítás a glory szót használja a dicsekvésre. Dicsőségeskedjetek az Úrban, vagy aki dicsőséget akar mondani, mondjon dicsőséget az Úrban!

Dicsekszem veletek és glóriát mondok az Úrnak érteket, a kilencvenkilencért és az egy elveszett, de megtalált báránykáért, is, köreinkért, havi és heti csoportjainkért, a beszélgetésekért, az igei alkalmakért és az elmúlt évünkért! Mindazokért glória, akik munkaévünkben elköteleződtek Jézus iránt, akik megújultak hitükben, akik közöttünk szolgáltak, akik buzgón értünk imádkoztak, akik Isten veteményes kertjében dolgoztak, akik másokat a Krisztus-hit útjára terelgettek, akiket a keresztségben gyermekévé fogadott az Úr, akik hittanórán megismerték az Urat, akik keresőkből találók, kételkedőkből megnyugvók lettek, akik megtértek, akik óvodánkban családjukkal együtt szeptembertől helyet kaptak gyülekeztünkben, akik sajátjuknak vallják ezt a gyülekezetet, otthonuknak Krisztus egyházát, mert van életünknek, van életeteknek egy szelete, ahol nem kell megfelelni, teperni, erőlködni és megfeszüni ahhoz, hogy szeressenek.

Ámen.